Deák: Gyurcsány politikai strómanja Karácsony

Deák: Gyurcsány politikai strómanja Karácsony

Belsős információk alapján ma már sok baloldali politikus megbánta, hogy belementek az előválasztásba, hiszen egy sima aláírásgyűjtéssel is megcsinálhatták volna az adatgyűjtést, nem kellett volna ekkora felhajtás hozzá – mondta a Magyar Hírlapnak Deák Dániel politikai elemző.

Az őszödi beszéd kiszivárgása óta eltelt ugyan tizenöt év, de mind a mai napig tökéletes látlelet a baloldal morális állapotáról, hogy ma is ugyanazokkal az eszközökkel élnek, mint 2006-ban, ráadásul a vezetőjük is ugyanaz: Gyurcsány Ferenc – hangsúlyozta lapunknak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Hozzátette: a különbség annyi, hogy a bukott miniszterelnök azóta nem méretteti meg magát választáson, hanem maga elé tolja azokat a szereplőket, akiket könnyedén tud irányítani. Korábban ez a személy Bajnai Gordon volt, most pedig Karácsony Gergelyen a sor.

A főpolgármester és a DK között Budapesten már van egy jól kialakított működési modell, azt szeretnék országos szinten is megvalósítani – fogalmazott az elemző. Megállapította: Karácsony lényegé­ben Gyurcsány Ferenc politikai strómanja, mivel a bukott miniszterelnök nem tud a népszerűtlensége miatt a lista élére állni. Hiába azonban az ügyes hatalomtechnika és a rengeteg háttéralku, a baloldal továbbra is kormányzásképtelen, az előválasztásnak nevezett színjátékot sem tudták normálisan megszervezni, pedig már legalább fél éve készülnek rá – folytatta Deák.

Hírdetés

Megjegyezte, az egész folyamat egy nagy adatgyűjtés, a kampányban majd a most összeszedett személyes adatokat akarják felhasználni a mozgósításhoz. Nem a választók döntési lehetőségéről van szó, a végeredményt már réges-régen tudni: Karácsony Gergelyt hozzák ki nyertesnek a folyamat végén, az egyéni körzetek többségében szintén leosztották már egymás között a lapokat – magyarázta a politológus. Szerinte szintén fontos funkciója az előválasztásnak, hogy ezzel szeretnék legitimálni azt az elvtelen alkut, amelynek keretében Gyurcsánytól a Jobbikig saját identitásukat feladva létrehozták a baloldali összefogást. Több párt is Gyurcsányékkal szemben jött létre korábban, így hiteltelen az alkujuk.

Belsős információk alapján ma már sok baloldali politikus megbánta, hogy belement az előválasztásba, hiszen egy sima aláírásgyűjtéssel is megcsinálhatták volna az adatgyűjtést, nem kellett volna ekkora felhajtás hozzá – közölte az elemző. Arról is beszélt, a baloldalon többen kifogásolják, hogy rengeteg erőforrást feleslegesen elhasználnak, az igazi kampányra már nem marad elég forrásuk, közben saját magukat járatják le az olyan botrányokkal, mint amilyet szombaton is láttunk. Nagyon amatőr informatikai rendszert sikerült összerakniuk, ami már a pénteki teszt során is lefagyott, élesben pedig csak szombaton próbálták ki. Meglehetősen kínos a baloldal számára, hogy az eddig leadott szavazatok elszálltak, egyszerűen eltűntek a rendszerből.

Elég embert sem vettek fel, menet közben próbálnak operátorokat találni kétezer forintos órabérért. A baloldali politikusok a háttérben egymást hibáztatják, a kormányra mutogatás csak egy kommunikációs trükk, nincsen rá semmilyen bizonyítékuk, azt csupán a baloldali törzsszavazóknak szánták, hogy ne menjen el a kedvük az egésztől. Deák Dániel a helyzetet úgy összegezte: míg a baloldal saját magával van elfoglalva, és saját magát járatja le, a kormányzat több fontos kérdéssel is foglalkozik, indul a parlamenti szezon, Brüsszel az uniós forrásokon keresztül igyekszik beavatkozni a választási kampányba, és fokozódik a migrációs nyomás a déli határon. Utóbbi miatt fontos, hogy a baloldal akaratával szemben a déli határkerítés áll, és megvédi Magyarországot a tömeges migrációtól.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »