Magyarország és Kazahsztán célként jelölte ki, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalma mielőbb elérje az évi egymilliárd dollárt: erre minden lehetőségünk megvan – jelentette ki Varga Mihály a kazah külügyminiszter, Murat Nurtleu társelnökletével tartott Magyar–Kazah Stratégiai Tanács hatodik ülése után a pénzügyi tárca MTI-nek küldött hétfői közleménye szerint. A pénzügyminiszter kiemelte: az idei év első nyolc hónapjában a kereskedelmi forgalom elérte a 465 millió dollárt.
Jó alapot ad a cél eléréséhez, hogy mintegy 240, Magyarországon bejegyzett cég exportál már Kazahsztánba, és a meglévő sikerprojektek is azt mutatják, hogy jó a megkezdett irány – mondta a pénzügyminiszter, aki a Magyar–Kazah Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság társelnöke, az Országgyűlés Magyar–Kazah Baráti Csoportjának elnöke, valamint a Magyar–Kazah Stratégiai Tanács társelnöke is egyben. Varga Mihály példaként említette, hogy pár hét múlva megkezdődik a Mol földgázkitermelése északnyugat-Kazahsztánban, emellett az egészségipar területén is rendkívüli sikereket tudhatnak magukénak a magyar cégek.
A kazah gyógyszerpiacon a hatodik helyet foglalják el a magyar gyógyszerek az eladások alapján, és a legnagyobb kazah magánlaborokban magyar vér- és vizeletelemző berendezések működnek: az ezzel foglalkozó magyar cég tavaly 1,15 millió dollár értékben adott el műszereket Kazahsztánnak – hívta fel rá a figyelmet. Hozzátette: a magyar kormány 2010-ben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, amely jó stratégiának és sikeres gazdaságpolitikának bizonyult: „az elmúlt évek együttműködései Közép-Ázsiával azt mutatják, hogy kapcsolataink nem csak az energiabiztonság erősítésére épülnek” – húzta alá a tárcavezető.
Mint mondta: az orosz–ukrán háború okozta nehézségek újabb lehetőségeket is kell, hogy jelentsenek, hiszen Közép-Ázsia és a Kaukázus térségének a Kína és Európa közötti kereskedelemben játszott szerepe egyértelműen felértékelődött. Az ülésen a magyar és a kazah fél három együttműködési megállapodást is aláírt: magyar technológiák kazah alkalmazásáról, illetve Kazahsztánban haltenyésztő mintagazdaság megvalósításáról állapodtak meg magyar és kazah cégek. A Magyar–Kazah Stratégiai Tanács ötödik ülését 2021 őszén tartották Kazahsztánban – tudatta a Pénzügyminisztérium.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »