Burján Csaba, a csütörtök este Liu Shaolin Sándorral, Liu Shaoanggal és Knoch Viktorral olimpiai bajnoki címet szerzett rövid pályás gyorskorcsolyázó a legvidámabb természetű sportolók közé tartozik. Ennek szellemében válaszolt kérdéseinkre.
– Láttam, hogy összesúgtak a többiekkel a csütörtök esti, jégarénában tartott eredményhirdetésnél, mielőtt felléptek volna a dobogóra. Ekkor beszélték meg, hogy Usain Bolt felhívására a világhírű sprinter kézmozdulatát is bemutatják?
– Hát, nagyon sok mindenről beszélgettünk a dobogó mögött. Hogy miként kéne felállni, egyeztettük, hogy egyszerre ugorjunk föl, meg hogy csináljuk meg ezt is, mert miért ne.
– De vajon Usain Boltnak melyik dobogó számít? A csarnokban vagy az éremátadáskor bemutatott mozdulatért küldi a pezsgőt, ahogy ígérte?
– Ja, ott is bemutatjuk, ha ezen múlik. El ne felejtsük, nehogy kibújjon alóla! (végül nem mutatták be, mint beszélgetésünk után fél nappal, pénteken dél tájban láthattuk – a szerk.)
http://mno.hu/
– Három hetet töltöttek Koreában, hosszú volt?
– Fú, nagyon rossz volt. Amikor kijöttünk, nem találtam magamat, korizni alig tudtam, a fejemben volt legalább két hétig, hogy életemben nem koriztam még ilyen gyatrán. Aztán a verseny előtti utolsó edzésen össze tudtam szedni magam. Akkor úgy voltam vele, hogy na jó, megvan olyan 95 százalék, az elődöntőben már száz volt, s akkor azt hittem, innentől minden sima lesz. Aztán lementünk újra az edzőjégre, és megint nagyon rosszul ment. Fogtam a fejemet, hogy mi van, nem tudok korizni? Aztán rájöttem, hogy kicsit többet kell imitálni, edzeni, hogy az izommemória működjön, s így az utolsó három-négy nap már száz százalékos volt.
http://mno.hu/
http://mno.hu/
– A fináléra ezek szerint már minden megfelelően működött?
– A váltódöntőt nagyon összeraktam fejben, ám úgy éreztem, nagyon gyorsan kezdtünk, s azután is irgalmatlan tempót mentünk. A végén volt olyan kanyar, ahol tudtam volna gyorsabban menni, de egyszerűen nem mertem én előzni, inkább csak stabilan akartam hozni a köreimet. És ez be is jött, mert Ádó meg Shaolin ugyan az egyéni számokba beleraktak néhány hibát, de itt hibátlanul mentek. Megcsinálták a tutit!
– Felvetődött reálisan, netán álmodott arról, hogy nemhogy továbbjutnak az elődöntőbe, nemhogy érmesek lesznek, hanem olimpiai bajnokok?
– Mindig álmodtam róla, általános iskolában szórakoztak még ezzel a tanárok, amikor Pécsről elkezdtem följárni hétvégente Pestre, hogy na, majd amikor az olimpiai döntőben drukkolunk nektek, meg ilyenek. Ám én mindig mondtam, hogy jó-jó, de hát még sose jutott ki a férfi váltó, érmet sem szereztünk ebben a sportágban. Persze az elmúlt hetekben már mindenki erről álmodott. Amikor bejutottunk a döntőbe, akkor vált igazán közelivé, ám én igazából az ezüstöt vagy a bronzot éreztem reálisnak. A kanadaiaknál szerintem jobbak vagyunk, a koreaiak viszont nagyon erősek, szerencsére ők kikerültek a képből. És hát a végén valóra vált az álom.
– Ahogy megfigyeltem, amolyan mókamester szerepet is betölt az amúgy is vidám természetű csapatban. Volt arra szükség, hogy mondjuk a fontos futamok előtt oldja a feszültséget?
– Hát azért a versenyek előtt mindenki egy kicsit szigorúbb, és többnyire izgul. Kilenc nap telt el az elődöntő és a döntő között, s ennek a kilenc napnak legalább a felében azon gondolkodtam, mit fogunk csinálni ebben a döntőben. Minden este ezzel feküdtem le, töprengtem, hogy mit, hogyan kéne…
– …el tudott aludni?
– El, szerencsére nagyon jól aludtam. Fura is volt. Szóval akkortájt azért nem poénkodtam ennyit. Főleg nem a döntő előtt. Fölkeltünk, aztán tíztől ötig, amíg ki nem jöttünk ide, nagyon nehéz volt. Nem tud mást csinálni az ember, csak malmozni, és megpróbálni elterelni a figyelmét. De amikor felszabadult vagyok, akkor valóban eleresztek pár poént.
– Tudja mit takar a 177-es szám?
– Igen, mert rákérdeztem: ez Magyarország olimpiai aranyainak száma most már, és mi szereztük az első télit. Történelmet írtunk, amit amúgy nem tudok felfogni, hogy mit jelent.
– Mit gondol, kevésbé örülnének, ha mondjuk ezüstérmesek lennének? Merthogy alapvetően az érem volt a reális cél, nem az arany.
– Hát, biztos. Bár lehet, akkor is így lennénk vele mint most, hogy: mi van?
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
