Cukorbetegség, agyvérzés, infarktus: a fogínyünk előre jelezheti a betegségeket

Cukorbetegség, agyvérzés, infarktus: a fogínyünk előre jelezheti a betegségeket

Az ínybetegségek miatt nemcsak a fogainkat veszíthetjük el, de más, súlyos betegségek rizikója is megnő.

Sajnos, hajlamosak vagyunk elhanyagolni a szánk egészségét: ímmel-ámmal mosunk csak fogat, gyakran a kelleténél ritkábban és jóval rövidebb ideig, felesleges pénzkidobásnak tartjuk a fogkő eltávolítást, és nagyon gyakran csak akkor megyünk fogorvoshoz, ha a fogfájás elviselhetetlenné válik. Azonban ilyenkor a fogunk már menthetetlenné válhat, ráadásul, a fogaink mellett az ínyünk is tönkremehet, ez pedig még több fogászati problémához vezethet.

Az ínyünk tulajdonképpen az a lágy, de a csontokhoz igen erősen tapadó szövet, mely védi a fogainkat (különösen az érzékeny fognyakat), illetve segít a felső- és alsó állkapocsban tartani a fogakat.

Az egészséges íny általában élénk rózsaszín vagy korallpiros, de az íny árnyalata a bőr árnyalatához is igazodik, vagyis azoknál, akiknek kreol bőre van, az íny is sötétebb lehet. Tapintásra feszes, és tökéletesen kitölti a fogak közötti réseket, és nem ürül belőle sem vér, sem genny vagy nyirok.

Az íny állapota azonban könnyen romlásnak indulhat, ez pedig nemcsak kellemetlen, sőt kifejezetten fájdalmas is lehet, de jelentősen megnöveli a különböző fogbetegségek rizikóját. Emellett az ínyproblémák egyéb, súlyos betegségekkel is összefüggésebe hozhatók.

Könnyen felismerhetjük, ha az ínyünkkel gond van: a leggyakrabban a színe változik meg, rózsaszín helyett élénk vagy sötétpiros lesz. 

Hírdetés

Az íny meg is duzzadhat, érintésre fájdalmassá válhat, vagy visszahúzódhat, nagyobb részt szabadon hagyva a fognyakból, így a fogak közötti rések is jól láthatóvá válhatnak. Előfordulhat az íny vérzése is, mely általában akkor jelentkezik, ha az ínyt valamilyen külső hatás éri (nagyon gyakori például a fogmosás utáni fogínyvérzés).

Szintén az ínybetegségek tünete lehet az állandó rossz lehelet vagy a kellemetlen, fémes íz a szájban. Bár ezek a tüneteket általában nem kíséri fájdalom, mindenképpen oda kell figyelni rájuk, mert az íny lassú, fokozatos sorvadására utalhatnak. Előrehaladottabb gyulladás esetén az ínyből sárgás vagy fehéres genny is ürülhet. A súlyos fogínybetegségek komoly fájdalmakkal járnak együtt, megnehezíthetik például az evést vagy az ivást, a fognyak ugyanis nagyon érzékenyen reagálhat bizonyos ízekre vagy a hőmérséklet változásaira. A legsúlyosabb esetekben az íny teljesen elveszíti fogakat védő funkcióját, a fogak mozogni kezdhetnek az ínyben, és akár ki is eshetnek.

Számos kutatás foglalkozott azzal, milyen összefüggések lehetnek az ínyünk és az általános egészségi állapotunk között. Jó néhány ilyen összefüggést találtak a kutatók, azonban abban még nem biztosak, hogy az ínyproblémák okai vagy következményei ezeknek a betegségeknek, de valószínű, hogy a szervezetünkben lévő krónikus gyulladások többek között ínyproblémákat is okoznak.

Az ínybetegségeket pedig egyszerűen könnyebb észrevenni, mint például az erekben pusztító gyulladásokat. 

Az ínybetegségek az agyvérzés, az infarktus és az érszűkület megnövekedett rizikójával járnak együtt, de a 60 éven felülieknél memóriaproblémákat és a kognitív képességek romlását is okozhatják.

Gyakoribb lehet az ínygyulladás:

Szintén növeli az ínybetegség rizikóját a bruxizmus, vagyis a fogcsikorgatás, mely gyakran a stresszre és szorongásra adott reakció. Nem csak a kivörösödött, gyulladt íny jelezhet problémákat: ha túlságos halvány, vértelen az ínyünk, az vérszegénységre, vashiányra utalhat, hiszen az íny egészséges, rózsás színét az oxigénben, illetve hemoglobinban gazdag vér adja.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »