Nemrég jelent meg Gyurgyík László demográfus és egyetemi oktató legújabb könyve „Szlovákia lakosságának községsoros nemzetiségi és felekezeti összetétele az 1950. évi népszámlálás adatai alapján” címmel. A Fórum Kisebbbségkutató Intézet által gondozott kiadvány hiánypótló jellegű, ezek az adatok eddig gyakorlatilag hozzáférhetetlenek voltak a nagyközönség, illetve a kutatók számára is.
A könyvet átlapozva eszébe juthat az olvasónak, hogyan történhetett meg az, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 évben nem került sor az 1950-es népszámlálás községsoros adatainak feldolgozására?
Az utóbbi napokban derült ki számomra, hogy az adatokkal végül is már foglalkoztak. Egy akadémiai munkacsoport elkészített belőlük egy adatbázist, de úgy, hogy mindent átszámoltak a 2011-es állapotra. Ebből nem készült kiadvány, viszont hozzáférhető, ha valaki kikéri az általuk készített feldolgozást. Ezt megelőzően azonban megjelent két lexikon is Szlovákia társadalmának nemzetiségi és felekezeti megoszlásáról. Ezekben vannak olyan országtérképek, amelyeken a többségi nemzetiség vagy felekezet szerint jelölték meg a településeket. E kapcsán figyeltem fel én is az 1950-es népszámlálásra.
Akkor viszont pontosítsunk: az a típusú publikáció hiányzott erről a cenzusról, amelyet az ember egy könyvesboltba besétálva megvehet.
Így van. Nemzetiségi szempontból már majdnem minden adatunk megvan az államszocialista korszakból, egyedül az 1961-es népszámlálás hiányzik még.
Ami az 1961-es községsoros adatokat illeti, azoknak tényleg nincs sehol nyomuk?
Van egy közvetett forrás a Csemadok levéltárában. Egy dokumentumban szerepel a magyarlakta településeken élő magyarok, illetve az összlakosság száma. Valószínűleg tehát volt valahol egy „ősdokumetum”, amelyhez a Csemadokban hozzáférhettek a 60-as években, de jelenleg nem tudjuk, hogy hol lappang, ha megvan még egyáltalán.
A korszak iránt érdeklődők talán kapásból tudnak érveket mondani arra, hogy a népszámlálás eredményei miért minősültek titkosnak a Gottwald-rezsimben. Ugyanakkor mondjuk el, hogy ez miért is volt így.
Az egykori kommunista rendszernek erre egészében véve volt egy gyakorlata. Titkosították a hivatalos kiadványokat még akkor is, ha a tartalmi részükben mai szemmel nézve nem volt semmi rendkívüli. Volt három fokozat az iratok minősítésében: a „bizalmas” (dôverné), „titkos” (tajné) és „szigorúan titkos” (prísne tajné). Ahogy tartunk 1989 felé az időben, úgy kezdenek el dominálni a „bizalmas” iratok, míg korábban a másik kettő kategória volt a meghatározó. A belső kiadványokat – amelyeket például a minisztérium vagy a kerületi pártbizottságok kaptak meg – példányszám-azonosítókkal látták el, így követhető volt, hogy melyik példány hova került. Amennyiben valamelyik eltűnt, akkor így egyben azt is lehetett tudni, hogy honnan veszett el. Ez egy rendszerspecifikus jelenség volt, s arra irányult, hogy ne szolgáltassanak ki olyan adatokat az „imperialistáknak”, amellyel az épülő szocializmust veszélyeztethetik. A demográfiai vonatkozású kiadványokat az állami statisztikai hivatal adta ki Prágában, s onnan kerültek ezek a szlovákiai illetékes szervekhez. Az 1950-es népszámlálás községsoros adatait összegző kötet viszont nem így készült. A2-es formátumú lapokra gépelték le a községek adatait járások szerinti bontásban. Összességében hat kiadvány készült, melyek az akkori egyes kerületek adatait tartalmazták. A szó közvetlen értelmében véve ez nem minősült hivatalos kiadványnak, inkább egyfajta titkosított kéziratnak tekinthető.
Az előszóban Bukovszky László, majd később ön is többször érinti, hogy az 1950-es nemzetiségi adatok erősen torzítottak, különösen azok, amelyek a magyarokra vonatkoznak. Ennek a nyilvánvaló oka az volt, hogy ekkor épphogy csak túlléptünk a jogfosztottság évein, a lakosságcserén, a deportációkon, illetve a reszlovakizáción. Tegyük hozzá, a Csehszlovák Kommunista Párt is csak 1948 közepére kényszerült arra, hogy véget vessen a magyar kisebbség felszámolására irányuló politikájának. Mindez azt eredményezte, hogy csehszlovákiai magyarok tömegei szlovákként szerepelnek a népszámlálási íveken. Mennyiben lehetett tisztában a nemzetiségi adatok pontatlanságával az akkori párt- és államvezetés?
Szerintem ezt mindenképpen tudniuk kellett – vagyis hogy az adatok azt fejezik ki, voltaképpen mennyien merik bevallani, hogy az adott kisebbséghez tartoznak. Ha nem is mindjárt közvetlenül a cenzus után, de az 1960-as években a Demografie című folyóiratban az 50-es és 60-as évek meghatározó demográfusai már írtak arról, hogy nem reálisak az 1950-es nemzetiségi adatok. Tehát tudtak róla. Ha bármilyen összevetést csinál az ember, akkor egyértelmű a különbség. 1961-ben már mintegy 166 ezerrel több magyar élt Csehszlovákiában 1950-hez képest, amit mondjuk termékenységi mutatókkal aligha lehetett volna megmagyarázni.
Az 1950-es adatokra visszatérve… önnek mint demográfusnak milyen talányára adtak választ az eddig nem ismert számok?
Számomra mindenképp érdekfeszítőek voltak a felekezeti adatok – abból a szempontból, hogy ha megnézzük a felekezeti összetételt, akkor 1950-ben egy határmezsgyén vagyunk. 1950-ben két évvel vagyunk a kommunista hatalomátvétel után. Első pillantásra azt feltételeztem, hogy a kemény sztálinizmus korát éljük ekkor, s emiatt megnövekszik a felekezeten kívüliek aránya. Ehelyett mit látni? Kevesebb az arányuk, mint 1930-ban. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy a 20 évvel korábban még Szlovákiában élő csehek száma ekkorra egyharmadára csökkent, s a felekezeten kívüliek aránya az ő köreikben volt magas. Ugyanakkor ebben az időben a kommunista uralom vallásellenes politikája ekkor még inkább „csak” az egyházi vezetés ellen irányul, amelyek közül többet gyakorlatilag „lefejeznek”.
Vagyis az 1950-es felekezeti adatok tehát – szemben a nemzetiségi hovatartozással – statisztikailag pontosak.
Így van. A vallásra legközelebb csak a rendszerváltás után, 1991-ben kérdeztek rá, előtte pedig 1930-ból vannak használható adataink. Tehát emiatt is nagyon fontos mezsgye 1950.
Az összegzésben írja, hogy egy külön dolgozatban fog foglalkozni a települési szintű tendenciák azonosításával.
Igen, vannak még olyan mozzanatok, amelyeket meg lehet ragadni. Például azt, hogy a települések milyen típusait különböztethetjük meg a felekezeti összetételük szerint. Korábban az ezredfordulót követő népszámlálások adatait vizsgálva arra lettem figyelmes, hogy például Gömörben, ahol nagyon tipikus jelenségek a többfelekezetű falvak, ott sokkal jellemzőbb a felekezetenkívüliség. Erre az egyik magyarázat az, hogy ha a falusi világban csak egy vallási közösség van jelen, akkor annak nagyon erős kisugárzása van. Ha viszont kettő vagy három egyház közül „lehet választani”, akkor nagyobb az esélye, hogy egyikhez sem tartoznak. Gömörben napjainkban vannak olyan települések is, ahol a felekezetenkívüliek vannak többségben.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
