Csaló önkormányzati dolgozót ítéltek felfüggesztettre Győrben

Folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt másfél év börtönbüntetésre, végrehajtásában két év próbaidőre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy nőt, aki önkormányzati dolgozóként mintegy 1,4 millió forintot csalt ki egy önkormányzattól – tudatta a táblabíróság keddi döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség szerdán.

A táblabíróság a döntéssel – egyetértve az ügyészségi indítvánnyal – helyben hagyta az első fokon eljáró Veszprémi Törvényszék határozatát.

Hírdetés

A jogerős tényállás szerint a vádlott 2018 májusától egy önkormányzatnál dolgozott ügyintézőként, és 2019-ben úgy vélte, hogy a munkaköri kötelességén túl elvégzett munkájáért többletjavadalmazás jár neki. A jegyző a kérését elutasította. A nő élettársa egyéni vállalkozást alapított, aminek fő tevékenységeként üzleti tanácsadást tüntetett fel, és 2019 augusztusától novemberéig hét tanácsadásról szóló számlát állított ki.

A számlákat a nő bevitte a munkahelyére, érkeztette azokat, a kifizetéshez szükséges teljesítési igazolásokat pedig aláíratta a polgármesterrel. A számlák tényleges gazdasági tevékenységet nem tartalmaztak. Az önkormányzat a számlák összegét kifizetette.

A Győri Ítélőtábla álláspontja szerint a nő bűnös, kiszabott büntetése megfelelő.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »