Dán miniszter az élősködő szomáliai négereknek: menjetek haza és építsétek a saját országotokat

Dánia bevándorlásügyi minisztere, Inger Stojberg felhívást intézett az országában tartózkodó szomáliai néger élősködőknek: mivel a dán kormány Szomália több részét is biztonságosnak ítélte, ezért szerinte az onnan származó betolakodóknak haza kell térniük, hogy újra felépítsék országukat.

A bevándorlási hivatal 2017-ben kezdte a tartózkodási engedélyek felülvizsgálatát, amelynek az lett az eredménye, hogy mintegy 1000 szomáliai néger ingyenélőtől vonták meg az engedélyt. Ebből 516 fő kapott menekültstátuszt, míg 412 családegyesítés révén jutott be a skandináv államba.

Ha már nincs szükségetek a védelmünkre, és az életeteket nem fenyegeti semmi a hazátokban, akkor menjetek haza, és építsétek saját országotokat” – üzente Stojberg.

Az automatikus menedékkérési jogot Dánia 2015-ben függesztette fel egy törvénymódosítással, aminek következménye az lett, hogy 2016-ban mintegy 1200 menedékkérelmet vizsgáltak át.

Hírdetés

Az ország egyébként kifejezetten szigorú bevándorláspolitikát folytat, már ha összevetjük a szomszédos Németországgal és Svédországgal. Stojberg még 2017-ben jelentette be, hogy Dánia nem kér az Európai Unió által erőltetett migránskvótából, és ugyanerre az álláspontra helyezkedett a miniszterelnök, Lars Lokke Rasmussen is.

A bevándorlásellenességet a dán kormány részéről szigorú integrációs politika is kíséri.

2018-ban került nyilvánosságra a dán „gettó terv”, amely 22 intézkedésből áll, és azt célozza, hogy 2030-ra megszűnjenek az úgynevezett gettók. Gettónak azok a településrészek minősülnek, amelyekre jellemzőek bizonyos körülmények, például magas a munkanélküliség, nagy a bűnözés vagy a nem nyugati származású bevándorlók aránya.

A tervezett intézkedések között szerepel, hogy az ilyen településrészeken a rendőrség kijelölhet területeket, amelyeken a bűncselekményekért kétszeres büntetés jár. A tervek szerint azt is bevezetik, hogy a gettónak minősülő területeken legalább egy évig kötelező egész napos gyermekellátó intézményekbe járatni a gyermekeket, ha ez nem történik meg, a migránsok egész egyszerűen nem fognak segélyt kapni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »