Fontos, hogy ne feledjük, kiknek tartozunk örök hálával a Beatlesért, a Simon and Garfunkel duóért vagy a Hollies-ért. Az Everly Brothers taposta ki az utat a többszólamú, gitáralapú zene számára. A két fivér 1957-ben, Elvis után két évvel robbant be a köztudatba, azóta több ezren hivatkoztak rájuk, mint inspirációs forrásra. Don Everly vasárnapra virradóra, 84 évesen elhunyt.
Ezzel mindörökre vége a dalnak, hiszen öccse, Phil már hét éve nincs köztünk. Bár hivatalosan nem ők találták fel a rock and rollt, hanem Bill Haley 1954-ben, ők voltak azok, akik a konzervatívabb, ha úgy tetszik, óvatosabb, keresztény amerikai családokba is becsempészték a forradalmi, új stílust. Két jól fésült fiatalember, akik csodálatos harmóniában énekelnek együtt szerelemről, álmodozásról, felnőtté válásról – szóval az élet legfontosabb dolgairól. A zene, amit csináltak, félig a jó öreg country volt, félig pedig valami sosem hallott dolog. Szóval az ő koncertjeikre azok az anyukák is elengedték tizenéves lányaikat, akik egy Elvis-koncertről, vagy ne adj isten egy Jerry Lee Lewis-koncertről hallani sem akartak.
Isaac Donald Everly 1937. február 1-én született, egyik keresztnevét apjától kapta. „Ike” Everly szénbányász volt Kentuckyban, és nem utolsósorban tehetséges gitáros. Don a bányászcsaládok számára létesített nyomortelepen született. Az évtized végén, amikor odalent elfogyott a szén, Ike Chicagóba költöztette családját, és bárzenészként próbálta eltartani őket. Kisebbik fia, Phil már az iowai Shenandoah-ban született, apjuk ott kapott egy rádióműsort. A negyvenes évek közepén ebben a műsorban debütált a kis Donnie egy dallal, majd később Phil is csatlakozott hozzá, és a műsorvezetőnek köszönhetően a gyerekek helyi sztárok lettek. Apjuk megtanította őket gitározni, aztán hamarosan már saját dalokat írtak. Ezekben az otthon hallott, vérükbe ivódó country szelídsége találkozott az egyre népszerűbb új stílus, a rock and roll vagányságával.
Amikor az Everly család 1955-ben a zenei fővárosnak számító Nashville-be költözött, a tizenéves srácok már bőrdzsekit viseltek, és egyre ritkábban hagyták, hogy apjuk beleszóljon a dolgaikba. A country-mogul, Chet Atkins annyira le volt nyűgözve Don dalaitól, hogy odaadta őket egy helyi üdvöskének, Kitty Wellsnek. Don még középiskolás volt, amikor már komoly szerzői jogdíjakat kapott. A srácok azonban duóként képzelték el karrierjüket, más opció nem jöhetett szóba.
A többi már történelem: két évvel később a Bye Bye Love című daluk vezette az országos slágerlistát, aztán jött a Wake Up Little Susie, majd az All I Have To Do Is Dream. Amikor Chuck Berryt megkérdezték, melyik dalt szerette volna megírni mások helyett – gondolkodás nélkül rávágta: a „Suzie”-t.
Az Everly Brothers öt év alatt tizenöt top 10-es slágert produkált, a legtöbb közülük ma is abszolút frissen hat. Bár nem mindet ők írták – a lemezkiadójuk korabeli sikerszerzőket is alkalmazott – azért kivették a részüket az alkotásból is, nem csak az előadásból. Don nevéhez fűződik egyebek közt a Cathy’s Clown, a Til I Kissed You és a So Sad to Watch Good Love Go Bad. Általában ő énekelte a fő szólamot, Phil pedig bársonyos hangján gyönyörű második szólamot produkált, így lett tökéletes a harmónia, amelyet oly sokan próbáltak utánuk csinálni a következő évtizedben.
Később megromlott köztük a viszony, volt, hogy egy évtizeden át nem beszéltek egymással, de végül mindig kibékültek. Közös fellépéseik száma azonban egyre ritkult, és 1988 után új lemezeket sem csináltak már. Addigra viszont annyi daluk megjelent, hogy a legkülönbözőbb témájú válogatáslemezeket tudták belőlük összerakni a kiadók.
Elsőkként iktatták be őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába 1986-ban, a clevelandi rockmúzeum alapításának évében. 2013-ban, pár hónappal Phil Everly halála előtt jött ki az az album, amelyen Billie Joe Armstrong (Green Day) és Norah Jones tiszteleg a duó munkássága előtt Everly Brothers-feldolgozásokkal.
Hatásuk a huszadik század második felének könnyűzenéjére szinte felbecsülhetetlen. És az sem mellékes, hogy hagyománytisztelő, ám rendkívül kíváncsi, fogékony zenészekként sikeresen ötvözték az amerikai népzenének számító countryt a rock and rollal, elfogadtatva az új stílust az idősebbekkel, és a régebbit a fiatalokkal. Ha létezett volna akkoriban a crossover kifejezés, rájuk mindenképp érvényes lett volna.
Don Everly a hetvenes években három szólóalbumot is kiadott, mérsékeltebb sikerrel – pedig azok a dalok sem voltak rosszabbak a nagy slágereknél. Egykori rajongói akkorra már családot alapítottak, és szögre akasztották a bőrdzsekit, a fiatalok pedig Led Zeppelint vagy Queent hallgattak. Csak jóval később fedezte fel a világ ismét az Everly Brotherst. És ez az ámulat a mai napig tart.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
