Az egész Egyház nagy várakozással és hittel várja, hogy a szeptember 7-re, vasárnapra tervezett szentté avatása után végre szentként tisztelhesse Carlo Acutist, aki az assisi Santa Maria Maggiore-templomban (más néven Santuario della Spogliazione) nyugszik. Marco Gaballo atyával, a szentély rektorával készített interjút az AgenSir olasz katolikus hírügynökség.
– Marco atya, hogyan, milyen légkörben telnek ezek a napok itt a szentélyben, ahol Carlo Acutis nyugszik?
– Igyekszünk a lehető leghétköznapibbá tenni ezeket a napokat, de nem igazán sikerül, mert egyre többen jönnek, hatalmas a részvétel. Most fokozódik a várakozás; a múlt héten rengetegen érkeztek a világ minden tájáról.
– Ezen a nyáron több zarándok volt?
– Igen, nagyon megnövekedett a létszámuk. Én 2023-tól vagyok itt; 2024-ben majdnem kétszer annyian érkeztek, mint az előző évben, 2025-ben pedig még több zarándok jött, mint tavaly.
– Úgy gondolja, hogy mind a jubileum, mind Carlo Acutis szentté avatása hatással volt erre?
– Minden bizonnyal, de ezeken a kiemelkedően fontos eseményeken kívül is egyre több program, tevékenység zajlik a szentélyben. Gondolok például az Assisi Szent Ferenc és Carlo Acutis nevét viselő nemzetközi díjra, amely olyan projekteket támogat, amelyek a világ hátrányos helyzetű térségeiben nem segélyalapon, hanem különösen a fiatalok bevonásával ösztönzik a gazdasági fejlődést. A résztvevő országok száma erőteljesen növekszik, és még sok további projekt várható.
– Mit kérnek az ide látogató zarándokok?
– Vannak csoportok, akik egyszerűen csak csendben szeretnének tölteni néhány imádságos percet, mások katekéziseket igényelnek, megint mások hosszabb lelki elmélyülést keresnek. Amikor például egyházmegyékkel vagy ifjúsági lelkipásztorokkal működünk együtt, akár egyéves lelki programot is megszervezünk. Emellett püspökök és bíborosok is rendszeresen idelátogatnak. A szentélyben mindenkit szívesen látnak: a bíborosoktól kezdve azokig, akik nem tudják ki volt Carlo, és azokig, akik Istent keresik.
– A nagy sokszínűség ellenére melyik korosztály a legjellemzőbb a zarándokok körében?
– A túlnyomó többség fiatal, kisgyermekektől kezdve egészen az egyetemistákig vagy fiatal családosokig. Általánosságban elmondható, hogy zarándokaink átlagéletkora nagyon alacsony, egyrészt azért, mert kényelmetlen az idejutás, nincs parkoló, minden emelkedőn vezet, és a megközelítés sem egyszerű. Másrészt természetesen Carlo jelenléte is nagy vonzerőt jelent, különösen a fiatalabb korosztály számára.
– Még a Carlo szentté avatásához vezető csoda bejelentése után is érkeznek újabb beszámolók kegyelmekről és csodákról?
– Rengeteg tanúságtétel érkezik életekben bekövetkezett mélyreható változásokról, vagy olyan eseményekről, amelyeket nem lehet a szó szoros értelmében csodának nevezni, mégis Carlo közbenjárásáért mondott imádság után történtek. Például írt nekünk egy házaspár, akik 17 éve hiába vártak gyermekáldásra. A kilenced elimádkozása után azonban a feleség teherbe esett. A házaspár Carlo közbenjárásának tulajdonítja ezt az új életet, és ajándékként éli meg.
– Az emberek közel érzik magukat Carlo Acutishoz?
– Carlo egy olyan személyiség, aki energiát, erőt, bizalmat sugároz. Azok, akik nehéz egészségi vagy családi helyzetben élnek és eljönnek ide Carlóhoz, nem azt tapasztalják, hogy problémáik varázslatos módon megoldódnak, de megtalálják az erőt, hogy szembenézzenek saját nehézségeikkel. Nekem ez nagy csodának tűnik, akkor is, ha nem mondhatjuk „csodának”. Minden nap, reggeltől estig ehhez hasonló lelki kegyelmek történnek; az ideérkezők itt megtalálják a feltöltődés, a hitben való megerősödés helyét. Nagyon megérint, hogy azok, akik ellátogatnak a szentélybe, rendkívül figyelmesek és tiszteletteljesek, még azok is, akik lelki téren kevésbé mélyültek el. Júliusban naponta 7–8 ezer fiatal jött, és amikor este körbejártam, mindössze két papírt találtam a földön. Ez mélyen meghatott, mert nem szokványos, hogy ennyi fiatal megfordul egy helyen, és estére minden tiszta marad. Számomra ez a hit és a figyelmesség tanúságtétele. Egyetlen fiatal sem lép be ide mobiltelefonnal – ezek mind fontos jelek.
– Sok külföldi is jön Carlo sírjához?
– Igen. Mióta itt szolgálok, azt tapasztalom, hogy valóban az egész világból jönnek ide. A kezdetekkor a püspök emlékeztetett engem, hogy mivel Carlo már boldog, a tisztelete hivatalosan helyi kultusznak számít. Ennek ellenére már akkor is folyamatosan jöttek zarándokok a világ minden tájáról: voltak csoportjaink Kínából, Mongóliából, Burundiból, Dél-Amerikából és az Amerikai Egyesült Államokból – ahol nagy tisztelet van Carlo iránt –, sőt Ausztráliából is. Mélyen megérintett, amikor kínai nyelven mutattak be szentmisét.
– Carlo valóban egy olyan szent, aki az egész világon megszólítja az embereket?
– Igen, még Ázsiában is széles körben elterjedt a tisztelete anélkül, hogy odavittük volna. Egy indiai testvér azt írta nekem, hogy egy neki szentelt kápolnát nyitottak ott. Indiában, még a vidéki térségekben is vannak kis plébániák, ahol ismerik őt, és mély tisztelettel fordulnak felé.
– Ön szerint mit üzen ma Carlo Acutis a hívő és kereső embereknek?
– Carlo nyilvánvalóan nagyon határozottan kötődik Szent Ferenchez és Szent Klárához. Bár nem tartozott egyetlen hivatalos ferences csoporthoz sem, mint például a GiFra (Gioventù Francescana, katolikus ifjúsági mozgalom, amely a ferencesekhez kapcsolódik. A közösség tagjai 14 és 30 év közötti fiatalok – a szerk.), saját lelki alapját mégis Ferenc és Klára lelkiségében találta meg, olyannyira, hogy Assisiben akarta magát eltemettetni.
Carlo ezenfelül egy „normális” fiú is volt, ahogy Ferenc pápa gyakran ismételte. Carlo szerette mindazt, amit egy tinédzser szeret: a sportot – a röplabdát, az úszást, a focit –, a számítógépet és az informatikát, az állatokat – nagyon szerette a kutyákat –, és sok barátja volt. Nagyon pozitív jellem is volt, nagyon extrovertált, mosolygós, az iskolában is élénk, nagyon intelligens. Egy sor olyan dolog, ami miatt valójában nagyon közel áll a mai gyerekekhez, és ahhoz, amilyenek mi voltunk tinédzserként.
Ugyanakkor Carlo némi egyediséggel is rendelkezik: nem „normális”, hogy egy gyerek korán áldozik, és élete minden napján misére jár, amíg meg nem hal. Carlo valóban eucharisztikus szívvel élt: Jézusra úgy tekintett, mint szíve egyetlen, igazi szeretetére, aki belső világának és vágyainak középpontjában állt. A mennyország utáni vágy, amely Carlo szívében már egészen kisgyermekként jelen volt, egészen különleges, hiszen még Szent Ferenc is csak 25 éves kora után érezte ezt ilyen mélyen. Carlo tehát egy hétköznapi fiatal, aki mégis olyan eucharisztikus belső világot hordozott, amely teljesen Krisztusra és az evangéliumra irányult.
Ha az Úr őt választotta, akkor van számunkra egy „eucharisztikus” üzenet: újra kell gondolnunk az Eucharisztiához való viszonyunkat: talán túlságosan is kötelességként tekintünk rá, Carlo viszont szeretettel, intenzitással, vággyal közelít hozzá. Nem kötelességből járt szentmisére, hanem tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről, az elkötelezett eucharisztikus gyakorlatról, és így egy eucharisztikus életről. Továbbá különleges volt Szűz Mária iránti szeretete és a szegényekért vállalt szolgálata is – ezek is nagyon rendkívüliek egy kisfiúban.
– Carlo tanúságtétele által mutatkozik meg az Eucharisztikus Egyház szépsége, amelynek középpontjában Jézus áll?
– Úgy vélem, hogy Ferenc pápa nagyon megkedvelte Carlót – ami valószínűleg felgyorsította a boldoggá és a szentté avatás folyamatait –, de Carlo egyben azt is megmutatta, hogy a teljesen Jézushoz való tartozás nem vesz el semmit sem az élet jó dolgaiból. Talán mi úgy gondolunk a szentségre, mint egy öreg szerzetesre, aki egy barlangban lemondott mindenről. Carlo ellenben azt mondja, hogy a szent mellettünk él, felmegy az internetre, játszik a számítógépen, játszik a barátaival. Nem egy mogorva ember, hanem egy olyan személy, aki sok mindenben hétköznapi, de a szíve eucharisztikus. Carlo tanúságtétele arra késztet bennünket, hogy kimondjuk: amit ő meg tudott csinálni, én is meg tudom, mint például rámosolyogni egy hajléktalanra, segítséget nyújtani, minden nap misére menni.
Carlo folytatja Szent Ferenc örökségét, de azt is üzeni nekünk, hogy a szentség lehetséges. A tanév kezdetén Carlo elment a Szent Ferenc-bazilikába, és a sírjánál az ő közbenjárása által az Úrnak ajánlotta a tanárait és a diákokat – ezt az imát minden fiatal el tudja mondani, ez egy egyszerű cselekedet, nem igényel ki tudja miféle aszkézist, csak a vágyat, hogy az ember megnyissa az életét az Úrnak, a mennyországnak. Az eucharisztikus élet végső soron ezt jelenti, és ez mindenki számára megvalósítható. Ez számomra nagyon erős üzenet, és bátorító még azok számára is, akiknek az élete egy kicsit kaotikusabb.
Forrás: AgenSir
Fotó: Vatican News
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
