Ha elkezd hullani a hó, annak bizony már hírértéke van, annyira ritkán fordul elő manapság tájainkon. Az egészen kicsi gyerekek számára szinte már csodaszámba megy, mert alig találkoznak ezzel a jelenséggel, hacsak nem jutnak el szüleikkel hegyvidéki, vagy északi tájakra. Az éppen magunk mögött hagyott óesztendőben valójában csak egyetlen-egyszer havazott Komáromban, mégpedig november 22-én, az esti órákban.
Ekkor a lakótelep tömbházai között vidám gyereksereg sikongása jelezte a fehér égi áldás érkezését. Nagyon régen láthattunk már ilyet, ezért több szülő azonnal ki is vitte apró csemetéit, gondolva, hátha nem lesz tartós a fehér hólepel, le ne késsenek a téli örömök ritkaszép élményéről. Készültek is azonnal az első hó-angyalok, hóemberek és másnap reggel előkerültek a szánkók is.
Aztán december enyhe, borús, ködös, szürke időt hozott magával, november elmúlást idéző késő-őszi hangulatával, és sajnos 2025-ben sem lett fehér karácsonyunk! Az idő szürkeségében csupán a város pompázatosan csillogó fényei jelezték az ünnep közeledtét.
Aztán Szilveszter estéjén az időjárás mintha csak elszégyellné magát, valamit javítani akarva a helyzeten, az esti órákban elkezdte a havazást, fehér lepellel borítva be a tájat, hogy bizonyítsa a tél jelenlétét. Ez volt a 2025-ös esztendő második havazása, ami a kalendáriumi év tekintetében már csak néhány óráig tarthatott, hiszen maga az idő lépett túl az esztendőn, megkezdve a 2026-os évet.
A lakótelep tömbházai között ez az esti havazás már nem a hó-angyal, hóember készítéséről szólt, hiszen a szilveszterezés másféle lázas hangulatot kíván magának, ami a gyerekekre is kihat, így a kicsik és nagyok a sötétedést követően a tűzijátékok nem mindennapos gyönyörködtető élményének adták át magukat. Az esti hóesésben senki sem gondolt a hógolyózásra, hóember-építésre.
Az Újév reggele végtelenül csendes volt, a fényes-zajos Szilvesztert követően a lakótelep népe még az igazak álmát aludta; a fehér hólepel alá bújt városra mintha csak mesés varázslat szállt volna.
Ám néhány apró embercsemete úgy gondolhatta, elég a szunyókálásból, serkentve szüleit is az új nap örömeire, ugyanis a késő-délelőtti órákban azért elkészült egy-egy hóember, s előkerült néhány szánkó is, hogy a lakótömbök közötti egyetlen, aprócska dombon élvezhessék kicsit a lesiklás örömét.
Január elsején a levegő hőmérséklete azonban nem maradt a mínusz értékekben, így a hóemberek is kezdtek búcsút mondani rövid életüknek, és a szánkók siklása alatt is kopott a hólepel.
Az év második napján még egy picit tart a fehérség, pár napig a téli szünidő is. Állítólag egy újabb hidegfront közeleg, és egy újabb havazás talán ismét megörvendezteti a gyerekeket. Mert szánkózni akkor lehet, amikor hull a hó…
Persze sokan vannak, akik nem igazán szeretik a hideget, ám a mesés téli fehérség a legtöbb emberben a tisztaság, a békesség érzetét kelti. Gyönyörködtető hatása jó az emberi léleknek, s ugyanúgy, a puha takaró a télidőben pihenni vágyó, termést ígérő anyaföldeknek.
Jég ül a fákon, / fagy dala cseng.
Csend van a földön, / s csend odafent.
Hó-puha réten / Roppan az ág,
büszke agancson / Fagy muzsikál.
Szökken a szarvas, / s szétveti az
ég peremén a / csillagokat. (Tóthárpád Ferenc: Téli csend)
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
