Clarkson „románozott” autós műsorában

Kiverte a biztosítékot Bukarestben a korábban a BBC-től menesztett Jeremy Clarkson új autós magazinjának románokkal kapcsolatos „poénja”. The Grand Tour című, az Amazon Prime csatornán futó műsorának legfrissebb epizódjában a Top Gear egykori vezetője „sofőr nélküli” járművet mutat be, amelyet bevallása szerint egy emésztőtartályból és egy fotelból készített, és a mobiltelefonjával képes irányítani. Kiderül azonban, hogy a járgány a belsejében megbújó férfinak köszönhetően halad, akiről Clarkson elmondja: ő „nemcsak ember, hanem román is”. „Brit mérnöki munka, román alkatrésszel. Míg elektronikus műszereivel a Google munkahelyeket vesz el az emberektől, ez a jármű munkát ad a Nagy-Britanniába érkező bevándorlóknak” – hangoztatta az autós műsor vezetője, hozzátéve azt is, hogy „találmánya méltósággal is felruházza a benne ülő románt”. Dan Mihalache, Románia londoni nagykövete tiltakozásának adott hangot a csatornánál, szerinte ugyanis Clarkson „fasisztoid sztereotípiákat” használ műsora nézettségének növelése érdekében. A diplomata annál sajnálatosabbnak tartja az általa kisiklásnak nevezett incidenst, hogy szerinte Románia és Nagy-Britannia kiváló kapcsolatokat ápol, többek között a modern rabszolgaság felszámolása terén. (R. Sz.)

Hírdetés

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 05.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »