Čaputová köszönetet mondott a pedagógusoknak

Čaputová köszönetet mondott a pedagógusoknak

Zuzana Čaputová államfő tanítónap alkalmából köszönetet mondott a pedagógusoknak.

Az államfő a beszédében az iskola fontosságát hangsúlyozta, amelyre a járvány okozta izoláltság és elzártság miatt még nagyobb szükség van. „Bízom benne, hogy a következő hónapok már jobbak lesznek, és hogy az iskolába is visszatér az élet, hiszen semmilyen technológia sem helyettesítheti a közvetlen emberi kapcsolatokat” – fejtette ki.

Hírdetés

 

Hangsúlyozta, a járvány következtében megértettük, mennyire fontos a szakemberek és tudósok munkája. „Ezek az emberek is néhány évvel ezelőtt még diákok voltak, az iskolapadban ülve találkoztak tanáraikkal, akik megtanították őket nyitott szemmel járni, és felkeltették bennük a tudás utáni vágyat” – mondta azzal, hogy az így elsajátított tudás révén rengeteg emberi életet sikerült megmenteni.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »