Dübörgő “járványügyi előírások” ide vagy oda, utazásaink csak úgy nem állhatnak le. Temesvár csodálatáért már régóta odavagyunk. Jelenleg a város Romániához tartozik, a sokszínű Bánság központja. Itt aztán tényleg sok nemzet lánya és fia jött annó össze. A prímet a németek, avagy svábok vitték. Szorgalmuk és kitartó munkájuk gyümölcse, hogy a Trianon előtti Magyarország egyik legpezsgőbb kulturális metropoliszát hozták össze. Persze a közösbe beleadtak keményen ám a magyarok is.
De ne feledkezzünk meg a románság, a szerbek, a szlovákok és zsidók szívós munkájáról sem. Az egzotikumot kis mértékben az olaszok és bánsági bolgárok adták. Páratlan közép-európai multikulturalitás és sajátos balkáni buja őszinteség. Kérem, ez Temesvár. Őt jöttünk megnézni, összekötve a városban megszervezésre kerülő Magyar Napokkal. Utazótársam Gábor, érsekújvári haverom, aki szintén nagytételben pipálja ki a saját maga bakancslistáját.
Jómagam még az indulás előtt egy nappal bevonatoztam Budapestre, csillapítani kellett a szokásos kultúrszomjamat. Másnap kora reggel indult a vonatunk a Keletiből. Gáborral ott találkoztunk és pattantunk vonatra. A zökkenőmentes út alatt a román kalauz leleményessége csalt mosolyt arcunkra. Szemmel verte a vonatjegyünkön feltüntetett QR kódot, majd egy bólintással továbbállt.
Kora délután már a temesvári utcákat róttuk, miközben a szállásunkra igyekeztünk. Megjártam jópár hostelt és mondhatom van rájuk érzékem. A mostani is igényesen nézett ki. Semmi csicsa, hanem szimplán tisztaság és letisztultság jellemezte.
A tulaj abszolút jófej és segítőkész volt velünk. Mondjuk, a gang és a belső udvara egy igazi leélt balkáni depressziót sugárzott, és a szemetet is éppen akkor felejtették elvinni, de hát aki már szagolta a balkáni mindennapok bukéját, ezen már meg sem lepődik.
Nyüzsgött a város. Kellemes érzés volt magyar hangokat hallani. Ez főleg annak tudható be, hogy azon a hétvégén került megrendezésre a Temesvári Magyar Napok. Alaposan besétáltuk az óváros utcácskáit, melyek mindegyikének megvan a külön története.
A Losoncz tér (vagy Dóm tér) aurája elvarázsolt bennünket. A Szent-György székesegyház homlokzatán éppen restaurálást végeztek. Teljesen bebugyolálták, így sajnos képeket nem tudtunk róla készíteni. Az Opera téren került felállításra a nagyszínpad. Mellette egy hosszú utcán végig a magyar gasztronómia csúcsremekeit tömhettük magunkba.
Tutikombót ez esetben nálam az ínycsiklandozó sajtos-tejfölös fokhagymás lángos és a csíki sör együttműködése adta. Mivel a hostel szinte az óváros egyik utcájában volt, így még az esti dáridó előtt szundítottunk egy jót. Este egy újabb kör, már a kivilágított városban, majd azt vettük észre magunkon, hogy leragadtunk Fenyő Miklós koncertjén. Hát a csávó ide s tova ötven éve nyomja a zeneipart.
Természetesen felcsendültek az elmaradhatatlan „örökzöld” slágerek, mint a Csókkirály, a Hotel Menthol, a Csavard fel a szőnyeget vagy a Made in Hungária.
Hosszú egy napunk után nem akadtak gondok az éjszakai alvással sem. Gábor már reggel lelécelt és húzott vissza Budapestre.
Bennem még akadt annyi akarat, hogy a másnap nagy részét Temesváron töltsem. Mivel a vonatom csak a késő délutáni órákban indult, így saját tempómmal felfedeztem a város egyéb helyeit is.
Benéztem a magyar Milléniumi templomba a misére, flangáltam egy jót a “Gyárvárosban”, repetéztem a Lloyd soron, ahol vasárnap is hömpölygött a tömeg.
Még utoljára megpihentem a román ortodox székesegyház patinájban, onnan pedig komótosan kisétáltam a vasútállomásra.
Késő este érkeztem be a Keletibe. Az éjszakát fővárosunkban töltöttem. Másnap hajnalban ismét vonaton találtam magam, de már Érsekújvár felé. Várt reggel nyolc órai kezdéssel a home office és a velejáró munka.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
