Ezt még a régi öregektől hallottam réges-régen, és igyekeztem is ehhez igazodni életem során. Amikor a jelenlegi és jövőbeni áremelkedések miatt fokozott takarékosságra intettek, mindenki azon agyalt, hogyan is lehetne csökkenteni úgy általában a fogyasztást.
Többek között az iskolák is alacsonyabb hőfokú fűtésre álltak át, az eddigi 23-24 fokról 21 fokra. Sokan felkaptuk erre a fejünket: megéri a takarékoskodás, ha a gyerekek egészsége a tét? Ráadásul éppen most, amikor a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a Covid-járvány miatt jelentősen legyengült az immunrendszerünk, hiszen sokat kuksoltunk az otthonunkban, szervezetünk nem volt kitéve az időjárás szélsőségeinek, vagyis nem edződtünk.
Az esti hírekben azt hallom, hogy az iskolák bezárása jelentős megtakarítást hoz a tanintézményeknek, illetve az önkormányzatoknak. „Mennyit?” – kérdezi a kíváncsi riporter. A polgármester nem tudja megmondani, mennyi az annyi, de elárulja, hogy jó tízezres megtakarításra tippel. Természetesen, ezt majd a nebulókra fordítják, ha újra indul a tanítás. „Sok a beteg gyerek, de így a megtakarítás is jelentős lesz” – mondja egy további megszólított. „A gyerekek megbetegedése lejjebb csavarta a csapokat” – egészíti ki magát. Ez pedig a riporternek nagyon tetszik. Innentől kezdve már csak azt kérdezgeti a riportalanyoktól, mennyi megtakarításra számítanak. Mert kétségtelen, hogy ezek a lurkók a megbetegedésükkel nagyban hozzájárulnak az iskolafenntartók helyzetének stabilizálásához.
Most fel tudnék tenni néhány keresetlen kérdést. De csak azt kérdezem, szabad-e ujjongani a gyerekek betegsége kapcsán. Idáig süllyedtünk, hogy ennek pozitív oldalát keressük?
Ahelyett, hogy végiggondolnánk, mit is jelent minden betegség a gyerekek számára, mit jelentenek a bezárt iskolák a szülők számára, és hogyan érinti mindez a tantervet, az előrehaladást a tananyaggal. A szóban forgó tévériport a következő szalagcímet viselte: Amikor a betegség segít. Nagyon sajnálatra méltó lehet az, aki segítségnek tekinti a járványba torkolló sorozatos megbetegedéseket, és azt sugallja, hogy ezek legalább részmegoldást jelenthetnek az energiatakarékosságra.
Összefügg a fent elmondottakkal egy érdekes felfedezésem. Későn járok aludni, éjfél előtt ritkán fekszem ágyba. Mielőtt ezt tenném, a radiátorhoz megyek, hogy ellenőrizzem, az éjszakai órákban valóban csökkentik a fűtést. Ez már évek óta megrögzött szokásom. Minek is fűtenék a lakásokat a nappali rendszer szerint, az is elég, ha éjszakára néhány fokkal lecsavarják a kazánok csapjait. Így ment ez évek óta. De idén nem!
Az emberek maguk is takarékoskodnak, így a fűtést biztosító vállalat – gondolom, pillanatnyi nyereséglesés okán – teljes gőzzel működteti a kazánokat éjjel is.
Még van elegendő tartalékunk, ezt a politikusok hangsúlyozták, tehát ha minden igaz, még van miből gazdálkodnunk. De mi lesz jövőre, és azután? És itt jön a következő kérdés: Nem lehetne, hogy valóban ott takarékoskodjunk, ahol van értelme, és nem ott, ahol ennek kedvezőtlen hatásai vannak?
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
