Budapesten várostörténeti emléket képviselő aknafedlapokat tüntetett el a "Magyar" Telekom – de a botlatókövek persze kiemelt védelmet élveznek

Budapesten várostörténeti emléket képviselő aknafedlapokat tüntetett el a "Magyar" Telekom – de a botlatókövek persze kiemelt védelmet élveznek

Az Európát elözönlő migránsokat ingyenes wifivel simogató, az énekes Ákost túlságosan „konzervatívnak”, tehát túl magyarnak tartó, s ezért vele szerződést bontó „Magyar” Telekom ismét kitett magáért: Budapest II. kerületének Felhévíz nevű részében kicserélt, eltüntetett néhány, még a kommunizmus korszakát is túlélt, a „Magyar Királyi Telefon-hálózat” felirattal ellátott aknafedlapot. Budapesten imitt-amott még megvannak ezek a várostörténelmi szempontból ritka értéket képviselő, több mint egy évszázados fedlapok, ám egyre inkább eltűnnek, megsemmisítik őket azok, akiknek a nevükön kívül vajmi kevés közük van ehhez a városhoz és Magyarországhoz. A Frankel Leó utcában eltüntetett fedlapok hűlt helyével szembeni járdán elhelyezett hat darab botlatókövet azonban a járdafelújítás után gondosan visszahelyezték az eredeti helyére.

A budai fonódó villamoshálózat építési munkálatainak keretében a Budapest, II. kerületi Frankel Leó utcában is feldúlták a gyalogjárdákat, a különböző szolgáltatók a ragyogó alkalmat kihasználva fölújították a meglévő kábelhálózatot, vagy újabbakat fektettek le. A „Magyar” Telekom is kihasználta az alkalmat: a Frankel Leó úton, nagyjából a Szent Lukács fürdővel átellenben eltüntette a „Magyar Királyi Távbeszélő-hálózat” feliratos két aknafedlapot, és helyükre a saját cégüket hirdető fedlapokat raktak. Itt felmerül a kérdés: ki adott erre engedélyt? Kinek nem tűnik fel az, hogy egy élettérhódító társulat eltünteti, megsemmisíti a magyar múlt egy-egy tárgyi emlékét? Az igaz, hogy a fedlap alatti betoncsatornában manapság nem a Magyar Királyi Távbeszélő-hálózat (a XX. század legelején még tudtak magyarul, és nem telefont mondtak… – H. J.) kábelei futnak, de egy kicsit kevesebb rosszindulattal, mondjuk a régi fedlap kijavításával, meghagyásával, mellette az új szolgáltató nevét is fel lehetett volna tüntetni.

Az élettérhódítók az elmúlt hónapokban, hetekben azonban nemcsak a budai fonódó villamos fent említett szakaszán, a Szent Lukács fürdővel szembeni gyalogjárdáról, hanem a szintén Felhévíz kerületrészhez tartozó Bem József tér és a Lipthay utca sarkáról is eltüntették a Magyar Királyi Távbeszélő-hálózat felirattal ellátott, jó 110 éves aknafedlapot, és a helyére a sajátjukat tették. Az említett helyeken kívül nyilván máshonnan is eltüntették a Magyar Királyi Távbeszélő-hálózat feliratos aknafedlapokat, de mi egyelőre csak erről a háromról tudunk. E sorok írója, a környék lakója, eddig büszkén mutogatta ismerőseinek ezeket a még fellelhető, de ma már csak volt múlt század legeleji kordokumentumokat, s hála Istennek le is fényképezte őket, még az eltávolításuk előtt.

Röviden tekintsük át, hogy milyen értékeket tüntettek el a ránk szabadított gazdasági hódítóink. Forrásként felhasználtuk Tiner Tibornak a budapesti távbeszélő-hálózat történetéről írt alapos munkáját.

Az 1873-ban egyesített Pest, Buda és Óbuda, az akkortól Budapest néven ismert fővárosban tizennégy esztendővel a kiegyezés után, 1881-ben szerelték föl az első távbeszélőt (a német Fernsprecher szó tükörfordítása – H. J.), amelynek továbbfejlesztése nagyban elősegítette a hazai kereskedelem, a pénzügyi forgalom, az ipar és a kulturális élet fejlődését az Osztrák-Magyar Monarchián belül. Puskás Ferenc hadmérnök (Puskás Tivadar öccse) már 1879-ben kérvényezte a korabeli illetékes minisztériumtól, hogy az egyre inkább elmagyarosodó Budapesten és másutt is felállíthasson telefonközpontot, kiépíthesse a telefonhálózatot.

Puskás Ferenc először Budapestre és az akkor még külön településnek számító Újpestre kapta meg az engedélyt telefonközpont létesítésére. Egyébként sokan tévesen úgy tudják, hogy a nálánál híresebb bátyja, Puskás Tivadar volt a kezdeményező. A magyar fővárosban az első telefonkapcsolat 1881 télutóján épült ki, természetesen az engedélyt kiadó Tüköry utcai Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium, illetve annak a mai Apáczai Csere János utcában levő egyik beosztott hivatala között. (Az első távbeszélő vonal mindkét végpontja a budapesti Lipótvárosban volt – H. J.) Kevesebb mint három hónappal később, 1881. május 1-jén a mai Hild József téren Puskás Ferenc üzembe helyezte Budapest első nyilvános telefonközpontját. Hogy milyen rohamos fejlődésen ment át a kiegyezés (1867) utáni, illetve a Millennium (1896) előtti Budapest, azt ékesen bizonyítja az is, hogy Berlin csupán három hónappal előzte meg a magyar fővárost az első nyilvános telefonközpont átadásával.

Az 1881-es esztendő végére Budapesten már három nyilvános telefonközpont működött, kettő Pesten, s egy a vízivárosi (budai) Pálffy János tér 4. (a mai Bem József tér 4.) szám alatt, a Külügyminisztérium mai, új épülete előtti korábbi ház földszintjén. Ekkor, 1881-ben, a hőskorban az összeköttetés még oszlopokra szerelt légvezetékeken történt, míg a Pestet és Budá közti összeköttetést az öt évvel korábban avatott Margit híd alsó vázára erősített kábelek biztosították. A Széna téren 1888-ban avatták a második budai központot. A pesti Teréz Távbeszélő Központot 1893-ban helyezték üzembe. A Magyar Királyi Távbeszélő-hálózat cikkünk témáját közvetlenül érintő fejlesztésére 1899-ben került sor, amikor az akkorra már elavultnak számított központok helyett a fővárosban újakat, korszerűbbeket helyeztek üzembe, s a vezetékhálózatokat a levegőből föld alatti betoncsatornákba süllyesztették. Ekkortól, 1899-től kezdve jelennek meg a magyar fővárosban, így a II. kerület Felhévíz nevű részében is a Magyar Királyi Távbeszélő-hálózat föliratú fedlapok.

Budapesten az első, a korábbiaknál jóval korszerűbb és nagyobb központ, a Teréz Távbeszélő Központ, az 1893-ban avatott elődjének nevét megőrizve 1904-ben kezdte meg működését a terézvárosi Nagymező utcában. Az első világháború miatt a tervezettnél jóval később, 1917-ben adták át a József Távbeszélő Központot a mai Horváth Mihály téren. A budapesti távbeszélő-központok szomorú történeti epizódja az 1919 augusztusában a fővárost is megszálló román katonaság fosztogatása volt. A füstös képűek nemzeti erényükhöz, a lopás szokásához híven, a budapesti telefonközpontokba is betörtek, s amit képesek voltak leszerelni, azt ellopták, elvitték. Kivonulásuk után évekbe telt, amíg pótolták a budapesti távbeszélőközpontok elrabolt berendezéseit.

A „Magyar” Telekom pedig kifinomultabb eszközzel – talán fejlesztésnek vagy felújításnak nevezett módszerrel – szabadította meg a magyarságot a főváros hősi korszaka egyik műszaki vívmányára emlékeztető tárgyi emlékeitől. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a Frankel Leó utca 21-23. szám előtti – az eltüntetett két régi aknafedél hűlt helyével szembeni – járdára kihelyezett hat darab botlatókövet a járdafelújítás után gondosan visszarakták az eredeti helyükre.

A felújítási munkálatokat irányítók nyilván szeretik Wass Albertet, és ezért ismert versétől átszellemülten úgy gondolták: a botlatókő marad. Vagy mi lett volna, ha eltüntetik őket, mint a „Magyar” Telekom a magyar várostörténelmet regélő aknafedlapokat?

Hering József – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »