Csonthegyi Szilárd: Leszámolni a "zsidó felsőbbrendűség" magyarázatával

Csonthegyi Szilárd: Leszámolni a "zsidó felsőbbrendűség" magyarázatával

Amikor valaki a zsidók jelentős befolyásáról, a fontos hatalmi pozíciók általuk gyakorolt sokszor konkrét uralmáról, irányításáról beszél, általában vagy csípőből annak a tagadásával találja szembe magát, vagy ha példákat és adatokat hoz fel minderre, azt a gyakori magyarázatot kell hallja, hogy a zsidók egyszerűen ennyivel jobbak mindenki másnál. Ennyivel intelligensebbek, kiválóbbak, ügyesebbek, szorgalmasabbak – egyszóval: felsőbbrendűek.

Állításom a következő: az askenázi zsidók elit rétegének tagjai szerte a világban, de elsősorban a nyugati világ országaiban, bár valóban kiemelkedő intelligenciával rendelkeznek, nem kiválóságuk, tehetségük, hanem törzsi fanatizmusuk, faji együttműködésük, erőteljes érdekérvényesítő hálózataik és aknamunkájuk miatt vannak felülreprezentálva hatalmi és befolyásos pozíciókban (s mindezen hatalmat elsősorban saját csoportjuk javára használják, akkor is, ha az a gazdanép érdekeivel ellentétes).

A fenti állításomat az alábbiakban azzal kívánom alátámasztani, hogy először bemutatom a „zsidó felsőbbrendűség” jellemző magyarázatának egyik közelmúltbeli példáját, majd annak érveit megcáfolva bemutatom miként is működik ez a törzsi gépezet, mely másokat eltapos, kirekeszt, felforgat és gyengít, a saját tagjait viszont sikeresen terelgeti a hatalomgyakorlás megfelelő pontjaira.

A zsidó magyarázat

Alan Dershowitz, köztiszteletben álló író, újságíró és jogász, a Harvard Egyetem jogi karának egykori professzora egy pár héttel ezelőtti, a Washington Examiner számára írt cikkében, melynek már a címében is manipulatív („A zsidók irányítják a világot?”), így kezdi érvelését, jelentős gúnnyal:

Kitudódott a titkunk. A zsidók irányítják a világot! Mi birtokoljuk a médiát. A politikusok a mi elvárásaink szerint cselekednek. A Wall Street egy zsidó shtetl [város]. A Hollywood-mogulok jiddisül kötnek meg titkos üzleteket. A zsidó professzorok Izrael támogatására ösztökélik a diákjaikat. A zsidó bábmesterek rángatják a húrokat, az engedelmes bábok pedig egyszerűen követik mindazt.

Bár szándékosan próbálja nevetségesnek feltüntetni mindezt, cikkének egyik vicces jellemzője, hogy a gúnyolódáson kívül nem is veszi a fáradtságot, hogy konkrétan adatokkal cáfoljon rá ezen jelenségekre. Például nézzük fenti felsorolását, csak röviden:

• A zsidók nem szó szerint „irányítják a világot”, mert országoktól függően befolyásuk kisebb-nagyobb, de kétségtelen, hogy csoportjuk elit szerepet tölt be a világpolitika porondján, s a Nyugat országaiban főként, ahol a zsidók jelentősebb kritizálása (általuk kiharcolt törvényekkel, lásd korábbi írásom itt), vagy a céljaikat szolgáló mártírvallásuk (az ún. holokauszt) megkérdőjelezése büntetendő. (Az sem véletlen, hogy ezen írás is egy üldözött és névtelenek által fenntartott oldalon jelenik meg.) Izrael és a diaszpóra zsidóság előtt minden jelentősebb nyugati politikai figura le kell térdepeljen és meg kell alázkodjon, amit időről-időre látunk is. Így a jelentősebb politikusok bizony a zsidók érdekei mentén végzik dolgukat, ki kevésbé, ki jobban, a zsidók mindenesetre a fősodratú politika színterén egy kivételezett réteg.

• A fősodratú média és sajtó természetesen vagy zsidó tulajdonban van, vagy zsidókkal és filoszemitákkal van kibélelve. Pár kép ezt bemutatandó:


Rákattintva nagyítható


Rákattintva nagyítható


Rákattintva nagyítható


Rákattintva nagyítható


Rákattintva nagyítható

• A Wall Street is természetesen jellemzően zsidó. Például George Salamon zsidó irodalomtörténész és üzleti riporter, a Harvard, Haverford és Dartmouth egyetemek professzora így foglalja ezt össze a Jewish Currents zsidó lapban:

De miért is húzzuk el a jól ismert tényt, miszerint a Wall Street társaságainak személyzete, főleg ami a legfelsőbb pozíciókat illeti, messzemenően zsidókból áll? Azok, akik kutatják a zsidók és a kapitalizmus történelmét, elbátortalanodnak szembenézni azzal, vagy akár csak hivatkozni zsidó forrásokra ezt érintően, hogy a Wall Streeten való zsidó részvétel terjedelmes és kirobbanó szerepet játszik Amerika gazdasági, politikai és szociális életében, talán azért, mert felismerik, hogy ez a téma gyorsan olyan szavakat eredményez, mint »sztereotip«, »antiszemita«, »vérvád«, és neofasiszták társaságához vezet.

Mivel ezen írásnak nem ez a tárgya, így nem szükséges hosszasabban részletezi ezt, de még egy kis adalék: A The Forward zsidó lap egyik cikkében a Fed (Az amerikai központi bank) zsidó történetét mutatja be, míg egy másik cikk pedig a szintén zsidó Tablet magazinból azzal dicsekszik, hogy immáron évtizedek óta zsidó irányítás alatt áll a bank: „[Janet] Yellen ezen rangra emelkedése azt is garantálni fogja, hogy szolgálatának első szakaszának végére három évtizeden keresztül foglalják el zsidók a Fed vezető pozícióját – ez a zsidó hatalom és befolyás egy példátlan esete.” 

• Hollywood is természetesen egy zsidó hatalomközpont, elég a zsidó Joel Stein „Zsidók irányítják Hollywoodot? Naná!” című cikkére emlékezni, aki abban így fogalmaz: „A zsidók olyannyira dominánsak, az elágazásokban kellett kutatnom, hogy találjak hat nem zsidót a szórakoztatóipar magas szintjein. Mikor felhívtam őket, hogy nagyszerű előmenetelükről beszéljünk, öten nem voltak hajlandók szóba állni velem, állítólag azért, nehogy megsértsék a zsidókat. A hatodik, az AMC elnöke, Charlie Collier, mint kiderült, maga is zsidó.” (Bővebben korábbi írásom végén.)

• A zsidó professzorok pedig jellemzően faji érdekeiknek megfelelően oktatnak, legyen szó a gazdanépet bomlasztó mozgalmak vagy irányelvek hirdetéséről, a történelem sajátos értelmezéséről, vagy akár Izrael támogatásáról. Ironikus, hogy Dershowitz ezen gúnyolódik, hiszen maga is professzor és maga is ezt teszi. Ebben a videóban például a Columbia Egyetem diákjainak tart egy Izraelt éltető beszédet 2017 szeptemberében. Itt pedig a Berkeley Egyetemen tart előadást „A liberális érvelés Izrael mellett” címmel. De amikor nem tart propaganda előadásokat, akkor is tekintélyét bevetve küzd az Izraelt bojkottáló mozgalmak ellen, vagy Izrael-kritikus professzorokat gáncsol el és tesz tönkre (lásd Finkelstein esetét itt).

A szerző aztán ezen felvetéseket, melyeket eleve helytelenül tálalt, „abszurd állításoknak” nevezi. Szerinte – ismét szándékos túlzással – „az antiszemitizmus főbb megnyilvánulása azon kettős maszlag, miszerint a zsidók irányítják a világot, és hogy a világ minden baja a zsidók számlájára írható.” Természetesen nem „minden” a zsidók miatt van, de bizony rendkívül lelkesen kiharcolták ezt a vádat, mely nem áll távol a valóságtól, legalábbis ami politikai, szociális, kulturális életünket érinti.

A zsidó aztán így folytatja: „A valóság, természetesen, egészen más. A zsidók antiszemitizmusnak vannak kitéve a világ sok részén, növekvő mértékben az egyetemeken.” Humoros, hogy a zsidók befolyásos és irányító szerepének tagadása közben az egyik érv az ellenük érzett ellenszenv és kritika – hiszen pont ez várható el egy olyan csoporttól, amely hatalmat gyakorol és másokat elnyom, cenzúráz, tönkretesz (ahogy maga Dershowitz is teszi, ha módjában áll). Ez nem a zsidó elitpozíció cáfolata, hanem annak logikus eredménye. Megemlíti aztán Izraelnek az ENSZ általi bírálatát, de arról hallgat, hogy mi az oka ezen bírálatoknak (olyan semmiségek, mint illegális telepek és katonai megszállás), ahogy arról is, hogy mindezt Izrael lesöpri a válláról és teszi tovább azt, amit addig – mert engedik neki.

Így halad tovább: „Minden siker, amit a zsidók elértek, saját kemény munkájuknak, kreativitásuknak és elkötelezettségüknek az eredménye. Vedd példának Izraelt, egy nemzetet, mely egészen a közelmúltig kevés természetes erőforrással vagy eredendő gazdagsággal rendelkezett. Mégis a csúcstechnológia világának tetejére emelkedett feltalálásai és újításai révén.” Dershowitz itt csak az Izraelnek adott elképesztő éves dollármilliárdokról feledkezik meg (lásd például ezt), más juttatásokról, adományokról és politikai hátszélről nem is beszélve. Természetesen nem marad el a kiválóságuk hangoztatása sem:

Az antiszemitizmus lényege az abban való hit, hogy a zsidókkal kapcsolatos minden pozitív dolgot negatívként kell értelmezni. […] A másik hazugság, mely a »zsidók irányítják a világot«-ból ered, hogy egyéni zsidók, akik sikeresek és befolyással rendelkeznek, mindig összejátszanak a világ zsidó irányításának érdekében. A valóság egészen másmilyen.

Vedd például a média állítólagos zsidó irányítását. Igaz, hogy zsidó családok tulajdonnal rendelkeznek a New York Times-ban és más lapokban. De ezek a lapok nem hirdetnek zsidó »irányítást« a világ felett. Sokkal inkább gyakran mennek szembe a zsidók nyilvános véleményével. Ugyanez vonatkozik a Wall Streetre, Hollywoodra és az akadémiára, ahol egyéni zsidók szerteágazó véleménnyel rendelkeznek, ami a zsidó aggályokat illeti. De az antiszemita számára minden zsidó ugyanolyan és a céljuk – a világ irányítása – azonos.

Dershowitz egy rendkívül ócska zsidó. Érvei olyan porosak, hogy szinte köhög olvasásukkor az ember – a mellébeszélésének réges-régi érveit az „antiszemiták” már számtalanszor ízekre szedték, de az elvakult öregember konokul ragaszkodik hozzájuk ahhoz lévén szokva, hogy a hazugság túlharsogja az igazságot, ha eléggé felerősíti hangerejét a fajtársi média, berendezkedés. Mi, „antiszemiták” viszont abban hiszünk, hogy az igazság felszabadít, és ahhoz a szabadsághoz akkor is ragaszkodni kell, ha üldöztetéssel jár.

Például Dershowitz a fenti cikkében ugyan félrebeszélve kiválósággal magyarázza a zsidó sikereket, de korábban ő maga beszélt a zsidó faji érdekérvényesítés, törzsi együttműködés és elért hatalmi befolyásuk saját törzsük számára előnyös használatának fontosságáról. Pont azon hatalmuknak és befolyásuknak a bevetésére ösztönzi fajtársait itt, amely hatalom birtoklása a fenti cikkében leírtak szerint „abszurd állítás”. Ezt a beszédét egy korábbi írásomban már leközöltem, de idekívánkozik:

Magyarul:

Az emberek azt mondják: a zsidók túl befolyásosak, túl erősek vagyunk, túl gazdagok vagyunk, mi uraljuk a médiát, nekünk túl sok van ebből és abból… És mi sokszor bocsánatkérően letagadjuk erőnket, hatalmunkat: ne tegyétek ezt! Ne tegyétek ezt! Kiérdemeltük a jogot arra, hogy hassunk a társadalmi vitákra, kiérdemeltük annak a jogát, hogy meghallgassanak minket! Felülreprezentáltan hozzájárultunk ennek az országnak a sikeréhez. Soha, de soha ne kérj bocsánatot, azért, mert mi bevetjük az erőnket és befolyásunkat a béke érdekében! És ha erre bibliai hivatkozás kellene, csak emlékezz arra, hogy [héber szöveg], »Isten erőt fog adni a zsidó népnek« és akkor, csakis akkor [héber szöveg] ad Isten a zsidó népnek békét. A béke csakis az erőn keresztül jön el a zsidó néphez, a zsidó nemzethez, sosem akkor, ha bocsánatot kérsz a béke érdekében bevetett erőd használatáért!

Megint csak ironikus, hogy fenti cikkében ő is pont „letagadja hatalmukat”. Valaki elmagyarázhatná neki, hogy meggyőzőbb lenne a zsidók hatalmának és összejátszásának tagadása részéről, ha egyúttal nem szólítaná fel fajtársait pont ezen hatalom zsidó érdekek mentén való bevetésére. Bár gyaníthatóan az erre való rámutatás már eleve antiszemitizmus.

A rozsdás, unalmasan nyikorgó zsidó aztán ezzel zárja írását: „A világ szegényebb lenne – intellektuálisan, művészileg, adakozásilag és sok más módon – ha nem lennének zsidók. Sok európai ország, mely részt vett a társadalmuk zsidóitól való megszabadulásban megbánta tetteit.” Nem tudom mely országokra utal itt a szerző, valószínűleg a sok politikusi udvarlás és térdre rogyás látványa szállt a fejébe. Mindenesetre a rendkívül szemérmes, rövidre szabott felsorolását még kiegészíthetjük utólagos engedelmével olyanokkal, mint kamatrabszolgaság, kommunizmus, pornográfia, feminizmus, transzszexualitás, nem fehér tömeges bevándorlás támogatása, szájzártörvények, kutatási szabadság korlátozása stb. – hálásan köszönjük, de inkább megkísérelnénk ezen áldások nélkül eléldegélni, hátha sikerül…

A zsidó összejátszás a médiában

Dershowitz érvei tehát jellemzőek és unalmasak. Hozzá hasonlóan ír a New York Times számára a zsidó David Brooks is, aki a szokásos érveket hozza fel a zsidó sikerekre, miszerint ők egyszerűen ennyire kiválóak mindenben. Szerinte „A zsidók egy híresen sikeres nép. […] A legtöbb zsidó feladta, vagy arra kényszerítették, hogy feladja a földművelést a középkorban; leszármazottaik azóta is a szellemükből élnek. Gyakran vándoroltak egy migráns ambíciójával és ösztökéltségével. Globális elágazásoknál tömörültek és hasznot húztak azon helyek jellemző kreatív feszültségeiből.” Amellett, hogy ez egy mázas leírása az akkoriban ismert zsidó uzsorázásnak, Brooks szerint a zsidó siker mindenesetre a fajtájának felsőbbrendűségéből ered. 

Ahogy Dershowitz esetében is láthattuk, itt is az a helyzet áll fent, hogy bár Brooks igyekszik a zsidókat tehetséges egyéneknek beállítani, akik nem rendelkeznek egységes és tudatos hatalommal, valójában mégis tudja jól, hogy sikerük titka a faji együttműködés. Egy pár évvel korábbi cikkében például így írt:

Pár éve írtam egy könyvet egy új művelt réteg felemelkedéséről, az emberekről, akiknek ’60-as évekbeli értékrendszere van, de a ’90-es évek pénze, akik a Starbucksba járnak, a Whole Foodsnál vásárolnak és Volvókat vezetnek. Egy nő jött oda hozzám az egyik könyvemmel kapcsolatos beszédem után, és azt mondta »Ugye tisztában van vele, hogy amiről beszél, az nem más, minthogy a zsidók átveszik Amerika felett az uralmat.«

Kikerekedtek szemeim, de aztán észrevettem, hogy zsidó, és tudta, hogy én is az vagyok, és kettőnk között elismerhettük, hogy sok igazság van ebben a kijelentésben, mert a zsidók voltak azon szociális mozgalom élcsapata, amely a 20. század alatt átformálta az amerikai egyetemi rendszert és az amerikai elit természetét.

Valóban. Amikor büszkélkedni kell, elismerik az egységes zsidó hatalmat, amely változásokat eredményezett (például a fajkeveredést, a fehérek 90 százalékról való 63-ra csökkenését, a multikulturalizmust, a pornográfiát, egy teljesen más országot), de amikor emiatt egységesen kerülnek felelősségre vonásra, vagy kritizálásra, akkor tagadják mindezt. A Mondoweiss, egy Izraellel és a zsidókkal gyakran kritikus zsidó magazin alapítója, Philip Weiss így reagált Brooks fenti cikkének alapvetésére (miszerint a zsidó siker titka a zsidó kiválóság):

A zsidó sikerek mekkora része mutatja azt, hogy a zsidók figyelnek egymásra? Amikor egy társat kellett szereznem ezen honlap működéséhez, kényelmesebben éreztem magam egy másik zsidóval. Évekkel ezelőtt, amikor a Harvard Crimson lapnál voltam, az ír katolikus barátom, Mary Ridge hívta fel rá a figyelmem, hogy az egy »zsidó klub« volt – a saját fajtánkat választottuk; és a Crimson sok szakmai tehetséget produkált az újságírásban. A legtöbb újságírói munkámat zsidóktól kaptam.

A zsidók rendelkeznek rokonsági hálózatokkal, olyan erőteljesen, mint más emberek, talán erősebbel. A hollywoodi tehetségkutatók és producerek mindig tudják, ki a zsidó és biztos vagyok benne, hogy kényelmesebben érzik magukat, ha zsidót alkalmaznak. Társak. A szüleim örültek neki, hogy egy zsidót vettem el, mert a zsidók gemütlichek [kényelmesek], ahogy anyám mindig mondja – család, rokon. Ismerjük az összes szociális jelet, be tudjuk egymás mondatát fejezni stb.

És figyeld meg a New York Times-t, ahol Brooks dolgozik. Egy zsidó géniusz megnyilvánulása az, hogy a legtöbb politikai író zsidó? Tom Friedman, Paul Krugman, Frank Reich, David Brooks és társaik. Vagy talán ez azt a tényt tükrözi, hogy a zsidó család, melynek többségi részesedése van a lapban, és hogy a nagy szerkesztők mindig is zsidók voltak, valamilyen szinten, tudatosan vagy anélkül, egyszerűen a zsidókat részesítik előnyben?

Tehát úgy gondolom, hogy a zsidó sikerek lenyűgöző listája kirekesztést mutat; és a zsidók eléggé hatalmasak ebben a társadalomban ahhoz, hogy ez tudatosuljon bennünk. Brooks gyakran dicsérte a kései pszichológus E. Digby Batzelt, és Batzel mondott valamit a legutóbbi berendezkedésről; azt mondta, hogy a WASP-ok [fehér angolszász protestánsok] más WASP-okat részesítenek előnyben, és hogy ez sértette az amerikai berendezkedést.

Megkockáztatom, hogy ugyanaz történik ma is a berendezkedés zsidó részével. Kirekesztünk a sajátjaink érdekében; és ez megérződik a külpolitikán.

Weiss máshol is hasonlóan vélekedik, ezt is érdemes idézni:

A zsidók uralják a médiát? Ez olyasvalami, amit személyesen ismerek. Több mint 30 évig dolgoztam a nyomtatott sajtóban. Sok magazinnak és újságnak dolgoztam, és egy ideig az egész szociális köröm New York-i szerkesztők és írók voltak. Nem ismerem a televíziót. Nem ismerem a washingtoni újságírást túl jól. Nem ismerem a nyugati partot. A mintám biztosan torz azért, mert zsidó vagyok és mindig is nagy biztonságban éreztem magam más zsidók között. De tapasztalataim szerint a zsidók teszik ki a fontos pozíciók zömét azon kiadványoknál, melyeknél dolgoztam, az írók többségét, akiket ismertem ezen helyeken, és a tulajdonosok zömét, akik fizettek engem. Igen, a saját mintám torz lehet, de szerintem bemutatja, hogy zsidók teszik ki a média hatalommal járó pozícióinak jelentős részét, a felét, ha nem többet.

Az askenázi intelligencia

A zsidó sikerek egyik gyakori magyarázata a „tehetség”, „szorgalom” és a fentiekben bemutatottak mellett maga az intelligencia. „A zsidók egyszerűen okosabbak”, halljuk gyakran a magyarázatot arra, miért találunk folyton zsidókat befolyásos vagy vezető pozíciókban mindenhol. Ezzel a magyarázattal több gond is van. A zsidókérdés tagadói általában tagadják az emberfajták közti származásbeli különbségeket is, így érdekes helyzetbe kerülnek, amikor azzal kell érvelniük, hogy egy etnikum tagjai eredendően, de legalábbis általában, intelligensebbek – de ez legyen az ő bajuk. A fontosabb gond ezzel az érvvel az, hogy történelmi mércével vizsgálva a zsidó befolyást világunkra, valamiért szinte mindig a nemzetrontó, felforgató, saját törzsük érdekeit valamelyest szolgáló folyamatok élén találhatók. Egyáltalán nem egyenlő jelenlétük befolyásos és vezető rangokban „az érem mindkét oldalán”.

Azon zsidók például, akik ellenzik a tömeges muszlim bevándorlást, szinte mindig megfigyelhető, hogy saját csoportjuk érdekében teszik azt – ők a zsidók azon viszonylag kisebbik része, akik feltehetően jobban utálják a muszlimokat, mint a fehér embert. Fontos azonban észrevenni, hogy ezek a néha felbukkanó „bevándorlást ellenző”, „homoszexuális nyomulást ellenző”, „konzervatív” stb. zsidók szinte mindig jól behatárolható és kiszámítható skálán mozognak és szinte sose mennek neki nyíltan a legnagyobb tabunak, saját fajtársaik kártékony aknamunkájának, talán csak tessék-lássék módon. Sokkal jellemzőbb, hogy ha egy zsidó felbukkan egy nacionalista közegben, az inkább fogja kóserré formálni azt, mintsem próbálná a zsidóságot formálni „fehérebbé”. Egyik közelmúltbeli írásomban is akadt erre példa a Svéd Demokraták kapcsán, ahol egy zsidó nőszemély került befolyásos rangba és máris nekilátott kóserizálni (tovább puhítani) az eleve puhány pártot. Ha a zsidók csupán „intelligens és tehetséges egyének” lennének minden törzsi identitás és cél nélkül, akkor matematikailag minden irányzatban kb. ugyanolyan arányban lennének jelen, de ez nem a megfigyelhető valóság.

A magas intelligencia érve valós, de csalóka. Több adat is azt látszik mutatni, hogy a zsidók – helyesebben csak az askenázi zsidók – kiemelkedően intelligensek, valamelyest a fehér átlag fölött találhatók: kicsivel alattuk az ázsiaiak egy része, majd kicsivel alattuk a fehérek. Az askenázik valós IQ-értéke nem teljesen világos, az általánosan elfogadott érték 115, de például a Cambridge Egyetem által végzett felmérés („From Chance to Choice: Genetic and Justice”) 117-re tette az askenázik IQ-szintjét, számol be róla az izraeli YnetNews (cikkükben ezzel magyarázva a zsidó sikereket). A Utah Egyetem három kutatója 2005-ben 112-115-re tette ezt az értéket, Steven Pinker zsidó professzor 2007-ben 108-115-re teszi azt, Charles Murray kutató 107-115-re, Richard Lynn pedig 107.5-re (lásd itt). Mivel zsidókról van szó és az akadémiai világ eléggé elzsidósodott a Nyugaton, így a rájuk vonatkozó hízelgő adatokat érdemes kétellyel kezelni, mindenesetre megfigyelve őket megállapítható, hogy egy kiemelkedően (főleg verbálisan) intelligens népség.

Richard Lynn, az antropológiai szaklap, a Mankind Quarterly szerkesztője, az észak-írországi Ulster Egyetem pszichológia szakának nyugdíjazott professzora, az emberi intelligencia területén tekintélyes kutató. 11 könyve és több száz tanulmánya jelent meg, a Tatu Vanhanennel közös „IQ és a nemzetek jóléte” című könyve az emberfajták intelligenciájának egyik alapműve. Lynn több munkájában is foglalkozott a zsidók intelligenciájával („The Intelligence of American Jews”, 2004; „The Chosen People: A Study of Jewish Intelligence and Achievement”, 2011 stb.). Ő valamelyest lejjebb helyezi az askenázi IQ-értéket, 107-115 közé.

Ami az intelligencia kapcsán fontos, az annak a megjegyzése, hogy az askenázi kiemelkedő IQ-értéket a rendkívül magas verbális intelligenciájuknak köszönhetik, mely egymagában megnöveli a teljes értéket. Ezt kb. általában 125-re teszik kutatók, míg az intelligencia más területein, mint amilyen a térbeli és vizuális adottságok, jellemzően átlagosan vagy az alatt teljesítenek a zsidók (lásd az előző linket). Az askenázik valóban a „könyv népe”, a nyelvhez, a beszédhez kiemelkedő adottságaik vannak, s ezért is figyelhető meg a történelmet szemlélve, hogy mindig mindent kimagyaráznak, megmagyaráznak, mindig mindenre rávennék, rábeszélnék az embert. Ez a verbális adottság segítette őket rábeszélni a kevésbé rafinált és a nyelvi csűrés-csavarásra fogékonyabbakat a kamatrabszolgaságra, hitelekre, majd ugyanez az intenzíven verbális és mindent megmagyarázó, kiforgató, manipulatív, ördögien félrebeszélő adottságuk figyelhető meg a marxizmus-bolsevizmus terjedése alatt, a freudi pszichoanalitikus mozgalom kapcsán, a Frankfurti Iskola tanai és könyvei, a feminizmus és minden más zsidók által uralt területen is, mely oly sok kárt okozott már nekünk.

A kiemelkedő zsidó verbalizmus, ez a kegyetlen nyelvi hadviselés és félrevezetés minden nap megfigyelhető, de mindez nem lenne túl sikeres a rájuk szintén jellemző lelketlen és aljas manipulációra, hazugságra és félrevezetésre való hajlamuk nélkül. Ha ezen személyiségjegyeket és a kiemelkedő szóbeliségüket összeadjuk, egy halálos és pusztító egyveleget kapunk – mondhatni, a velük eltöltött közös múltat kapjuk, az uzsorától tönkretett számtalan élettől a kommunizmus tömegsírjain keresztül napjaink fajkeverő, háborúkat szító, a szexuális és erkölcsi hanyatlást okozó folyamatokat és azoknak eredményét. Mindig megfigyelhető, hogy a zsidó félelmetes képességgel képes kiszimatolni egy ember vagy nép gyengeségét és álnok módon képes azt ellene fordítani – például az erkölcsösségre és korrektségre fogékony fehér ember kapcsán minden pusztító, romlást és hanyatlást hozó irányelvet erkölcsi köntösbe bújtatva adnak el nekünk. A nem fehér tömeges bevándorlást engednünk kell mert holokauszt, mert rabszolgaság, mert gyarmatok. Hogy ez milyen kínokat és demográfiai katasztrófát, majd idővel civilizációs pusztulást eredményez, nem fontos, amiatt aggódni aljas dolog, mert holokauszt, mert gázkamrák. A szexuálisan fogyatékos perverz is „szeretni akar”, így hagynunk kell őket az utcán kéjelegni, mert elnyomás, mert kirekesztés, mert homofóbia. A sor hosszasan folytatható, de ami mindig jelen van, az az erkölcsi keretek közé helyezett érvelés. Ez a fajta, a moralitásra és emberségességre való hatni akarás más népeknél nem működik. Az araboknak nem lehetne eladni, hogy a történelmi (és az ő esetükben jelenkori) rabszolgatartás, gyarmatok, megszállás, népirtások stb. miatt milliónyi kínait, négert vagy fehér keresztényt kellene beengedniük földjeikre és hozzájuk kéne igazítaniuk saját szokásaikat, hitüket, társadalmukat, mert az úgy „humánus” és „toleráns”. Egyszerűen ez más népeknél nem működik, őket a zsidó ilyesmivel nem is kísérli meggyőzni. Őket a fehér országok katonaságainak segítségével buktatja meg és söpri el, rafináltan rávéve a fehér embert a „gonosz elleni harcra”, a közel-keleti háborúkra, mely a zsidók számára geopolitikai-stratégiai sakkjáték. Lásd azt a folyamatot, mely a jelenlegi „migránskrízist” is eredményezte (korábban írtam erről itt).

Az intelligencia nem egy lapos valami, hanem egy összetett dolog, többféle adottság és képesség összegzése. Az ember és egy nép vagy fajta pedig szintén nem egy lapos valami, hanem sok mechanizmus összessége, így a kiemelkedő zsidó intelligencia, mely zömében nyelvi és matematikai adottságaiknak köszönhető nem eredményez kitűnő embert, mely fenségességhez, nagysághoz vezet, de eredményez egy nagyon hatásos ragadozót és parazitát, amennyiben ezen adottságok lelkileg és alkatilag aljassággal párosulnak. Míg a fehérek átlagos IQ-értéke alacsonyabb, rájuk jellemzőbb a felfedezés iránti vágy, a kutatás élvezete, a gondolat, az elv, melynek köszönhető, hogy a fehér emberhez kötődik a legtöbb felfedezés, feltalálás, újítás, szociális, filozófiai, tudományos és technológiai, orvostudománybeli eredmények, a tenger mélyétől a világűrig. A zsidó, bár kiemelkedően intelligens, ami a beszédet és kalkulálást illeti, függ a gazdatesttől, még Izrael esetében is (katonai, anyagi és politikai szinten). A zsidók uralkodásra, a gazdatest átformálására való örökös vágya az oka annak, hogy nem a szintén fehéreket valamelyest IQ-értékben megelőző kelet-ázsiaiak (IQ-átlag kb. 106-108, a fehéreké kb. 103) vannak elit pozíciókban, mert az ő faji alkatuk sokkal visszahúzódóbb és nem szomjazik mások feletti uralomra, legalábbis csoportátlag tekintetében.

Egy másik fontos szemszög az intelligencia tekintetében, hogy még ez a magasabb askenázi IQ se magyarázza meg matematikailag a felülreprezentáltságukat. Erre jó példa az amerikai akadémiai jelenlét, mely egyben a faji összejátszásuknak is jó példája.

A zsidó Ron Unz bankár és publicista pár éve alaposan megvizsgálta az amerikai elit iskolák diákjainak faji arányait. Tanulmányában így ír:

A Harvardon való diplomaszerzésem óta eltelt három évtizedben a fehér nem zsidók jelenléte nem kevesebb mint 70 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy az akadémiai eredményeikben nincs kimutatható romlás; mindeközben a zsidó diákok számaránya növekedett. Ez az időszak mindenképpen az ázsiai, latinó és idegen diákok és feketék számának növekedését mutatja. De kiváltképp fura, hogy mindezen növekedés a keresztény hátterű fehérek kárára történik, nem a zsidókéra. […]

A bejelentett statisztikák alapján a zsidók száma körülbelül eléri, vagy túl is nőtte a nem zsidó fehérek számát a Harvardon és a legtöbb Ivy League iskolában, mely durván felülreprezentált adat. Valóban, a hivatalos statisztikák azt mutatják, hogy a nem zsidó fehérek a Harvardon Amerika leginkább alulreprezentált csoportja, a társadalmon belüli arányukhoz képest sokkal alacsonyabb arányban [18%] vannak jelen, mint a feketék vagy latinók, annak ellenére, hogy a tanulmányi teszteredményeik sokkal jobbak.

2000 és 2011 között a főiskola korú feketék számaránya a Harvardon 18 százalékkal csökkent, az ázsiaiak 13 százalékával együtt, mely a latinók kapcsán 11%, mialatt a fehéreké emelkedett, kiterjesztve jelenlétüket 16 százalékkal. Ez azonban egy optikai csalódás: valójában a nem zsidó fehérekre vonatkozó szám valamelyest csökkent, mialatt a zsidók számaránya növekedett 35 százalékkal, valószínűleg a Harvard egész történetének ez az eddigi legmagasabbika. Ezek szerint a zsidók relatív jelenléte élesen növekedett, mialatt minden más csoporté csökkent, és mindez pont abban az időszakban történik, amelyben a zsidó középiskolások egykoron kiemelkedő akadémiai teljesítménye hirtelen hanyatlani látszik.

Unz adatai szerint ha a tanulmányi eredmények alapján oszlottak volna szét a csoportok számarányai a Harvardon 2007-201 között, akkor az ázsiaiak 25,4% lennének 16 helyett, ugyanakkor a zsidók és fehérek együtt 44 százalékról 72-re emelkednének. Így ha a harvardi ázsiai jelenlét 25% lenne, a zsidó és fehér pedig 72, akkor szinte nem maradna hely feketéknek, latinóknak és nemzetközi diákoknak. Steven Pinker professzor beismerése szerint: „A jelentkezések szintjén közismert, hogy a Harvard majdnem 10 százaléknyi (egyesek szerint 5 százaléknyi) diákot vesz fel a tanulmányi eredményeik alapján. Egy új kar orientációs  munkamenetén azt mondták, hogy »a Harvard a világ jövőbeli vezetőit, nem pedig a világ jövőbeli akadémikusait szeretné felkészíteni«.” Ez egy fontos megjegyzés, mert valóban ezen intézményekből kerülnek majd ki a jövő nemzedék politikusai, médiafigurái, törvényhozók és véleményformálók, s amint láthatjuk, a zsidók tanulmányi eredményeikhez képest messze felülreprezentáltak. Az intézmények részrehajlása világos. Valakik sakkoznak az etnikumok számarányaival és tudatosan formálják a „jövő vezetőit” úgy, ahogy akarják, és ez szemmel láthatóan egy zsidó elit kialakítását mutatja – ráadásul mind az adatok (Unz), mind annak a „közismert” dolognak a kijelentése, miszerint csak a jelentkezők egy kis részét veszik fel eredményeik alapján (Pinker), zsidóktól származik. De kik azok, akik ezt formálják? Az a csoport talán, mely jellemzően sajátjaival szereti körülvenni magát?

Az intelligencia kérdésében a számok alapján sem áll össze a kép, tekintve, hogy ha el is fogadjuk a 115-ös IQ-szintet, azon a szinten is sokkal több fehér van az amerikai társadalomban, mint zsidó, így ha csak intelligenciával magyarázzuk az egyetemi jelenlét arányát, akkor is a fehéreknek kéne többször annyian lenniük az oktatásban. De mint a fentiekből is tudjuk, nem a tanulmányi eredmények és IQ-érték alapján megy a válogatás. Magyarázatot keresve a zsidó dominancia okaira, Unz Jerome Karabelt idézi, aki a Berkeley Egyetemen szociológiaprofesszor. Ő alább az eredeti, még fehér kézben lévő Amerika által a zsidó diákok 15 százaléknyira korlátozásának megszűnését magyarázza  el:

Karabel meggyőzően mutatja be, hogy az Ivy League-iskolákban sokáig fennálló zsidó számarány megszűnése a második világháború utáni évtizedben egy masszív médiabeli és politikai nyomás eredményeként történt, egy olyan nyomásé, mely bizonyosan Amerika legjelentősebb médiumainak zsidó tulajdonlásából eredt, beleértve a mindhárom televíziós hálózatot, a kilenc Hollywood-stúdióból nyolcat, és sok más vezető lapot, ezek között mind a New York Timest és a Washington Postot.

Tehát megint csak ott a törzsi összejátszás egy hatalmi-stratégiai tekintetben fontos érdek eléréséért. Az addigi fehér keresztény elit lecseréléséért, a kulturális, politikai befolyás, az uralkodás érdekében. Erről tanúskodik a korábbi angolszász protestáns elit hanyatlása feletti kárörvendés is: a Wall Street Journalban jelent meg például „Az a ragyogó, haldokló csillag, az amerikai WASP” címmel örömködés a zsidó Elena Kagan a Legfelsőbb Bíróságba való 2010-es jelölése révén. Cikkének alcíme is árulkodó: „Kagan jelölése a [WASP] berendezkedés előkelő, de szűkös történelmének újabb sikertelen napját jelzi; egy új utat a hatalomhoz.” A Harvard jogi karának zsidó professzora, Noah Feldman hasonlóan törzsi szemmel látja a világot és Kagan jelölését. A New York Timesban leközölt cikkének a címe sem szemérmes: „A WASP-ok dicsőséges hanyatlása”.

Elena Kagan aztán elnyerte a rangot: ő lett a harmadik zsidó a Legfelsőbb Bíróság tagjai között, amely önmagában is remek bemutatása a zsidó összejátszásnak. Kagan karrierje jelölése előtt nem sokból állt, mindössze két tanulmánya volt ismert, amikor professzorrá választották a Chicago Egyetemen, se könyve, se jelentősebb tapasztalata nem volt. Volt viszont az előrelépéshez szükséges ismertségi köre: eredendően a Harvard elnöke, a szintén zsidó Lawrence Summers nevezte ki a Harvard jogi karának dékánjává, csekély szakképzettsége ellenére. Summers számára nem csak ő volt az egyetlen zsidó, akit sikeresen hatalomba helyezett, egy másik példa, mely jól rajzolja körül ezt a fajta hálózatépítést és annak használatát, a Facebooktól ismerhető Sheryl Sandberg példája. Sandberg egy színvonalon aluli diák volt, mint arról saját könyvében vallott:

Pár héttel később a politikafilozófia-professzorom egy ötoldalas dolgozatot kért. Pánikba estem. Öt teljes oldal! Csak egy dolgozatot írtam ilyen terjedelemben a középiskolában, és az egy egész éves feladat volt. Hogy tud valaki öt teljes oldalt írni egy hét alatt? Minden este bent maradtam, beburkolóztam, és a rászánt időt tekintve, A-t [ötöst] kellett volna kapnom a próbálkozásért. Egy C-t [hármast] kaptam. Tulajdonképpen lehetetlen egy C-t kapni a Harvardon, ha a dolgozatot sikeresen beadjuk. Nem túlzok – ez egy bukással felérő jegy volt. Elmentem a kollégiumi megbízottamhoz, aki a jelentkezések osztályán dolgozott. Elmondta, hogy a személyiségem miatt vettek fel a Harvardra, nem a tanulmányaim ígéretessége miatt. Nagyon megnyugtató. (Lean In for Graduates, 2014, 39.-40. o.)

Sandberg mentora Lawrence Summers volt, aki a Világbank tudományos segédmunkásává, később pedig az USA Pénzügyminisztériumának egyik vezetőjévé tette. Azt követően az akkoriban induló Google-nál (alapítói Larry Page és Sergey Brin mindketten zsidók) került egyből vezető szerepbe, majd onnan egy, a zsidó Dan Rosensweig által rendezett eseményen a szintén zsidó Mark Zuckerberg emelte vezető szerepbe a Facebooknál. A nép, mely saját fajtársaival veszi körül magát, neveli ki a jövő nemzedék vezetőit a gazdanép tagjainak kirekesztésével, s teszi mindezt vagy tudatosan, vagy zsigeri ösztönből, de mindenesetre hatalmi szándékkal.

Zsidók és díjak

Egy másik dolog, amit gyakran hallhatunk a zsidó kiválóság igazolására, az ilyen-olyan díjak elnyerése. Nevezetesen a Nobel-díjak, vagy Oscar-díjak. Miután világos, hogy Hollywood egy zsidó világ, hogy ők kiknek adják díjaikat, már nem is kéne, hogy nyomjon a latba. Ha valaki azt gondolja, hogy az elmúlt év legjobb filmjei azok, amelyeket ez a belterjes közeg jelöl vagy díjaz, és hogy mindaz mentes politikától, bármilyen részrehajlástól, az naiv és nem is nézett megfelelően körül a filmvilágban. A Nobel-díjak esete valamelyest más, bár abban hasonló, hogy nyomásgyakorlás, szociális és politikai elvárások hatása és zsidó érdekérvényesítés eredménye gyakran. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy zsidó sose érdemelné meg a díjat, mert bizonyos területeken alkothatnak kiemelkedőt, ennek ellenére azonban sokszor figyelhető meg a részrehajlás.

A svéd Jan C. Biro, a Stockholmi Kórház gyógyszerésze és a Karolinska Intézet kísérleti endokrinológus professzora pár éve írt dolgozatot a hazájában évente megítélt Nobel-díjak zsidók iránti részrehajlása kapcsán. Példái mellett érveket is felhoz és magyarázatot kísérel meg adni minderre, mellyel a fentiek tükrében könnyű egyetérteni:

Amikor már februárban megszületik az irányelv kapcsán a döntés, a kiterjedtebb Nobel Bizottság (16 személy) dolga, hogy válasszon a jelöltek rövid listájáról. Ezen a szinten a legjelentősebb azon tudósok száma és státusza, akik támogatnak egy bizonyos jelöltet. A jelölt, akinek sok vagy tekintélyes támogatója van, lesz minden bizonnyal a választott. És itt van az, ahol a zsidó tudósok hasznát tudják venni (más zsidókkal való) hálózatbeli együttműködésüknek és kiemelkedő verbális intelligenciájuknak, és használják is azt. Talán nem találunk kielégítő választ a zsidó részrehajlásra a magasabb zsidó IQ vagy az intellektuális karrierek gyakoribb választásában. A legvalószínűbb fennmaradó magyarázat a zsidók mögötti erősebb lobbi, mint ami a nem zsidó tudósok mögött áll. A valamelyest magasabb IQ, a valamelyest jellemzőbb intellektuális szakmák választása és az erőteljes és hatásos zsidó hálózatbeli együttműködés az, ami így együtt eredményezi a huszonhatszoros zsidó részrehajlást. Könnyen megérthető, hogy inkább huszonhatszor annyi (többnyire zsidó) »mentor« áll minden sikeres zsidó tudós mögött, mint amennyi egy sikeres nem zsidó tudós mögött az Egyesült Államokban.

A Nobel-díj, akár az Oscar-díj, nem mentes a politikai és egyéb érdekek és nyomásgyakorlások hatásától. Láthatjuk ezt az olyan méltatlan díjazottak kapcsán, mint a sorstalan Imre Kertész, a békedíjas izraeli Menáhém Begín, az Irgun-terrorista, a többek között Lydda (ma Lod) város etnikai tisztogatásáért és a kormányzása alatt is erőszakosan folyó palesztin területek megszállva tartásáért felelős Jichák Rabin, vagy a palesztin területek megszállásának és például a tömeges civil áldozatokkal járó kánai mészárlásnak egyik fő felelőse, Simón Peresz.

A törzsi összejátszásra több példát is lehetne hozni, és a jövőben bemutatok többet is, de egyelőre ennyi talán elég annak az alapvetésnek a bemutatására, miszerint a zsidók felülreprezentáltsága a befolyásos és hatalmi pozíciókban nem magyarázható meg csupán a „magasabb intelligencia”, a „több szorgalom”, a „nagyobb tehetség” érveivel. A fentiek fényében is világos, hogy ezen felülreprezentáltság sokkal inkább eredménye egy zsigeri törzsi érzületnek, mely egyeseknél lehet tudatos stratégia, másoknál talán tudatalatti előnyben részesítés, de végeredményben a zsidó alkatból eredendő és a hatalomba jutó ambiciózus, agresszív egyedekre főként jellemző gőggel párosulva egy rendkívül káros elit réteg kialakulásához vezet. Ezen réteg káros hatását láthatjuk oly gyakran oly sok minden mögött, de érteni kell, hogy mindez nem egy természetes kiválasztódás és folyamat eredménye, hanem egyfajta hadviselésé, amit egy jellemzően aljas, hazug, képmutató és rendkívül erőszakos réteg vív a gazdanép ellen. Miközben nekünk az individualizmust, a gyökértelenséget szánják, mely nemzeti és faji immunrendszerünket gyengíti, addig ők törzsi szolidaritással egy jelentősen egységes erőt alkotva taszítanak minket ki a saját országaink feletti befolyás és hatalom gyakorlásából.

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »