Mit adhat a fiataloknak egy lelkinap, amelynek programjában általában a lelki témájú előadás, a gyónás és a szentmise is helyet kap? Hogyan tartanak lelkinapot a jezsuiták kilencszáz diáknak? Miként vezetik a rájuk bízottakat a hit útján? Elek László jezsuita szerzetessel beszélgettünk, aki közel tíz éven át foglalkozott ezekkel a kérdésekkel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium iskolalelkész
– Miből indultak ki az iskolában a lelkinapok elméleti megalapozása, illetve gyakorlati megvalósítása során?
– Amikor megkezdtem a munkát Miskolcon, a gimnáziumunkban már létezett egy gyakorlat, amelynek meghatározó eleme volt az interaktivitás, továbbá az, hogy diákok vezetnek diákokat, és tanárok is csoportvezetők. Nagy Bálinttal mi ehhez adtuk hozzá a tapasztalatainkat, melyek a cserkészetből, a Regnumból, a Szentjánosbogár közösségből és úgy általában az életből származtak. Évről évre módosítottuk ezt a programot, sokak – öregdiákok, diákok, tanárok – segítségével, egy csapatban működve. Aztán a tanulmányaim révén Bostonba kerültem, ahol megismertem James W. Fowler hitstruktúrafejlődés-elméletét, és lényegében megtaláltam benne az elméleti alapjait annak, amit mi a gyakorlatban már jó ideje alkalmaztunk.
– Mi ennek az elméletnek a lényege?
– A hit az emberi gondolkodással együtt formálódik, fejlődése hosszú folyamat. James Fowler szerint
A kisgyermek még konkrét képekben gondolkodik Istenről, míg egy felnőtt már absztraktabb szinteken éli meg a transzcendenssel való kapcsolatát. Az élettapasztalataink, az interakcióink és az önreflexió mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a hitünk változzon. Fejlődése tehát nemcsak intellektuális, hanem érzelmi és spirituális folyamat is, amelyben az ember egyre tágabb perspektívából képes érzékelni önmagát, a világot és Istent. Ha ismerjük ezeket a hitfejlődési szakaszokat, arra építhetünk a lelkinapok során.
– Fowler felfogásában a hit az emberi élet alapvető orientációja, az a mód, ahogyan az ember értelmet és célt ad az életének, de nem vallásos értelemben. A jezsuita szerzetes számára mit jelent a hit?
– Katolikusként egy személyes Istenben hiszünk, aki szeret, akivel az ember kapcsolatban lehet.
Ahhoz, hogy a kapcsolat létrejöjjön, a diák részéről is nyitottságra van szükség. A legtöbb egyházi iskolában többségben vannak azok, akik nem hívők, vagy azt mondják magukról, hogy nem azok, ugyanakkor van valamilyen transzcendens kapcsolatuk, találkozásuk a Mindenhatóval, amit talán nem is tudnak megfogalmazni. A mi célunk az, hogy segítsük kibontakozni ezt a kapcsolatot. A hit ajándék, amit nem lehet kikényszeríteni vagy megtanulni, ugyanakkor tudatos életmód és értékrend is. Ez a kettősség nagyon fontos: a hit egyrészt Isten ajándéka, másrészt pedig egy olyan út, amelyen az embernek tudatosan járnia kell. Senkitől nem lehet elvárni, hogy már azelőtt hitelesen megélje a keresztény értékeket, mielőtt maga is megtapasztalta volna Isten szeretetét. Ezért a hitoktatás és a lelkinapok során az elsődleges célunk az, hogy a diákok személyes tapasztalatokon keresztül érezzék meg, mit jelent a keresztény hit és az isteni szeretet.
– Hogyan lehet kilencszáz diáknak hatékony lelkinapot tartani?
– A lelkinapok az egyházi év kiemelt időszakaihoz kapcsolódnak, például húsvéthoz, karácsonyhoz. A napot közösen indítjuk, és már ekkor szóba kerül a fő mondandó, ami nagyböjtben például gyakran a bűnbocsánat, a megtisztulás. Fontos, hogy a programokban először mindig a tapasztalatból induljunk ki, és onnan vonatkoztassunk el: emlékezz vissza arra, amikor szeretve voltál, és utána beszéljünk Isten szeretetéről. A kezdés tehát nem prédikáció, hanem valami megélés. A lényeg, hogy nem elmagyarázzuk a témát, hanem egy történettel, egy szentírási résszel, képpel, hangulattal vezetjük be a fő témát. A lelkinap egyik kulcseleme a szimbólumok használata, ez segít kézzelfoghatóvá tenni az üzenetet, és közben mélyebb összefüggésekről mesél. Nagyon fontos a kiscsoportban való beszélgetés is. Hiszünk a diák csoportvezetőkben, ők jelentik a korcsoportnak megfelelő megoldást. Külön képzést nyújtunk számukra, amelyben maguk is megélik azt, amit azután átadnak a többieknek, így ebből a saját élményből indulhatnak ki. Felelősséget kapnak, de biztatást és segítséget is. A lelkinapon emellett elmaradhatatlan a játék. Ha ügyesek vagyunk, akkor ez is a témánkhoz kapcsolódik. Szeretjük továbbá, ha valamilyen aktív tevékenység is helyet kap a programban, például a kézművesség. Az élmények kapcsolódjanak az érintéshez, a szagláshoz, az ízleléshez, hogy minél több hatás érje az embert. A lelkinap lezárása is közös program, s valamiképpen szerepet kapnak benne a csoportok által készített szimbólumok, amelyekből összeállhat egy nagyobb, közös egész. A programnak része mindezeken túl a vezetett ima is. A lelkinap időnként misével ér véget, de ez nem törvényszerű, hiszen a mise nem könnyen befogadható azok számára, akik nem gyakorolják a vallást. Ha nincs mise, akkor van egy imádságos esemény, amelyen megáldjuk a csoportokban készült szimbólumokat.
– Mi tekinthető sikernek egy lelkinap esetében?
– Nehéz ezt meghatározni. Szeretünk mindent mérni, de itt hogyan és mit mérjünk? Fontos számot vetni azzal, hogy jól dolgozunk-e, érdemes megvizsgálni, hogy ténylegesen kire hatunk. De semmiképpen nem lehet a mérce az, hogy a diák magától hányszor megy el szentmisére. Abban nekünk, Miskolcon is rossz a statisztikánk.
Mindez nekem összefügg a tekintettel.
Egyetlen lelkinap alatt senkiből nem lesz hívő. A néhány órás lelki program nem változtatja meg az embereket, de az már számottevő lehet, ha éveken keresztül részt vesznek ilyen alkalmakon. Közvetlenül az esemény után összejövünk a csoportvezetőinkkel, és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Sokat számít, hogyan érezték magukat a diákok, de nem ez az egyetlen és perdöntő szempont. El kell fogadni, hogy mindig van olyan kiscsoport, ami nem sikerül jól, mindig van olyan diák, akit nem érünk el a programokkal. És azt is tudnunk kell, hogy a legmélyebb sokszor máshol van, mint gondoltuk, mert a diákság nem onnan indult, ahonnan feltételeztük. A legfontosabb visszajelzés számunkra az, amikor az öregdiákok elmesélik, hogy az iskolában megélt lelki tapasztalatok meghatározóak voltak a későbbi életükben.
– A jezsuita gyakorlatban a lelkinap egy nagy felépítmény része.
– Egy iskola nem attól lesz keresztény, hogy évente kétszer lelkinapot tart, s ilyenkor meghív valakit, akinek az előadásából a többség semmit nem ért. Az lenne a jó, ha ezek az alkalmak az iskola egész éves lelki programjának, szellemiségének kiemelkedő pontjai lennének. A miskolci gimnáziumban minden reggel háromperces imával indul a nap, amit rádión keresztül, élőben vezetnek a diákok a saját stílusukban. Negyedévre vállalják ezt a feladatot, általában kettesével, tanári, lelkészi kísérés mellett. A napindítás az övék, ez így élőbb és hitelesebb. Emellett minden délben, az ötödik óra elején elhangzik egy háromperces egzámen, ami tulajdonképpen rátekintés arra, hogy hol tartunk, hol van jelen a napunkban Isten. Ennek a vezetésére tanárokat kérünk fel. A gimnáziumban osztályonként és évfolyamonként is tartunk egy másfél napos lelkigyakorlatot, amikor elvonulunk; a Bükkben van egy házunk erre a célra. Minden iskolában vannak olyan tanárok, diákok, akikre építeni lehet, akik – Miskolcon Parázsnak neveztük el ezt a lelkiségi csoportot – belülről melegítik át az egész közösséget. Mindez persze nem egyik pillanatról a másikra jött létre, hanem sok-sok verejték árán, fejlődés révén.
– A jezsuita hagyomány, az iskoladrámák, a látványos szertartások mindig nagy hangsúlyt helyeztek az átélésre. Mihez ragaszkodnak ebből?
– A lelkinapok során gyakran alkalmazunk színpadi elemeket, dramatikus megjelenítéseket, a liturgiákon pedig a zene, a fények és az illatok is segítik a mélyebb lelki átélést. Ugyanakkor hiszek abban, hogy a felnőtt hitben nem a külsőségek számítanak. Misére az Istennel való találkozásért megyünk, ami nem közvetlenül függ érzelmektől, érzelmi hatásoktól. Mégis, ha olyan légkört teremtünk, ami megnyitja a szívet, azzal elő tudjuk segíteni a találkozást. Ezért jó, ha a lelkiségi programokon jelen van a képiség, a játékosság. A fejlődésben segíthet a látvány, és a fáradt, fásult léleknek jót tesznek az érzelmi hatások. A rorátén például csak gyertyafény világít, ami a lélekre is hat. Használunk tömjént is, hogy érezzük az illatát, és a liturgia közösségi élmény legyen. A látványelemeknek a mélyebb lelkiség felé kell segíteniük a diákokat, azzal a céllal alkalmazzuk ezeket, hogy teret nyissunk, és létrejöjjön a találkozás Istennel.
– Sok iskola átvette a jezsuita gyakorlatot, és vannak szép számmal olyanok is, akik érdeklődnek Önöknél a lelkinapok szervezéséről.
– Lehetőség van arra, hogy egy diákcsoportunk felkerekedik, és egy másik iskolában megtartja a lelkinapot. Egy következő lépés, hogy az adott iskola elhozza hozzánk a tanulóit egy képzésre, ahol felkészülhetnek arra, hogy ők maguk vezessék a lelkinapot. Megjelent egy kézikönyvünk Ugye lángolt a szívünk!? címmel, amely Szent Ignác-i szellemiségű kiscsoportos iskolai lelkinapok szervezéséhez nyújt gyakorlati útmutatást. Mobiltelefonra optimalizált honlapon is elérhető, és öt lelkinap kidolgozott anyagát tartalmazza. Ez jó kiindulópont lehet. Azt szoktam mondani az érdeklődőknek, a lényeg az, hogy elkezdjék valahol. Nem kell rögtön egy évekre szóló, kész projekt. Elég, ha figyelnek arra, hogy az adott helyzetben éppen mi szól a diákjaiknak.
A „hogyan” pedig tanulható, gyakorolható. Bízzunk magunkban, az Úrban és az Úrral való közös szolgálatban!
Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita (archív)
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. április 13–20-i ünnepi számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
