A baloldal is tudta, milyen jó lenne Magyarországnak az olimpia, mégis megfúrták
Hátunkat vessük a falnak, nehogy hanyatt vágódjunk a következő sorok olvasásakor:
„A Momentum NOlimpia-kampányának köszönhető, hogy nem ment még csődbe idén a magyar állam. Ez nem túlzás, és nem is dicsekvés. Hanem tény. A 2017-es NOlimpia-kampány nemzetmentőnek bizonyult.” Donáth (Nemzetmentő) Anna írta mindezt. Ő most a Momentum elnöke; azé a párté, amely 2017-ben – még lárvaállapotában, mozgalomként – levezényelte hazánk történetének egyik leggusztustalanabb népszavazási kampányát. (Csak azért nem „a” leggusztustalanabbat, mert azt a címet Gyurcsányék a 2004. december 5-i nemzetárulással minden bizonnyal örökre elhódították.)
Donáth Anna szerint tehát nem dicsekvés, hanem tény, hogy csődbe ment volna az ország, ha győz a pályázatunk, és meg kell építeni mindazt, ami az olimpiához kell. A hölgynek ezek szerint nem tűnt föl, hogy az elmúlt években sorra elkészültek ezek a sportlétesítmények: Puskás Aréna, MVM Dome sportcsarnok, atlétikai stadion és a többi. Mégsem ment csődbe az ország. Sőt láthatólag minél több minden épül, annál többeknek van munkájuk, annál jobban fut az ország szekere. Ki tudja, miért, a csőd az olyasmi, ami rendre baloldali kormányok idején támad, kézen fogva a megszorításokkal meg a „kiigazításokkal”, s végül mindig szügyig eladósodásba, IMF-mentőcsomagba torkollik.
És az is különös, hogy most Donáth Anna azért veregeti a saját vállát, mert úgymond megóvta a hont a csődtől. Máskor viszont azzal szokott hencegni, amiatt ölelgeti Sargentinit, hogy az áskálódásaik eredményeként sikerült elzárni az uniós pénzcsapokat, Magyarország nem kapja meg a neki járó pénzeket, s Orbán talán bukni fog. (Mindenki láthatja, 2011 óta folyton bukik.)
Fura. Most akkor meg akarja menteni a csődtől Magyarországot Donáth Anna, miként állítja, vagy épp ellenkezőleg, a fizetésképtelenségünkre bazírozik? Csak én észlelek itt némi skizofréniát? Holott nincs itt semmilyen ellentmondás. Valójában
a Macronék zsoldjában, Párizs érdekében végrehajtott olimpiatorpedózás nem nemzetmentés volt, hanem pontosan ugyanolyan hazaárulás, mint a brüsszeli megrendelésre nulla huszonnégyben végzett, Magyarország elleni árokásás.
S akár olimpiai álmot gyilkolnak, akár uniós pénzektől fosztanak meg – végső soron egyazon hadműveletet hajtják végre. A végcél: hazánk térdre kényszerítése, maradék önállóságunk elvétele, gyarmatkénti betagozásunk a brüsszeli szivárványos szörnybirodalomba. Donáth Annáék ezen munkálkodnak – már amennyiben a harminc ezüstért végrehajtott hazaárulás „munkának” nevezhető.
Emlékeznek? „Nem az olimpiára, igen a jövőnkre” – e szlogennel gyűjtötték az aláírásokat az akkoriban még Fekete-Győr András vezette anarchistapárt különítményesei. Azt akarták, hogy ne Magyarországon legyen a 2024-es nyári olimpia. Ne valósulhasson meg a sportért élő-haló magyar nemzet évszázados álma. Ne ide jöjjön sok százezer külföldi turista elkölteni a pénzét, megcsodálni szép hazánkat. Ne Magyarországé legyen a dicsőség. Merjünk kicsik lenni!
Pedig régi jussunk lenne a rendezés, hiszen mi vagyunk a világ egyik legeredményesebb sportnemzete. Az előzőleg Franciaországban és Németországban is „gyakornokoskodó”, majd Magyarországra valamiért (na miért?) visszaejtőernyőztetett Fegyőr és búbánatos haverjai magasról tettek rá, hogy a budapesti olimpiai pályázat mellett 2015-ben jobb- és baloldali pártok együtt álltak ki, és írtak alá közös szándéknyilatkozatot. Érdekelte is a momentumos kígyóvállúakat, hogy az évszázados nemzeti álom megvalósításáért végre összefogott jobb- és baloldal! Rövid ideig (két esztendeig) úgy tűnt, talán végre létezhet a honban valamiben nemzeti minimum.
Hát nem létezhet.
Párizsból, Torontóból s egyéb csatornanyílásokból előmásztak a momentumos suhancok, és belevágták a rozsdás bökőt az olimpiai pályázatunkba. Akkor se tudtak, most se tudnak semmiről semmit, fogalmuk sincs makro- és mikroökonómiáról, költség–haszonról, megtérülésről, turizmusról. De legfőképpen: a magyar néplélekről. Kaptak egy küldetést – és végrehajtották. Lelkivilágukról mindent elárul Fekete-Győr egy korábbi kifakadása: „Az nekem nem elég, hogy azért, mert magyar vagyok, azért nekem szeretnem kell a magyar focit.”
A Momentum orvtámadása után aztán a többi balliberális pártból is előtörtek az ősi ösztönök. Azok, melyek folyton arra sarkallják őket, hogy rátörjenek saját nemzetükre. A 2015-ös olimpiarendezési szándéknyilatkozaton még ott díszelgett az MSZP-s Horváth Csaba aláírása. Majd ugyanő szűk két esztendővel később egyetlen vállrándítással aláírta a Momentum olimpiagyilkos kezdeményezését. Aztán persze megmagyarázta. Hiszen ahogy a főnökük mondta, „meg lehet magyarázni”. De ki az az agyhalott, aki elhiszi: azért a pálfordulás, mert két év alatt rájött, a kormány majd mindent ellop?
Nemcsak a szív, hanem az ész is az olimpiai pályázatunk mellett szólt. Végtelen romlottságukat jelzi: ezzel a baloldal is tökéletesen tisztában volt. Honnan veszem? Hát tőlük maguktól. Nézzük csak, miket karattyoltak az olimpiáról előzőleg! „Az olimpia segíthet abban, hogy egy jobb nemzet legyünk, és egy sikeres olimpia megrendezése után jelentős nemzetközi elismerést szerezhet Magyarország.” Horváth Csabától való az idézet. Hogy mindezt mennyire gondolta komolyan, föntebb már említettem.
„A budapesti olimpia összekötheti az embereket. Az olimpia egy nagyon erős katalizátora lehet gazdaságunknak és a hitünknek. Kell, ami újra optimistává teszi a magyarokat, ami nem pártpolitikai kérdés.
A sport a nemzeti minimum lehet, így az olimpia ügye is ezt szolgálja, ne utáljuk, hanem szeressük egymást.” Ezt a szintén szocialista Kunhalmi Ágnes mondotta 2015 júniusában. Ám maga Karácsony Gergely is föl volt lelkesülve akkoriban, ilyeneket beszélt: „Meg vagyok győződve, hogy ennek a koncepciónak a megvalósulása jót tenne Budapestnek és jót tenne az országnak. Ezért szavaztam igennel.” Aztán két évvel később ráébredt, hogy mégsem.
De ne feledkezzünk meg Demszky Gábor akkori főpolgármesterről sem, aki 2008-ban (tehát az érett gyurcsányizmus és a megszorítások csúcspontján) így látta egy esetleges budapesti olimpia dolgát: „A 2020-as nyári olimpiai játékok megrendezése nem kényszer, óriási kiugrási lehetőség lehet az országnak. Ezért fogjuk javasolni, hogy a főváros támogassa a törvényterveztet.” Majd 2009 júliusában, amikor Magyarország már csődközelben táncolt, s hamarosan jött az IMF-mentőöv: „Egy évszázadban egyszer van esélyünk arra, hogy az olimpia segítségével hét éven keresztül magunkra irányítsuk a világ figyelmét és végrehajtsuk azokat a beruházásokat, amelyek révén Budapest Európa élvonalában maradhat, és amelyeknek a 90 százaléka az olimpia nélkül is szükséges, sőt elengedhetetlen ahhoz, hogy Budapest élhetőbb, komfortosabb lakóhely legyen. Budapest tehát a nevét kívánja adni a pályázathoz, de az egész nemzet erőfeszítéséről, győzni akarásáról állítunk ki bizonyítványt akkor, ha sikerrel készülünk, jelentkezünk az olimpia megrendezésére. Budapest ezen nem veszíthet. Ha az olimpiai felkészítés jegyében elindítjuk ezeket a programokat, ezzel a város nyer, hiszen ezek a beruházások megvalósulnak és itt maradnak akkor is, hogyha az olimpiai pályázat nem lesz sikeres. Az olimpia a leghatékonyabb országépítő és gazdaságélénkítő projekt, vagyis az európai uniós pénzek még sikeresebb lehívásának motorja.”
Azért idéztem ilyen hosszan, hogy látszódjon: egyetlen észérv sem szólt az olimpiai pályázatunk ellen. S ezzel a baloldal is pontosan tisztában volt. Árulásuk ezért megbocsáthatatlan. Igaz, eszük ágában sincs bocsánatot kérni érte, sőt máig büszkék rá.
Pilhál Tamás – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
