Cseh elnök: Ukrajnának csak egy dobása van, utána kifullad a Nyugat lelkesedése

Cseh elnök: Ukrajnának csak egy dobása van, utána kifullad a Nyugat lelkesedése

Ukrajna csak egy alkalommal próbálkozhat nagy ellentámadással az orosz erőkkel szemben, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a nyugati támogatás jelenlegi szintjét – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök a Rzeczpospolita lengyel napilapban hétfőn megjelent interjúban.

A múlt heti lengyelországi látogatása alkalmából nyilatkozva az új cseh elnök, nyugalmazott tábornok Ukrajna egész háború előtti területének visszaszerzését nevezte a legjobb forgatókönyvnek.

"Mint egykori katona azonban realista vagyok" – jegyezte meg, majd így folytatta: mindent meg kell tenni Ukrajna támogatásáért.

Az összes terület visszaszerzése nagyszerű eredmény lenne – fogalmazott, majd hozzáfűzte: elhúzódó háborúhoz vezetne azonban, ha Ukrajna a Nyugat minden szükséges támogatása ellenére képtelen lenne az említett cél elérésére, miközben Oroszország még mindig elég erős lenne ahhoz, hogy ellenőrizze a megszállt területeket.

Hírdetés

"Nem akarunk ilyen forgatókönyvet, de (…) nem tehetünk úgy, mintha az egyetlen megoldás a teljes siker volna" – jelentette ki Pavel.

Aláhúzta: soha nem biztatná Ukrajnát engedményekre, arra, hogy mondjon le területének egy részéről, de arra sem, hogy "az utolsó katonáig harcoljon". "Ha az ukránok valaha így döntenek is, az csakis az ő döntésük lesz" – hangsúlyozta.

A jövő évi amerikai választásokra utalva elmondta: az előző választási kampányok a belügyekre összpontosultak. A globális kérdések közül az amerikai-kínai kapcsolatok válhatnak fontos témává, miközben az Ukrajna iránti érdeklődés csökkenhet, és ennek nyomán több európai állam is hasonló irányt követhet.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az ukránok meddig indíthatnak el egy sikerre esélyes ellentámadást, Pavel úgy vélekedett: ennek néhány hónapon belül kell megtörténnie. "A lehetőség idén adódik, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a jelenlegi támogatási szintet" – jelentette ki. Kifejtette: a háborús fáradtság nemcsak az ukrán emberi erőforrások és hadi felszerelés kimerülését, az infrastruktúra rombolását jelenti, hanem a segítséget nyújtó országok elfáradását is.

"Sok ország, sok politikus valamilyen előrehaladást vár el idén" – jelentette ki. Szerinte Ukrajnának csak egy próbálkozása lesz egy nagyszabású ellentámadás végrehajtására. Amennyiben az kudarcot vall, a következőre "rendkívül nehéz lesz eszközöket szereznie" – vélekedett a cseh elnök.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »