Kész öröm, hogy minden összefogás a végtelenben látszólag összefutó párhuzamosokat követi. Szét- és kiválnak, aztán összefognak, hogy megmutassák, lehetséges. Hogy van új közös út. Hát hajrá! Jó szerencsét!
Fogadkoztam, hogy politikáról írni nem fogok. Időt adtam magamnak, hogy megértsem, az utóbbi harminc+ év alatt miként és milyen indítékokból változott meg a közfelfogás, a politika fogalmának értelmezése. El akartam vonatkoztatni magamtól.
Arra voltam kíváncsi, a feltörekvő, maguknak helyet követelő, az előttük menőket süllyesztőbe küldözgető új- és még újabb kori ifjak és az évtizedek óta frusztrált, sarkos (sokszor vulgáris hangnemben) „megmondók” mit is értenek politika alatt. Szerettem volna őket megérteni.
Egyet s mást sikerült is. A legfőbb jellegzetesség, amit leszűrhettem magamnak: a politika ma a tagadással egyenlő. A korábbi – és a most regnáló – politikusnemzedékek tudásának, tapasztalatainak, eszmei és gyakorlati teljesítményének a megtagadásával. Ez ma a korszellem.
Alapvető állítás, hogy az utóbbi harminc év magyar politikusainak munkája-törekvései a nagy nullával egyenlőek.
Van, akit a megalkuvásai, van, akit az eredménytelensége miatt kell végképp eltörölni, kiírni politizáló-pártoskodó csoportosulásainkból, talán magyar közösségünkből is. Aki tíz, húsz, harminc, netán még ennél is több évet küszködött – jobban-rosszabbul, több-kevesebb sikerrel – magyar megmaradásunk érdekében, az vonuljon kolostorba, álljon lehetőleg karthauzinak, és adjon teret az 5G-s generációnak, a csapatmunkára mindig alkalmatlanoknak, mert a XXI. században egyedül ők képesek mindent elrendezni.
Így szól tömören a legtöbb kinyilatkoztatás. Hogy mindez hogyan is történhetne, milyen célokkal, arról nem szól a fáma. Néhány szólam van csak közpolitika gyanánt: mindent oligarchák, korrupció és megalkuvás (idegen szóval: kompromisszum) nélkül.
Hány magyar oligarchánk van? Összeszámolta valaki, vagy csak felkapta a közbeszéd divatszavát és papagájként szajkózza? Ideírom a szó szótári jelentéseit: 1. Átvitt értelemben: Egy terület korlátlan ura, akinek ott döntő hatalma és befolyása van; kiskirály. 2. Történelmi: Nagy hatalmú főnemes; a feudalizmus korában nagyon gazdag földesúr, aki hatalmas birtokán korlátlan hatalommal rendelkezett. (Egy oligarcha a király akaratával is dacolhatott. Csák Máté 14. századi főnemes a Felvidék oligarchájaként élt, és nem csupán saját hadserege, de saját pénze is volt.) 3. Történelmi: Nagy hatalmú zsarnok az ókori Görögországban vagy Rómában. A városállam élére egy oligarcha került, aki a hadsereg főparancsnoka is volt. A római császár oligarchaként uralkodott a birodalma felett. A szó eredete francia: oligarcha – oligarche (kiskirály); görög: oligarkhia (kisebbségi uralom) – oligosz (kevés, kicsi) + arkhé (elsőség, uralom).
Kemény hónapok vannak mögöttem, mégsem lettem okosabb. Hasztalan kerestem sorainkban a mai magyar kiskirályokat.
A XXI. századi Csák Máté sehol. Törpe emberi kicsinyességből, irigységből, nagyravágyásból annál több. Úgy fest, oligarcházóink az antik értelemben vett oligarkhiaként (a kevesek uralmaként) szeretnék lecserélni azokat, akik az övéknél több javakkal bírnak. Kiábrándító, igaz-e?! Még akkor is az, ha mostanság ez az igazán européer tendencia. Mert ha a demokrácia kiveszik nemzeti-emberi társadalmainkból és felváltja azt a különböző klikkekre épülő oligarkhia, akkor fog eljönni az igazi kiskirályok kora. S idővel akár még egy új Csák Máténk is lehet.
De: mi leszünk-e?
Megjelent a Magyar7 2021/25. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
