Bűncselekménynek minősülhet a közterületi szemetelés

Bűncselekménynek minősülhet a közterületi szemetelés

A jövőben akár bűncselekmény is lehet, és sokkal súlyosabb szankciók járhatnak azért, ha valaki közterületen rakja le a hulladékát– értesült a Népszava. Ma tettenérés nélkül szinte lehetetlen bebizonyítani, kié az elhagyott hulladék. A kormány már megkezdte a szakmai egyeztetést a civil szervezetekkel arról a javaslatról, amelynek következtében a jelenleg szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés idővel akár bűncselekménynek is minősülhetne. – Eddig a pozitív ösztönzést alkalmaztunk a szemetelőkkel szemben, ám ez nem jött be – fogalmazott egyik forrásunk.

Az illegális hulladék ellen küzdő civilek, illetve az önkormányzati cégvezetők véleménye szerint azért lenne indokolt a szigorítás, mert az utóbbi időben a korábbiakhoz képest is nagyobb problémát okoz a szemetelés. A lerakatok zömét jellemzően a vállalkozók által „elhagyott” építési bontott anyag, illetve lom teszi ki, ám egyre gyakrabban fordul elő, hogy lakossági hulladék kerül a közterületekre. Az is egyértelmű, hogy az esetleges büntetések nem érték el hatásukat.

Hírdetés

A hulladékgazdálkodás kormányzati központosítása – a koordináló szervezetek megszűnése és a helyi hulladékgondozó cégek tevékenységének ellehetetlenülése – miatt még rosszabb helyzet állhat elő. Ezt jelzi az is, hogy az utóbbi időben alig akad olyan városszéli, bekötőút, ahol ne éktelenkedne egy szemétkupac. Mindez azon túl, hogy ronda látvány, gyakran veszélyes is, ráadásul egyre komolyabb költségeket ró az adófizetőkre.

– Az elmúlt években hatszáz esetben sikerült kinyomozni, hogy ki volt a szemetelő – mondta Tápai Mónika a Százhalombatta környékén 2008 óta működő Hulladékkommandó vezetője. A szemetelők ugyanis legtöbbször elővigyázatlanok, így gyakori, hogy a hulladékban személyes leveleket, számlákat hagynak, de előfordult már olyan eset is, hogy valaki a kórházi zárójelentését vagy egy diákigazolványt felejtett a szemétben. Ezekben az esetekben azonban nem lehet bizonyítani, hogy ténylegesen az iratok tulajdonosa dobta ki a szemetet. – Tengernyi kiskapu létezik – mondja Tápai Mónika, aki szerint így például hiába fotózzák le a hulladékot eldobót, az utána hivatkozhat arra, hogy éppen csak összeszedte a szemetet, vagy csak sétált egyet vele. Így a rendőrség bizonyítottság hiányában nem tud mit kezdeni az ilyen ügyekkel. A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »