Bűnügyi felügyelet és felfüggesztett börtön alatt is árulta a drogot a kőbányai lakásából

Bűnügyi felügyelet és felfüggesztett börtön alatt is árulta a drogot a kőbányai lakásából

A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 48 és egy 61 éves budapesti férfival szemben.

Hírdetés

A vádirat szerint a 48 éves férfi egy korábbi kábítószer-kereskedelem miatt indult bűnügyében – a letartóztatását követően – 2021 októberétől bűnügyi felügyelet alatt állt. A kényszerintézkedés helyszínéül a bíróság a férfi kőbányai lakását jelölte ki. A legális jövedelemmel továbbra sem rendelkező vádlott ezután – legkésőbb 2022 nyarától – elhatározta, hogy megélhetését kábítószer eladásából biztosítja, ezért a lakásában ismeretlen eladóktól származó marihuanát, kokaint, LSD-t és amfetamint készletezett, majd azt telefonos egyeztetést követően onnan értékesítette a vevőinek.

Az egyik ilyen vevője az ügyben ugyancsak vádlott VIII. kerületi 61 éves férfi volt, aki 2022 júliusától heti rendszerességgel vett amfetamint a kőbányai lakásban, majd azt a közeli utcákban – haszonnal – nyomban tovább is értékesítette.

Az utolsó eladást – 2023. április 14-én, délután – a rendőrség is figyelemmel  kísérte és a 61 éves férfit éppen akkor fogta el, amikor a bűntársa kőbányai lakásából megszerzett mintegy fél kilónyi amfetamint egy közeli utcában a saját vevőjének adta el. Ezután a rendőrség  a kőbányai lakásban kutatást tartott, ahol – további kábítószerek mellett – az adagolásához, méréséhez, csomagolásához használt eszközöket és készpénzt is lefoglalt. A rendőrség a 61 éves férfi józsefvárosi lakását is átvizsgálta és ott úgynevezett „kristállyal” szennyezett digitális mérleget, valamint készpénzt találtak. Őt az ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével is vádolja.

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben végrehajtandó fegyház és pénzbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság a 48 éves drogkereskedő egy korábban orgazdaság miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetése végrehajtását is rendelje el.

A 48 éves vádlott letartóztatásban várja az ügy bírósági tárgyalását, míg a 61 éves bűntársa jelenleg egy más ügyében jogerősen kiszabott 6 éves büntetését tölti. 


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »