A magyaroknak régóta érdekük, hogy Románia a schengeni övezet tagja legyen, és a két ország együtt élvezze ennek az előnyeit
Orbán Viktor emlékeztetett, júliusi bukaresti látogatásakor román hivatali kollégájával célul tűzték ki, hogy az EU tanácsának soros magyar elnöksége alatt Románia a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon. „Nehéz feladat volt, sokat tárgyaltunk arról, hogy reális-e egyáltalán, hogy ez ebben az évben megtörténjen, hiszen 13 éve nem történt meg. (…) Csináltunk egy munkatervet, beazonosítottuk, hogy melyek azok az országok, amelyek ellenzik a bővítést, megbeszéltük, hogy milyen módszerekkel és együttműködéssel tudjuk őket meggyőzni arról, hogy itt a történelmi lehetőség, ezt a közösen kidolgozott akciótervet végrehajtottuk, és oda jutottunk, hogy megtörténik az, amit kevesen gondoltak volna, hogy pont a magyar elnökség alatt valósítható meg” – fogalmazott. Hozzátette, ez is igazolja, hogy a két országnak van egy történelmi sorsközössége. „Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia a schengeni övezet tagja legyen és velünk együtt élvezze ennek az előnyeit. Ez most megtörtént” – szögezte le.
A magyar miniszterelnök beszélt arról is, hogy amikor megszűntek a határellenőrzések Magyarország és a szomszédos országok között, nemcsak a gazdaság teljesítménye javult, hanem az emberek életminősége is. „Bukarestből vagy Budapestről nem is tudjuk pontosan fölmérni, hogy a határ menti régiókban lakó román és magyar emberek számára milyen nagy jelentősége van ennek a változásnak. (…) Ott újra fog szerveződni az élet, sokkal szervesebben és egészségesebben, mint ahogy az eddig történt, hisz egy határ akadályozta a mindennapi életnek a szorosabb együttműködését” – fogalmazott Orbán Viktor.
Megköszönte Magyarország támogatását Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu a péntek esti közös sajtótájékoztatón felidézte, hogy közel egy hónappal ezelőtt „történelmi” megállapodás született Budapesten Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról. „Ma ismét együtt vagyunk Bukarestben, hogy megünnepeljük ezt az eredményt és az országaink közötti barátságot” – jelentette ki, megköszönve az EU tanácsának soros elnökségét ellátó Magyarország és Orbán Viktor támogatását.
A román kormányfő emlékeztetett, hogy a szárazföldi határellenőrzés 2025. január 1-jétől történő megszüntetése nagyon fontos cél volt az ország és a román gazdaság számára. Rámutatott, hogy a teljes jogú schengeni tagság évi 2 százalékkal növeli Románia GDP-jét, ami szerinte minden bizonnyal a magyar gazdaságban is éreztetni fogja hatását, mert a román termékek Magyarországon keresztül jutnak ki az európai piacokra.
Beszámolója szerint Ciolacu a két ország gazdasági érdekeinek minél hatékonyabb régiós érvényesítéséről tárgyalt Orbánnal. Elmondta, a fő céljuknak azt tekintik, hogy Románia és Magyarország szoros kapcsolatát a polgárokra közvetlen hatással lévő nagyszabású projektekben konkretizálják, ahogy az korábban a Donald Trump amerikai elnökkel hármasban folytatott megbeszélésükön is elhangzott. Hozzátette, hogy Magyarország Románia egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, de új lehetőségeket kell találni a kétoldalalú kereskedelem és a befektetések növelésére. Ciolacu tájékoztatása szerint elemezték a magyar kormányfővel a régió biztonsági helyzetének alakulását, és a példátlan kihívások elé állított transzatlanti kapcsolatok jövőjét is megvitatták.
A román miniszterelnök beszélt arról is, hogy a jelenlegi romániai politikai helyzetben az RMDSZ egy „biztos pontnak” számít. „Jól együttműködtünk, és biztos vagyok benne, hogy továbbra is rendkívül jól fogunk együttműködni az RMDSZ képviselőivel, akiket én személy szerint tisztességes és hozzáértő kormányzati partnereknek tartok” – jelentette ki Ciolacu.
Orbán Viktor: Fontos a Romániával való együttműködés
A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy minél inkább megbénul az Ukrajnán keresztül működő energetikai együttműködés, annál inkább fontossá válik Magyarország számára a Romániával való együttműködés. Mint rámutatott, energiabiztonság szempontjából Románia rendkívül fontos Magyarország számára. „A tavalyi évben mi önökön keresztül tudtunk vásárolni 1,75 milliárd köbméter gázt, és ez a Déli Áramlaton keresztül jövő gázzal együtt lényegében megoldotta Magyarországnak az energiaszükségletét” – emlékeztetett. Orbán Viktor szerint Magyarország folytatni és mélyíteni akarja az együttműködést Romániával ezekben a stratégiai ágazatokban. „Románia egy megbízható tranzitország magyar nézőpontból a nukleáris fűtőanyagok átszállítása tekintetében. És minél inkább megbénul az Ukrajnán keresztül működő energetikai együttműködés, annál inkább fontossá válik Magyarország számára a Romániával való együttműködés” – jelentette ki.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »