A napokban a budapesti Aranytíz Kultúrházban hét hosszú év után újra a Nyitrán megvakított Vazulról/Vászolyról tartott előadást Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem volt tanára. Bár ismert és közkedvelt előadója a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületnek, de a Vazul-téma vonzása is közrejátszott, hogy zsúfolásig megtelt az előadóterem. A láthatóan vegyes összetételű hallgatóság soraiban neves szakemberek is helyet kaptak, többek között Kriza Ildikó néprajztudós és J. Újváry Zsuzsanna történész.
Az előadó nem jött egyedül. Hozta magával felvidéki barátját, aki a levezető elnök megnyitója után drámai hangon adta elő Szombati-Szabó István (1888–1934) református lelkész „Vak Vazul herceg panaszkodása” című versét. A költeménynek szomorú aktualitása van, hiszen a vers szerzője a trianoni tragédia után az elszakított országrészben kötött ki, de nem a Felvidéken, hanem Erdélyben, ahol néhány év után egyszerre a legsötétebb pesszimizmusba csapott át, amikor olyan sötét hangulatú verseket ír, amelyek ritkaságnak számítanak a magyar költészet történetében. Az előadott vers a nyitrai Vazult idézi, mert nála ő személyesítette meg a kiszakított magyarság tragikumát. Költeményében az anyanemzetből kiszakított magyar élet, magyar jövendő, magyar újjáéledés kizárólagosan az országon kívül rekedt magyar aléltság elkövetkező feloldására vonatkozik. A verset végighallgatva a összegyűlt érdeklődők a magyarság évezredes tragikumát fedezték fel a művészi módon előadott sorokban.
Csámpai Ottó, akinek az említett időszakban két történelmi, ill. történelemfilozófiai tárgyú kötete jelent meg Budapesten, most éppen Vazul tragédiáját önti könyv formájába. Mivel a könyv az elkövetkező hetekben jelenik meg, az elhangzott előadás már kifinomult formában adta vissza a Vazult érintő mozzanatokat.
A második részben kiemelt néhány szépirodalmi művet, éspedig azokból, amelyek nem eléggé ismertek a nagyközönség számára. Ide tartozik pl. Imets Fülöp Jákó katolikus pap műve Magyarország történetei mnemoniko-leoninus versekben, vagy Harsányi Lajos ugyancsak katolikus pap történelmi regénye „Nem porladó kezű király” címmel. Az ismert papköltő, Sík Sándor éppen a napokban, a Nemzeti Színházban előadott István király című drámája is helyet kapott, hiszen ennek egyik főszereplője éppen Vazul herceg. A szerző azért összpontosított az egyházi emberek műveire, hogy érzékeltesse, miként is vélekedtek Szent Istvánról és az 1911-ben boldoggá avatott nejéről, Gizelláról, akik Vazul megvakítása idejében részesei voltak a főhatalomnak.
Ebben egyfelől teret kaptak a betoldások, ill. hamisítások pl. a három hercegről – Andrásról, Béláról és Leventéről, akik Szár László fiaiként vannak feltüntetve, másfelől részleteiben elemezte a Képes Krónika miniatúráit, mert hiszen ez tudtunkra adja, hogy nemcsak a szövegnek, hanem főleg a képeknek is tartalma van. Elveti azt a feltételezést, miszerint azért van egy képen ábrázolva Vazul megvakítása és Imre temetése, mert Vazulnak köze volt Imre halálához. Szerinte ez abszurd feltételezés. Ellenben a hallgatóságot rávezette olyan apró, ugyanakkor lényeges elemekre, amelyeket a köznapi gondolkodás nem is vesz észre: a ravatalán fekvő Szent Imre kezében ott a jogar és az országalma. A képen Vazul megvakítása után ott marad a fején az ezüst-vörös süvegszerű fejfedő. Ezt ugyancsak látjuk Koppány lefejezése után, amikor a feje elválik a testétől, de süveg a fején marad. Ezekből olyan következtetéseket von le, amelyek a krónika szövegében ugyan nem szerepelnek, de rejtett módon messzemenő tényekre is utalhatnak.
Az előadásban elhangzottak olyan feltevések is, amelyek felreppenésük idején a történészek részéről ellenszenvet, sőt visszautasítást váltottak ki, de most kiderült, hogy ezeknek akár valós eredete is lehet, mint pl a Koppány – Vászoly közti vérségi, sőt apa – fiúi kapcsolat.
Az előadás utáni több mint egyórás vita azt bizonyítja, hogy a téma ezer év után is foglalkoztatja a közvéleményt. Így aztán a rendezvény végkicsengése is drámai volt: a véres konfliktus István és Koppány, ill. István és Vászoly között még mindig kísért bennünket. Az előadó annak a nézetének adott hangot, hogy sokszor hajlamosak vagyunk a mai erkölcsi, politikai, gazdasági gondjainkat visszavetíteni Szent István királyunk történelmi elhatározására, hogy népét a nyugati keresztény vallásra térítette és közben kevesebbet foglalkozunk a saját felelősségünkkel és a jelenkor árulóival. Pedig feladatunk ebben a vészjósló korban éppen ez lenne! Kíváncsian várjuk a könyv megjelenését, amely bizonyára kielégíti mindazokat, akiket érdekel nemzetünknek ez a vérzivataros, de egyben sorsdöntő és korszakváltó időszaka.
(Varga Angéla/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
