Cseh Tamás szerint a zene az, ami összeköt – hetedik alkalommal jön a Duna Menti Kamarazenei Fesztivál Havran Kati2026. 08. 19., sze – 17:55
Hogyan váltak a különleges helyszínek a fesztivál védjegyévé, miért fontos a szlovák, magyar és nemzetközi zenészek közös játéka, és hogyan válhat a zene nemzetiségi és nyelvi határokon átívelő közös nyelvvé? Cseh Tamás brácsaművésszel, a fesztivál alapítójával és ötletgazdájával beszélgettünk.
Augusztus 26-án kezdődik a Duna Menti Kamarazenei Fesztivál, melynek koncertjei Komáromban, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen, Sámoton és Pozsonyban várják a közönséget. A fesztivál különleges terekbe viszi el a kamarazenét, miközben szlovák, magyar és nemzetközi zenészek közös játékán keresztül azt is megmutatja, hogyan válhat a zene a nyelvi és kulturális különbségeken átívelő közös nyelvvé.
Az idei programban Mozart, Dohnányi, Schubert, Bruch és Dvořák művei várják a közönséget. A szólistaként és karmesterként is aktív Cseh Tamás, a Szlovák Nemzeti Színház szimfonikus zenekarának első szólóbrácsása, a Duna Menti Kamarazenei Fesztivál a hetedik évfolyamára készül.
Összevetve a kezdeteket a jelennel: hogyan fejlődött a fesztivál: Akadt-e olyasmi az elmúlt majdnem hét év folyamán, ami kifejezetten meglepte?
Olyan helyszínekre akartuk vinni a kamarazenét, ahol ilyen formában, minőségben ritkán lehet vele találkozni. Van öt koncerthelyszínünk, az alapkoncepció pedig változatlan – bár az első évad máshogy alakult, mint ahogy azt képzeltük. Jött a covid, mindent lezártak, mi pedig online tartottuk a koncerteket.
A következő években azonban fokozatosan eljutottunk oda, ahova szerettünk volna. Az volt a cél, hogy megszólítsuk a helyi közösséget, és kialakítsunk egy visszatérő közönséget. Ez pedig sikerült is: a közönségünk hatvan százaléka állandó, akik utaznak a koncertek után.
Most már várják is az emberek. Talán ez az, ami leginkább meglepett.
Annak, amit játszunk, nem ez a természetes környezete, megesik, hogy nem tökéletes az akusztika, végül azonban minden koncert jól sült el eddig. Örülök neki, hogy maradt az alapkoncepció – ami egyébként főként arra épít, hogy nem a külsőségekre adunk.
A helyszínek különlegesek, nem feltétlen olyanok, ahol komolyzenét szokott hallgatni a közönség.
A legnagyobb felfedezés számomra a sámoti Antióchiai Szent Margit-templom volt. Én egyébként nagyon közel, Békén lakom, sokáig mégsem tudtam erről a templomocskáról. Amikor rátaláltam, tudtam, hogy erről álmodtam. Diákként Franciaországban jártam mesterkurzusokra, ahol magasan a hegyekben, kolostorokban tartották az esti koncerteket. Az járt a fejemben, hogy ezt kellene megcsinálnuk itthon is.
És akkor rátaláltam erre a templomocskára, amit régóta nem használtak szakrális célokra, sőt, másra se nagyon. Minden évben van tartottunk itt koncertet, miközben maga a templom is élni kezdett: mások is felfedezték, koncertek, kiállítások zajlanak, aminek nagyon örülünk.
A másik különleges helyszín a Csallóközi Múzeum. Sokan próbáltak róla lebeszélni, mivel nem tökéletes az akusztikája, de engem nagyon inspirál. Mindig van itt éppen tárlat, tehát úgy zenélünk, hogy képek vesznek körül, ami vizuálisan is hozzátesz az élményhez.
Nagymegyer közel áll hozzám, hiszen itt jártam zeneiskolába, a helyszín egyúttal a zeneiskola (Janiga József Művészeti Alapiskola – szerk.). Komáromban állandó helyszínünk a Tiszti Pavilon, amely egyébként igazi koncerthelyszínhez illő helyszín – olyan, amilyennek egy koncertteremnek lennie kell.
A pozsonyi koncert számára pedig keressük még a helyszínt. Hogy őszinte legyek, megvolt már, a Moyzes-teremben tartottuk volna a fesztivál első koncertjét, de programütközés miatt halasztanunk kellett. A pozsonyi koncert helyszínét és időpontját tehát még egyeztetjük, hamarosan ezt is bejelentjük.
Milyen zenei ínyencségek várnak a közönségre idén?
Igyekszünk úgy összeállítani a koncertprogramot, hogy szerepeljen benne a közönség számára vonzó, könnyebben emészthető darab, és olyan is, amely kevésbé közismert, viszont érdemes lenne arra, hogy ismerjék.
Ilyen párosítás idén Mozart és Dohnányi.
Mozartot mindenki ismeri és szereti, nagyon pozitív, optimista zene. Mindkét zeneszerző Bécshez kötődik, egy évszázad választja őket el, de ugyanolyan zenei környezetből jönnek: csak épp Mozart a klasszicizmus korához, Dohnányi Ernő pedig a romantizmushoz és a 20. század zenéjéhez kötődik. Dohnányi műveit azonban ritkán játsszák és különösen ritkán játsszák azt a vonósszextettet, amit Dunaszerdahelyen adunk majd elő a Moyzes Quartettel. Akik egyébként ötvenegyedik éve vannak a színpadon, úgyhogy ez a hazai komolyzene életében is különleges dolog: igazából idősebbek, mint Szlovákia.
Szerepelnek a programban rajtuk kívül különleges vendégek?
Nagy öröm számomra, hogy a komáromi koncertre újra elfogadta meghívásunkat Korcsolán Orsolya, aki kiváló hegedűművész. Orsi nagyon fontosnak tartja a zsidó zeneszerzők repertoárját, ezért is játszunk ezen a koncerten Max Bruchot. Mellette pedig Schubert Pisztráng zongoraötösét, ami egy valódi közönség kedvenc.
Oláh Vilmossal Sámoton játszunk majd, szintén Dohnányi-művet és Mozartot.
Itt ugyanaz a koncepció, mint a dunaszerdahelyi koncerten: egy fülbemászó Mozart és egy, valódi ínyenceknek való Dohnányi-mű.
Csupán az utóbbi miatt nem biztos, hogy beülne egy koncertre a közönség.
A fesztivál további különlegessége, hogy szlovák és magyar zenészek játszanak együtt, ráadásul nemzetközi vendégek is meghívást kapnak.
Vannak visszatérő vendégeink. Nemcsak szlovák és magyar, hanem ukrán, orosz, japán, cseh és más nemzetiségű zenészek is megfordultak nálunk. Volt például tajvani is. Zenészekként nem kell sokat beszélnünk és néha nem is tudunk, van viszont egy univerzális nyelvünk, az pedig a zene. Nem próbálunk hetekig, hiszen mindenki máshonnan érkezik, erre nem is lenne időnk.
A zene adja a kapcsolódási pontot. És ez is lenne a fesztivál egyik célja: hogy nemzetiségen túl beszéljünk egy egyetemes nyelvet.
A nemzetiség ugyanakkor fontos is: mindenki magával hozza a saját kultúráját, hagyományait, zenei tapasztalatait, és ezekkel fűszerezi a közös egészet.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
