Dél-koreai képviselő: Észak-Korea több mint 13 ezer konténert küldött feltételezhetően fegyverekkel Oroszországba

Észak-Korea több mint 13 ezer konténert küldött feltételezhetően fegyverekkel Oroszországba 2022 közepe óta a két ország között szorosabbá váló katonai kapcsolatok közepette – közölte Kang Desik dél-koreai kormánypárti képviselő kedden országa katonai hírszerzésének jelentésére hivatkozva.

A képviselő tájékoztatása szerint a szállítmányokkal Phenjan ilyen módon akár több mint hatmillió darab 152 milliméteres tüzérségi lövedéket is átadhatott a nadzsini kikötőn keresztül nagyjából két év alatt Oroszországnak.

A dél-koreai hadsereg az ukrajnai háború kitörése óta nyomon követi az Oroszországnak szánt észak-koreai fegyverszállítmányokat.

"Egy elhúzódó ukrajnai háborúra való felkészülésként Oroszország úgy határozott, hogy formálisan is fegyver- és lőszerellátó bázissá teszi Észak-Koreát" – áll a képviselő rendelkezésére bocsátott jelentésben.

Hírdetés

Sin Vonsik dél-koreai nemzetvédelmi miniszter februárban újságíróknak nyilatkozva még mintegy 6700 Oroszországnak Észak-Koreából leszállított konténerről számolt be.

Kang ismertette azt is, hogy a dél-koreai hírszerzés szerint Szöul és Washington közösen figyeli annak lehetőségét, hogy Phenjan rakétákat is szállít Oroszországba, különös tekintettel arra, hogy olyan rakétákat találtak az ukrajnai harctereken, amelyek műszaki jellemzői észak-koreai gyártásra utalnak.

A dél-koreai hadsereg szerint Észak-Korea tüzérségi lövedékek, légvédelmi- és páncéltörő rakéták mellett egyéb fegyvereket is szállíthat Oroszországnak, amiért cserébe Phenjan technikai támogatást kap rakéta- és katonai műhold programjához. A hírszerzési jelentés ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Kim Dzsongün észak-koreai vezető tavaly szeptember 13-án az oroszországi Vosztocsnij űrközpontban találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »