Illyés Gyulával hangolódunk az őszre. A költőt édesanyjára emlékezteti az ősz; tűnődőn, szelíden gondol vissza az anyára, akinek emlékét az ősz édes tapasztalatai csalogatják elő a tudatból.
ŐSZ FELÉ
Minden ősz felé úgy közelgek
reménykedve s gyermekül bízva,
mintha egy Édesanya várna
valahol engemet ott vissza.
Régi anyámnál is édesebb;
éri arcomat szemefénye,
békéltető, ki a férfit is
csecsemőként vonja keblére.
Kedvesemmel járom e rétet,
hol immár őszi szagok szállnak;
derengve emlékszem köténye
illatára e jó anyának.
Múlásnak, ősi nyugalomnak
terjeng e szagokban a titka;
tétován állok s futnék az ő
erős térdei közé vissza.
Tünődő mosolygás melegszik
a nap körül s kit soha sírni
nem láttatok: szivemet forró
panaszok sulya nehezíti.
Előbb még sirnék s már mosolygok,
úgy érzem az ő közelségét –
fényes felhők lebbennek, mintha
ő nyujtaná a zsebkendőjét.
Kép: Borsodi Heni
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
