DE IZGI

DE IZGI

Hazudik a Momentumot családi kifizetőhelynek használó Cseh Katalin – írta meg az Origo.

Lássuk hát az írást:

Évek óta tartó, hazugságoktól hemzsegő karakterépítés eredményeként vált az európai liberális pártcsalád, az ALDE egyik kampányarcává Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom európai parlamenti listavezetője. A fiatal majdnem politikus már az első nagyobb nyilvános szereplésén, 2014-ben hazudott, amikor szegény, emigrációba kényszerült orvosként mutatkozott be, a valóságban ugyanis akkor egy évi több száz millió forintos nettó árbevétellel működő nyomda vezetője és egy drága hollandiai egyetem hallgatója volt. Később pedig a pártját, a Momentum Mozgalmat használta családi kifizetőhelyként. Cseh Katalin európai pártcsaládja pedig tiltott pártfinanszírozási botrányba keveredett.

Mint kipróbált kádert választotta a momentumos Cseh „Katka” Katalint magyarországi kampányarcává a volt belga kormányfő, Guy Verhofstadt vezette, erősen bevándorláspárti Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) EP-frakció – írja oknyomozó riportjában a Magyar Nemzet.

Az ALDE – többek között – a magyar határkerítés lebontásával kampányol. A 31 éves EP-képviselőjelölt már jóval a Momentum megalapítása előtt az Európai Liberális Fiatalok (LYMEC), az ALDE ifjúsági szervezetének tagja volt.

Sőt, a 2010-es évek első felében az egykori SZDSZ szellemiségében létrejött Liberális Fiatalok Egyesületében (LiFE) és a Liberális Fiatalok Nemzetközi Föderációjában (IFLRY) is feltűnt, akárcsak Bajnai Gordon Haza és Haladás alapítványában, illetve az Egymillióan a sajtószabadságért (Milla) csoportban, amelyet a feleségét brutálisan megverő, egyébként drogos Juhász Péter vezetett.

2013 júniusa és 2014 szeptembere között az IFLRY fehérorosz programjának trénereként workshopokat és képzéseket szervezett belarusz és ukrán politikai aktivisták számára. Később ezek az aktivisták vandálkodtak a kijevi Majdan téren.

Az akkoriban inkább még Cseh Katkaként bemutatkozó medika – többek között – együtt haknizott Kész Zoltánnal, Veszprém valamennyi balliberális pártjának támogatását élvező álfüggetlen országgyűlési képviselőjével, Tóth Csaba politológussal, az SZDSZ volt kampánystratégájával, továbbá az MSZP-s kötődésű Political Capital igazgatójával, Krekó Péterrel is.

Mellékszál ugyan, de az ALDE üdvöskéjének gondolkodásmódját jellemzi, hogy a kérészéletű Negyedik Köztársaság Párt (4K) feminista exaktivistája, Papp Réka Kinga egyik podcastjában jót derültek azon, hogy Papp botmixerként utalt a művi terhességmegszakításra.

Hírdetés

Cseh Katalin közben aktívan blogolt, sőt, egy geopolitikai tárgyú – a LYMEC által jegyzett 2016-os füzetben megjelent – dolgozattal is próbálkozott, amelyben a NATO kelet-európai kihívásaira kereste a választ, s eközben olyan fontos felismeréseket tett, mint hogy nehéz a nehézharcjárműveket légi úton szállítmányozni.

Életében 2014 jelentette a fordulópontot. Ekkor szerezte meg diplomáját a Semmelweis Egyetemen, és ebben az évben debütált a nagyközönség előtt politikai agitátorként egy decemberi tüntetésen.

Beszédét bődületes hazugsággal kezdte. Talán ezért is nevette el magát nem sokkal az után, hogy olyan emigráns orvosként mutatkozott be, aki a magyarországi állapotok miatt kényszerült külföldre, ahonnan nem térhet haza, amíg Orbán Viktor kormányon van.

A valóság ezzel szemben az, hogy Cseh a rotterdami Erasmus Egyetem egészségügyi menedzsment képzéséért „emigrált”, ami az intézmény honlapja szerint egy két féléves, költségtérítéses mesterkurzus, melynek tandíja körülbelül négymillió forint.

Elvégzése után, 2015-ben hazatért, s részt vett a Momentum megalapításában. Külföldi tanulmánya alatt Cseh Katalin tagja volt egy egyetemi elitklubnak, és ismét aktivizálta magát a „liberális internacionáléban”. Anyagi gondjai aligha lehettek, hiszen ahogy az Origo is beszámolt róla, 2018-ig tulajdonos-ügyvezetője volt a jól menő Pannónia Nyomdának, ami a 2016-os és a 2017-es évben is több mint 600 millió forintos nettó árbevételt realizált.

A Momentum elnökségi tagja tehát a legkevésbé sem tartozott a „szegény orvosok” közé. Két évig volt rezidens, de végül mégis inkább a politikai pályát választotta. Cégéből – melynek elektronikus értesítési címe ma is egy rokona, Cseh Tibor e-mail-címe – közvetlenül az országgyűlési választások előtt szállt ki. Ugyan párttársaihoz hasonlóan nem szerzett mandátumot, de a Pannónia Nyomda jól járt: a kft. a saját bevallása szerint 13 millió forintot számlázott a Momentumnak a kampányidőszakban.

Legutóbb – a közösségi oldala alapján – Cseh Katalin az ALDE brüsszeli kampánynyitó eseményén vett részt, ahol lelkes kiabálás közben azzal dicsekedett el, hogy más liberális no name politikusok társaságában ő lett az ALDE pártcsalád egyik kampányarca.

A majdnem politikus videóüzenetében persze semmi újat nem mondott, csak szokásos, több évtizede hangoztatott liberális közhelyeket ismételgetett újra és újra. Ezzel nehéz lesz megnyernie a fiatalokat, de a felmérések ismeretében valószínűleg még Cseh is tisztában van azzal, hogy ő nem lesz EP-képviselő. Ettől függetlenül a dúsgazdag majdnem politikus családi cége által még remekül meg tud élni a Momentumból.

A kampányvideójában természetesen „elfelejtett” beszámolni az ALDE tiltott pártfinanszírozási botrányáról, ami miatt Emmanuel Macron francia államfő úgy döntött, hogy az EP-választások után a pártja (LREM) mégsem csatlakozik a liberális frakcióhoz. A pártfinanszírozási botrány, úgy tűnik, hogy éket vert az európai bevándorláspárti liberálisok közé.

Az ALDE pártcsaládot egyébként olyan multinacionális nagyvállalatok finanszírozták, mint a Monsanto, a Microsoft, a Google, az Uber, a Syngenta vagy a Walt Disney.

Az külön problémát jelent, hogy ezek közül egyes multik nem EU-s tagállamokban vannak bejegyezve, hanem például az Egyesült Államokban, Svájcban vagy különböző adóparadicsomokként működő szigeteken.

Ez azt jelenti, hogy nem európai uniós állampolgárok – a vállalataik révén – beavatkoznak az EP-választásokba. A tiltott pártfinanszírozási botrányról Cseh Katalin azonban egy szót sem hajlandó szólni. Valószínűleg azért nem, mert az ALDE beszámolója alapján a feketepénzt a madridi kongresszusuk megszervezésére használták fel, amin bizony részt vett a Momentum vezetősége és személyesen Cseh Katalin is.

(A cikk forrása: Origo)


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »