159 éve, 1864. december 18-án született Jászárokszálláson Pethes Imre, az egyik legnagyobb Shakespeare-színészünk, aki pátoszmentes játékával a Nemzeti Színház modern stílusának egyik megteremtője lett.
Iskoláit Jászárokszálláson, majd Jászberényben végezte. 1883-ban beiratkozott a budapesti egyetem jogi karára, később bölcsészhallgató lett, de helyét sehogy sem találta, végül a színiakadémiára ment.
Diplomát 1890-ben kapott, de tanára, a nagy színészpedagógus Szigeti József csak az átlagos színészt látta benne, aki nem alkalmas nagy jellemábrázolásra.
Pethesnek tíz évre volt szüksége ahhoz, hogy kiemelkedhessen. 1890-től vidéken játszott, először Somogyi Károly győri színtársulatánál, majd megfordult Sopronban, Szegeden, Debrecenben, Kassán, Aradon, ismét Szegeden, végül Temesváron, közben megnősült, egy sikeres primadonnát vett el.
Makó Lajos temesvári társulatával lépett fel 1900-tól nyaranta a Budai Színkörben, a krisztinavárosi Horváth-kertben, itt aratta első nagy sikerét Edmond Rostand 1897-ben írt Cyrano de Bergerac című verses drámájának főszerepében.
Cenner Mihály színháztörténész szerint „Pethes Imre neve összeforrott Cyrano alakjával, amelyet ő játszott először magyar színpadon, s bár utána még voltak kitűnő Cyranók, az ő alakítását nem múlta felül egyik sem”.
Pethes 1902-ben tagja lett a Vígszínháznak, ahol nem az akkor divatos francia társalgási darabokban, hanem a beszédtempójához jobban illő magyar színművekben lépett föl.
Cyranóként a Fővárosi Nyári Színházban (1900)
A következő évtől a Nemzeti Színházhoz szerződött, és haláláig a színház tagja maradt, mintegy 250 szerepet játszott el.
Számos kisebb szerep után 1904 januárjában játszotta először James Matthew Barrie skót drámaíró Egyenlőség című szatírájában a főszerepet, és ez ismét országos elismertséget hozott számára.
Pethes véglegesen bekerült az akkori magyar színjátszás vezető alakjai, alakítói közé. Egyszerű, de nemes patinájú játékával a Nemzeti egyik kiemelkedő színésze, 1923-ban a társulat örökös tagja lett. A színpad és a család volt számára a legkedvesebb.
Tiszta, erős beszéde, egyéni szerepértelmezése, visszafogott, pátoszmentes játéka főként klasszikus művekben érvényesült.
Huszonöt Shakespeare-szerepet játszott el, a többi között volt Benedek (Sok hűhó semmiért), Petrucchio (A makrancos hölgy), Hamlet, VIII. Henrik, Lear király. Emlékezetes alakítást nyújtott mint Tartuffe (Molière darabjában), Posa márki (Schiller: Don Carlos), Mefisztó (Goethe: Faust), Lucifer (Madách: Az ember tragédiája), Katona József drámájában eljátszotta Bánk bánt, Tiborcot és Petur bánt is.
A nagy szenvedélyek ábrázolása mellett remek érzéke volt a humor iránt is, a század elején bontakozó filmgyártás három produkciójában szerepelt. Nyolc darabot rendezett, köztük a Cyranót, Vörösmarty Czillei és a Hunyadiak című drámáját, valamint Schiller Haramiák című színművét.
A Pethes Imre egyéniségében rejlő varázserő nemcsak a közönségre hatott, hanem fiatalabb pályatársaira is. Ezt a hatást érvényesítette a Színművészeti Akadémia tanáraként: drámai és vígjátéki gyakorlatot és beszédet tanított 1918-tól haláláig.
Tanítványai rajongtak érte, mert nemcsak szigorú tanár volt, hanem egyben gondoskodó barát is. Utolsó fellépése 1924. október 19-én egy délutáni előadáson volt, november 14-én halt meg.
Hamvai a Kerepesi temetőben, a nemzet nagyjai között nyugszanak. 1928-ban a Jászok Egyesülete szülőhelyét emlékoszloppal jelölte meg. Fia, Pethes Sándor (1899–1981) komikus színész csaknem 200 film, tv-, illetve rádiójáték szereplője volt.
Pethes Imre már nem élt, amikor a róla elnevezett étel az étlapokra került: az asztali örömöket nem megvető színész emlékére a New York Kávéház nevezett el egy velőscsontot, marhafartőt tartalmazó gazdag húslevest.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
