Debrecen: nem csak nőket és kislányt bántalmazott, gyilkolt is a 32 éves vadember

Debrecen: nem csak nőket és kislányt bántalmazott, gyilkolt is a 32 éves vadember

Debrecen: nem csak nőket és kislányt bántalmazott, gyilkolt is a 32 éves vadember

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 32 éves férfit, akit 2018. február 20-án, egy másik bűncselekmény elkövetésével összefüggésben fogták el a járőrök, Debrecenben. K. Attila aznap 17 óra 45 perc és 18 óra 40 perc között Debrecenben gyalogosan közlekedett a Rákóczi és Csapó utcák, valamint a Burgundia és Monti Ezredes utcák kereszteződésében, ahol előzetes szóváltás nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt.

Hírdetés

A rendőrség tájékoztatása szerint 2018. február 19-én, délután, Debrecenben, a Nagyerdőben találtak rá járókelők egy női holttestre. A rendőrség munkatársai az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében a nyomozó hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy az 55 éves nő halálát idegenkezűség okozta.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a városban széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a rendőrök az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.

A beszerzett információkat követően a nyomozócsoport látókörébe került egy 32 éves férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók K. Attilát 2018. február 23-án emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A férfit 2018. február 20-án, egy másik bűncselekmény elkövetésével összefüggésben fogták el a járőrök, Debrecenben. K. Attila aznap 17 óra 45 perc és 18 óra 40 perc között Debrecenben gyalogosan közlekedett a Rákóczi és Csapó utcák, valamint a Burgundia és Monti Ezredes utcák kereszteződésében, ahol előzetes szóváltás nélkül ököllel állon, illetve arcon ütött három nőt és egy kislányt. A nyomozók a gyanúsítottat akkor súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetése miatt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. február 23-án elrendelt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »