CEU-rektor: Egyetemünk ostrom alatt áll

CEU-rektor: Egyetemünk ostrom alatt áll

„A CEU a megmaradásáért küzd Budapesten, miután a magyar kormány olyan törvényt hozott, amely gyakorlatilag a bezáratását követeli meg” – írja a Hvg.hun megjelent cikkében Michael Ignatieff.

A rektor kiemeli, hogy az egyetem ostrom alatt áll, és a CEU harca világszerte felkeltette a figyelmet. „Több mint 650 egyetem, főiskola és szakmai szervezet ítélte el a kormányzat támadását, és nyolcvanezren vonultak végig Budapest utcáin az egyetem védelmében. Huszonnégy Nobel-díjas tudós is ügyünk mellé állt, június 22-én pedig egyikük, Mario Vargas Llosa vendégünk lesz egy konferencián, amelyen az akadémiai szabadság elleni globális támadásokat térképezzük fel.”

Ignatieff hangsúlyozza, tudják, hogy nem csak a CEU-nak kell kormányzati támadással szembenéznie: példaként említette, hogy Törökországban egyetemeket zárnak be és professzorokat üldöznek. De épp ilyen aggasztónak találja a belülről érkező kihívásokat, és kiemeli, hogy az amerikai Vermont állambeli Middlebury College-ban például nemrégiben beléfojtották a szót Charles Murray konzervatív szerzőbe.

Ezután arról értekezik, hogy az egyetemi előadók, kutatólaboratóriumok és könyvtárak világán túl a legtöbben kiváltságnak tekintik az akadémiai szabadságot.

„Az egyik ellentmondásos kiváltság az egyetemi oktatók létbiztonsága. Bizonyára sokan gondolják úgy: az akadémiai szabadság lényege, hogy a professzoroknak nyugdíjig biztos az állásuk, és nem kell félniük az elbocsátástól” – írja a rektor. Leszögezi, hogy van oka és célja a sajátos biztonságnak, a professzori állások stabilitása jogot ad nekik ahhoz, hogy akár népszerűtlen kutatásokat végezzenek vagy népszerűtlen álláspontokat képviseljenek.

„Persze mint minden kiváltsággal, ezzel is vissza lehet élni. Vannak, akik valaha írtak egy jó könyvet, aztán hátralévő életüket szellemileg átalusszák. Mások viszont nagyszerűen élnek a lehetőséggel, hogy még többet tanuljanak, és hozzátegyenek az emberiség tudásához.”

– teszi hozzá.

Hírdetés

Véleménye szerint más területeken is lehet rosszul élni a kiváltságokkal, és a széles közönségnek néha úgy tűnhet, az akadémiai szabadság egyfajta szabadjegy önjelölt szakértőknek, hogy „mindenféle hülyeséget hordjanak össze”. „Be kell vallanom, volt néhány alkalom, amikor lustaságból vagy hiúságból megengedtem magamnak, hogy olyan dolgokról osszam az észt, amelyekhez nem igazán értek. A tanulság világos: beszéljünk arról, amit tudunk. Különben a »szakértők« lejáratják a szakértelmet.”

Ignatieff azt írja, „társadalmaink nem működnének az egyetemi szféra szakértelme nélkül”, és nem védhetik meg az akadémiai szakértelmet, ha ez úgy hangzik, mintha kiváltságaikat védelmeznék.

„A mélyebb probléma az, hogy a közvélemény szemében elmosódott a kapcsolat az akadémiai szabadság és mindenki szabadsága között. Kisebbségben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy az egyetemek szabadsága az övék is” – emeli ki a rektor. Hozzáteszi, „büszkén ki kell mondanunk, hogy a szabadságunk nem kiváltság, hanem jog, amiért megdolgoztunk”.

Ignatieff szerint a CEU esetében kiderült, hogy „a szabadságról szóló közhely igaz: annyit ér, amennyit hajlandó vagy adni érte. Akik nem küzdenek meg a szabadságukért, azok el fogják veszíteni”. Azonban kiemeli, hogy ők azért harcolhattak meg a szabadságukért, mert magántőkéből működnek, ám sok egyetemnek nincs ilyen háttere.

„Támogatásunkat egyetlen adományozónak, Soros Györgynek köszönhetjük. Senki sem tett többet Magyarországért, és senkit nem gyaláztak meg még igazságtalanabbul. A CEU-ért folytatott csatározásban Soros György tiszteletben tartotta akadémiai szabadságunkat – szemben a magyar kormánnyal”

– írja a rektor.

Ignatieff cikkében leszögezi, hogy gyenge demokráciákban, ahol a populista politika kiiktatja a fékeket és ellensúlyokat, a sajtószabadságot és a bírói függetlenséget, az egyetemek különösen sebezhetők. „Ez történik Magyarországon. Tehát az egyetemeknek mindent meg kell tenniük a demokrácia erősítéséért. Meg kell dolgozniuk a társadalom rokonszenvéért: ez a szabadságuk legvégső garanciája” – teszi hozzá.

Végül kiemeli, hogy az akadémiai szabadságért folyó küzdelemnek sosincs vége, védelmezni kell külső és belső ellenségeitől. „Mindkét fronton azon múlik a siker, hogy meg tudjuk-e győzni polgártársainkat: amikor magunkért harcolunk, értük is harcolunk” – zárja cikkét a CEU rektora.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »