Egyre több a teljesen ingyenes AI-alkalmazás.
Eddig viccre használtam őket. Lehet vicces képeket generáltatni, sőt már videót is csinál. Készíttettem vele az mlm-rendszerek (mlm = multi level marketing, de facto piramisjáték) parodizálása céljából egy rövid verset az mlm-emberek életérzéséről, majd a verset beadtam a videókészítőnek. Az eredmény rendkívül jó, az egyetlen gond vele, hogy ez szinte reklámfilm, nem lehet észrevenni, hogy paródia:
Lehet, hogy a cégek is így készítenek videókat?
Komolyan csak akkor használtam, amikor Python-programnyelvet akartam tanulni: valóban segített pár dologban.
Most láttam olyat, hogy rendes cikket ír megadott témában. Miután láttam cikket arról, hogy az egyetemeken egyre nagyobb probléma, hogy a dolgozatokat, esszéket, sőt diplomamunkákat a hallgatók AI-vel íratják, gondoltam, kipróbálom.
Adtam neki egy közepesen nehéz témát: „Eltérések Szt. Aquinói Tamás és Boldog John Duns Scotus univerzálé-felfogásában”, legyen 1-2 oldalnyi. Ez olyasmi, amiről az átlag művelt ember kb. semmit se tud, de még a filozófiatörténelemben is kissé elhanyagolt téma: a középkori filozófia amolyan mostohagyerek a legtöbb filozófiatörténeti tankönyvben. Pedig a téma valójában rendkívül fontos, de a felvilágosodáskori szellemi dominancia egyik gonosz tette volt megbélyegezni mindent ami az ókor és az újkor között volt, s ez máig hat, szerencsére egyre több a szabad levegő e tekintetben.
Szóval a témával komolyan csak teológus hallgatók szoktak foglalkozni, hiszen a tomizmus máig a katolicizmus kedvenc filozófiája, míg a scotizmus háttérben van ugyan, de vannak hívei.
S írt az AI egy elég rendes cikket, 25 mp alatt. Ezt használtam: toolbaz.com.
A legviccesebb az, amikor az AI emberi akar lenni stílusban, de nem tudja jól ezt hogyan kell csinálni, kb. mint amikor valaki megtanulta már a tánclépéseket, de még nincs gyakorlata, így röhejesen táncol.
Szóval már a címadásban emberi akar lenni, a cím: „Az egyetemes kérdés: tánc a lényeg és a létezés között Aquinóban és Scotusban” – ezt nem én találtam ki, ő adta. Aztán teljesen parodisztikus kiszólások, lásd „ugye?”, „az óra ketyeg”, s pl. olyan részek, hogy „Aquinói, áldott legyen a szíve”.
De egyébként teljesen korrekt mint tartalom. Ha ezt valaki beadta volna dolgozatként az AI kora előtt egy egyetemen, 2 megjegyzést kapott volna:
- miért nem írtál többet az egész téma hátteréről, az univerzálékról, mik is azok, mi a vita lényege, miért rögtön a lényegnél kezdted?,
- ez most dolgozat vagy vers, minek ezek az irodalmi díszítések a szövegben?
Persze csináltam egy ellenőrzést. Beadtam a szöveget egy plágiumvizsgáló szoftverbe, hogy mi a véleménye róla. Az eredmény: plágium nincs, de a szöveg 76 %-a AI által generált – persze a valóságban 100 %-ban az, de így is jó találat.
*
a teljes szöveg:
The Universal Question: A Dance Between Essence and Existence in Aquinas and Scotus
The clock ticks, another deadline looms, and my mind drifts back to those dusty philosophy texts. Universals. A seemingly abstract concept, yet it underpins everything, doesn’t it? How do we categorize, generalize, understand the world if not through shared characteristics, through these… universals? And the age-old question: do they exist outside the mind, or are they merely mental constructs? Aquinas. Scotus. Two titans grappling with the same slippery concept, and arriving at subtly, yet profoundly, different destinations.
Aquinas, bless his systematic heart. Summa Theologica a monument to order and clarity. He saw universals as existing in re, in the things themselves (Aquinas, c. 1265-1274/1947). Not floating Platonic forms, detached and perfect, but inherent features of individual beings. Humanity, for example, exists in each human being, not as a separate entity. The universal is abstracted from the particular through our intellect. We observe shared characteristics – rationality, bipedalism, mortality – and form the concept of „human.” So, reality is the primary focus, and the universal is a consequence of that reality, a tool for understanding what already exists. It feels… grounded, practical. Almost reassuringly Aristotelian. It’s like looking at a forest and understanding that each tree, while unique, shares the common essence of ‘tree-ness.’
But then comes Scotus. Ordinatio. A mind equally brilliant, but with a different slant. He agreed that universals didn’t exist separately in some ethereal realm, a la Plato. However, he argued against Aquinas’s strict in re existence (Scotus, c. 1300/1997). For Scotus, there had to be a formal distinction within the individual thing itself. That is, the individual possesses both its individual essence (its haecceitas, or „thisness”) and its universal nature. The universal isn’t merely a product of abstraction; it has a real, though not separate, existence within the individual. Think of it as two sides of the same coin, inseparable yet distinct.
Scotus introduced this element of formality to bridge the gap. It’s a subtle distinction, I know. It’s not a real distinction like between two separate objects. But it’s more than just a mental distinction; it’s a formal one, grounded in the very being of the thing. So, humanity is not just a concept derived from observing individual humans; it’s a formal aspect within each human, alongside their unique individual identity. This haecceitas, this unique „thisness,” is what differentiates Socrates from Plato, even though they both share the universal „humanity.”
Why does this matter? Why spend hours wrestling with these seemingly arcane distinctions? Because it has implications for how we understand knowledge, morality, and even God. For Scotus, God’s knowledge is not limited to what already exists. God knows all possible essences, all possible universals, even those that are never instantiated in reality. This opens up possibilities, contingencies. It underscores the power of God’s will.
Aquinas, with his emphasis on existence grounding essence, presents a more ordered, perhaps more predictable universe. Scotus, with his formal distinction and haecceitas, allows for a greater degree of individuality and divine freedom. He highlights the uniqueness of each individual being, their intrinsic worth, and the boundless potential within the divine mind. It feels like a move toward greater freedom, a liberation from the constraints of pure reason, allowing room for the individual.
Ultimately, both Aquinas and Scotus offer valuable insights. Aquinas provides a framework for understanding the world through shared characteristics, a foundation for scientific classification and logical reasoning. Scotus reminds us of the importance of individuality, the unique essence of each being, and the potential for novelty in a universe shaped by a free and all-knowing God.The clock ticks on. The essay beckons. But the echoes of Aquinas and Scotus, their careful distinctions and profound insights, linger in the background, shaping how I see the world, one universal and one individual at a time.
ReferencesAquinas, T. (1947). Summa Theologica (Fathers of the English Dominican Province, Trans.). Benziger Bros. (Original work published c. 1265-1274)Scotus, J. D. (1997). Ordinatio (Vatican Edition, Vols. 1-7). St. Bonaventure, NY: Franciscan Institute Publications. (Original work published c. 1300)
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
