Különösebben nem újdonság, hogy a korábbi évszázadok régi anyakönyvei mint korabeli közhitelű iratok az ősök kutatásának elsődleges forrásanyagai. A mikrofilmezett anyakönyveket az utóbbi évek levéltári és önkéntes munkájának köszönhetően már online is böngészhetjük.
Magyarország esetében – pusztán az anyakönyvek segítségével – általában az 1700-as évek derekáig (ritkán még tovább is) sikerrel vissza lehet vezetni egy családfát, ha elég kitartóak és szerencsések vagyunk. Ez persze főként attól is függ, hogy az adott település anyakönyvezése melyik évben kezdődött. Mindezzel kapcsolatban általános ismertetésre csak nagy vonalakban térnénk ki, helyette inkább az anyakönyv mint családtörténeti forrás által kínált érdekességekre helyeznénk most a hangsúlyt.
Tudvalevő, hogy társadalmi státuszra való tekintet nélkül jószerével mindenki belekerült az egykori anyakönyvekbe: a jobbágytól a mesterséget űzőn át a nemesemberig. Érdekesség, hogy a kisnemesek és a földművelő közrendűek egymás között történő házasságkötése egyre gyakoribb jelenséggé vált kimutathatóan már a 18. században is, de a későbbiekben még inkább jellemző lett. Így az sem meglepő, ha ilyen összefonódásokra is találunk példát, akár a saját felmenőink esetében is. Azért sem árt, ha egy kis szerencse is társul a szorgos kutatáshoz, mert az egyes matrikulák adattartalmának ugyan elvileg meg kellett egyeznie egymással, de a gyakorlatban nagyon eltérő módon is vezethették azokat: főleg a korai időkben és a kisebb falvakban volt gyérebb az adatgazdagság. De természetesen ez szép lassan változott, hiszen felismerték, hogy szükség van arra, hogy valamennyi anyakönyvet egységesen vezessenek.
Az egyházi anyakönyvek adatai
Megfigyelhető, hogy a keresztelési anyakönyvekben eleinte inkább csak a megkeresztelt és az édesapja (az édesanya csak később), valamint a keresztszülő(k) neve szerepelt egy-egy bejegyzésben, természetesen a keresztelés idejével. A házasságkötésekből az időpont és az ifjú pár nevén kívül esetleg a szülők, illetve az esküvői tanúk nevére derülhet fény. A halálozásokat tekintve az elhalt és hitvese, vagy gyermek esetén a szülő neve lett még a halál ideje mellé bejegyezve. Később azonban sokkal több információval bővültek az anyakönyvek: születési/házassági/halálozási idő és hely; lakhely; foglalkozás vagy jogállás; vallás; szülők, vagy tanúk, illetve keresztszülők neve, lakhelye és foglalkozása; továbbá a halál oka; a halotti szentség fel- vagy fel nem vétele; illetve egyéb megjegyzések/észrevételek.
1895. október 1-től került bevezetésre az állami anyakönyvek használata az 1894. évi XXXIII. törvénycikk életbelépése nyomán, azelőtt még csak a különféle egyházak helyi gyülekezeteinek hatáskörébe tartozott: római és görög katolikus, református, evangélikus, unitárius, görögkeleti, valamint izraelita és más hitfelekezetek – amely gyakorlatot később is folytattak. Ez a sokszínűség viszont azt a problémát is elénk görgetheti, hogy nehezen tudjuk kiolvasni az adott anyakönyvi bejegyzés írásképét: akár a nyelv miatt, mert az lehetett – a magyar mellett – latin, német, ószláv is, de plusz kihívás gyanánt találkozhatunk még cirill betűs írással is. Sőt, akadt már példa néhány rovásírás-töredékre is.
Valamint a bejegyzéseket író pap sajátos, vagy – mai szemmel – kevéssé olvasható írása sem könnyíti meg minden esetben a dolgunkat. Ebből a szempontból tehát elengedhetetlen némi rutin, ami viszonylag hamar rátapadhat az emberre. A kezdeti folyóírást a 19. század folyamán egyre inkább széleskörűvé váló rovatok szerinti anyakönyvvezetés váltotta fel, ami pedig áttekinthetőbb külalakot eredményezett. Ritkán előfordulhatnak reménytelennek tűnő kibetűzési rejtvények, melyek akár az adott anyakönyv részleges megrongálódásából is adódhatnak.
Itt kell hozzátenni, hogy egyes példányok megsemmisültek, elvesztek, jelesül háború, tűzvész, vagy árvíz következtében, ami – ha épp minket érint – elég bosszantó tud lenni. Ennek elkerülésére az 1827. évi XXIII. törvénycikk értelmében meghatározták, hogy az egyházi anyakönyvek eredetije mellett másodpéldányokat is kötelező legyen rendszeresen vezetni, és általában előbbiek maradtak a plébániákon, utóbbiak kerültek idővel a levéltárakba.
Érdekes adalékok
Ám a helységenként vezetett egyházi anyakönyvek megsárgult lapjain nem csupán a három gyakran emlegetett demográfiai életeseményt (születés, házasság, halál) rögzítették, hanem akár az áttértek és a bérmáltak jegyzékén túlmenően olyan családtörténeti kuriózumokra is bukkanhatunk, mint a lakosok, bábák, harangozók, egyházi személyek, bírák, esküdtek, jegyzők, vagy tanítók időrendben történő, név szerinti felsorolása. Elvétve tisztségviselésük időszakát, s a fizetéseik összegét is megtudhatjuk. Egészen izgalmas korlelet megismerni az úgynevezett penitensek, azaz normaszegők névsorát és az általuk elkövetett cselekedeteket (pl. káromkodás, paráználkodás, lopás). De gazdasági tárgyú, illetve rendhagyó időjárási viszonyokat megörökítő feljegyzések is előfordulhatnak bizonyos anyakönyvekben. Egyes (erdélyi) matrikulák arról is tanúbizonyságot tesznek, hogy mintegy két évszázaddal ezelőtt mely kisgyermekek és hány évesen kaptak himlőoltást. Bár a mikrofilmre vett és digitalizált formában kutatható példányok esetében ezek a családkutatási adalékok ritkaságszámba mennek.
Amivel viszont az anyakönyvekben bárki találkozhat, aki családfája kutatásába fogna, az a speciális halálokok köre. Annak idején nemcsak természetes, vagy betegségből eredő elhalálozások fordultak elő, hanem járványok, sőt, akár gyilkosság, öngyilkosság, de még a legkülönfélébb balesetek is megestek. Akadt olyan, akit a szárazmalom tört össze, vagy kútba zuhant, vízbe fulladt, esetleg szekérkerék alá esve vesztette életét. Olyan is volt, aki kutyaharapás, vagy épp alkoholmérgezés miatt távozott az élők sorából. Ennél persze némileg cifrábban és olykor több sornyi terjedelemben is leírták az ehhez hasonló eseteket.
A genealógia szakavatottjai szerint is fontos azonban, hogy a matrikulákon kívül más típusú forrásokat is áttekintsünk a sikeres és átfogó családtörténet rekonstruálása érdekében. Rengeteg egyéb mellett ajánlható például a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) több adatbázisa, melyhez kapcsolódóan egy a napokban elérhetővé vált forrásra hívnánk fel külön a figyelmet: ugyanis a levéltár február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján közkinccsé tette a II. világháború idején a Vörös Hadsereg által foglyul ejtett magyarok adatbázisát, amelyet rendszeresen frissítenek. A mintegy 682 ezer hadifogoly kartonját tartalmazó gyűjteményről bővebben is tájékozódhatunk a honlapjukon.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
