2024 tavaszán hivatalosan is bezárták Közép-Európa egykor legnagyobb villamos áram-termelőjét, a vajáni hőerőművet. A nagy piros gombot ünnepélyes keretek között megnyomták, a hatalmas turbinák elhallgattak, s a villanytelep hatvan év termelés után csendesen álomba merült. Lezárult egy korszak, amely ma már történelem: a háború utáni csehszlovák ipar tényleges kiépítésének kora, amelyben megépült a kassai acélóriás, a VSŽ, a szélesvágányú vasút és „Európa legnagyobb szárazföldi kikötője”, a tiszacsernyői átrakodó állomás. És természetesen sok más nehézipari létesítmény is, amelyek mind-mind mohón követelték a villanyáramot.
Az energia és a nyersanyagok árának világpiaci növekedése a villanytelep történelmébe is beleszólt. Az olcsó szén fogyott. A hetvenes évek elejére kiépült az EVO II., amely már nehéz fűtőolajjal, „mazuttal” működött, amely a szomszédos Slovnaft kőolajfinomító végterméke volt. Mindkét üzem dolgozói mesélhetnének arról, milyen problémákat okozott a sűrű, ragacsos nehéz fűtőolaj mondjuk egy keményebb télen.
A környezetvédelmi előírások szigorítása is befolyásolta az üzem működését. A „mazut,” három százaléknyi ként tartalmaz, amelyből az égetés során kén-dioxid keletkezik. Ez a többi égéstermékkel együtt a kéményeken át szabadon távozott a felső legkörbe. Vízzel vegyülve, kénsavvá alakulva savas esők keletkeztek.
A legtisztább fosszilis tüzelőanyag a földgáz volt – ma is az -, amely szintén szerepelt a villanytelep „étlapján”. A földgáz árának gyors emelkedése és persze az orosz birodalom összeomlása ezt a típusú energiatermelést is lehetetlenné tette.
Megkezdődtek az elbocsátási hullámok, amelyek sok-sok család életén változtattak. Újból és újból felröppent a baljós hír: a villanytelepet most már tényleg, de igazán bezárják. Ám találékony emberek egyre újabb és újabb tüzelőanyagokkal próbálkoztak. Biohulladéktól kezdve szennyvíztisztítók kiszáradt üledékén át PET-palackokig és osztályozott műanyag hulladékig fűtöttek itt már mindennel. Minden ilyen vállalkozás csak ideiglenes változásokat hozott, noha minden éppen megválasztott országgyűlési képviselő zászlajára tűzte az immár megszokott „Mentsük meg a villanytelepet!” jelszót. Az illetékesek szerint még mindig van esély alternatív, zöld energia termelésére: napelemekkel nyert, akkumulátorokban tárolt áram, esetleg kicsi, kompakt atomreaktor stb.
Az üzem létezésének Achilles-sarka mindig is a környezetvédelem volt. A környezetvédelmi bírságokat a villanytelep minden időkben fizette, itthon is, külföldön is. (A tokaji borvidéknek okozott károkért). Ebből az összegből boldogabb országokban modernizálnak, innoválnak, Szlovákiában ezek az összegek jó ideig nyomtalanul tűntek el az államkasszában.
A kilencvenes évek elejére orvosi körökben közismertté vált „A halál háromszöge” kifejezés a Terebes-Nagymihály-Tiszacsernyő által határolt területre, mint olyan régióra, ahol az országos átlagnál sokkal magasabb a légúti és egyéb megbetegedések száma. Az uralkodó széljárás miatt a vajáni kéményekből származó korom, por, kén-dioxid jó része itt csapódott le. A széntüzeléses korszakból visszamaradt, évi háromszáz – ötszáz tonna salak jelenleg is egy majd száz hektáros területet borít be az erőmű közelében, több emeletnyi magasságban és mélységben, az eredeti tervek szerint ugyanis egyáltalán nem emelkedhetett volna felszín fölé.
Légifelvételeken be nem fejezett, rejtélyes piramisnak látszik. Sok-sok éven át minden szeles időjárás egyben porviharokat is jelentett a környéken. Igazit, mint a sivatagban, csökkent látótávolsággal, minden apró résen bekúszó finomszemcsés, fekete porral. Ma már ez a monumentális mesterséges képződmény szerencsére földréteggel fedett. A fantasztikus porviharok ideje lejárt, de a lerakat megmaradt a szocialista környezetvédelem baljós emlékművének: „Nézzétek meg, emberek, mit csináltatok az anyafölddel!”
A főbejárat előtti hatalmas betonparkoló, ahová autóbuszok tucatjai érkeztek műszakváltás idején, és ahol nyüzsgő embertömeg tolongott, immár üres. A repedéseket felverte a gaz.
De az óriás még mindig nem halott. Csak alszik, annyi év után.
Tóth Ferenc
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
