A Bud Spencer tiszteletének emléket állító óbudai graffiti elrondítása, majd az egész mű eltüntetése valójában nem más, mint kortünete a mai magyarországi politikai-kulturális valóságnak, a normák szabta határok erőszakos felszámolásának.
A hazánkban szinte egyedülállóan nagy kultusszal rendelkező színész tavalyi halála után egyként mozdult meg az ország: utcai megemlékezésektől az otthoni filmnézős miniszeánszokon át talán nem túlzás tíz- és százezrekről beszélni, akik valamilyen módon kifejezték gyászukat és tiszteletüket.
A zseniális TakerOne nevű graffitis is így tett azzal, hogy felfestette egy szabadfalra a pofonosztó klasszikust. A mindent átható tisztelet legszebb jegye pedig maga a tény volt, hogy az alkotást közel egy év alatt senki nem rongálta meg – még azok közül sem, akik egyébként nem riadnak vissza az ilyesmitől, ha éppen új felületet keresnek maguknak a festéshez.
Bud Spencer, avagy Carlo Pedersoli tehát olyan tiszteletet vívott ki magának a magyarok körében, amit politikusok történelmi távlatok óta nem voltak képesek csőre töltött fegyverek nélkül elérni.
És ez az az morális határ, amit a kormányközeli felvásárlása óta magát őrültmód nyeregben érző TV2 átlépett azzal, hogy egy szánalmas műsoruk kedvéért kimentek, és belerondítottak – egy ráadásul köztiszteletnek aligha örvendő figura képével – a híressé vált művészi alkotásba.
Ezzel a döbbenetes tettükkel pedig olyan láncreakció indult be, amit mindenképpen el kellett volna kerülni, s mégis, amivel egyre többször kényszerülünk szembesülni. Miután a TV2 nyomait civilek megpróbálták helyrehozni, másnapra valaki úgy döntött, az egész falat lefesti, és odaírja inkább a helyére, hogy „Ez nem egy emlékfal”.
Az önmagában kérdéses, hogy az utóbbi, végső és helyrehozhatatlan vandalizmus elkövetőjét mi motiválta, de talán nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy
a TV2 megint átlépett egy határt, amivel egy végzetes következményekkel járó folyamatot indított el.
Átlépett egy határt, mint ahogyan tette azt a hajléktalanok korábban soha nem látott meggyalázásával, vagy éppen tette – és teszi a mai napig – a Vona Gábor Jobbik-elnökről szóló homoszexuális álhírek napi szintű terjesztésével. A sort persze hosszasan sorolhatnánk arról, hogy kiket s hogyan akartak már útszéli hazugságokkal lejáratni, de a lényeg ezekből is érezhető.
De mit is látunk valójában? Azt, hogy mióta Orbán Viktor teljesen elengedte, majd felelőtlen ámokfutók kezébe adta a társadalommal való kommunikáció pórázát, erkölcsi mélyrepülésbe került minden, aminek akár csak közvetett köze is van a kormányzat és nép kapcsolatához. Bud Spencer emlékét ugyanis pont úgy gyalázták meg, ahogy a magát értelmesnek gondoló társadalmat szégyenítik meg a Nemzeti konzultáció primitív és manipulatív kérdéseivel, vagy bármilyen más kampányfogással, amiből a hülyének nézés, az agresszió és az arrogancia sugárzik.
Mert úgy tűnik, nekünk, embereknek már nem járnak rögtönzött emlékhelyek, nem járnak tabuk, becsben s tiszteletben tartott szabad érzések, se semmi, amit íratlan szabályok mentén kellene vastörvényként elfogadnunk.
Pedig amire valóban szükség lenne, az a korrektség. Korrektség a tisztelettel, emlékezettel, gyásszal, vagy éppen az emberek magukról kialakított önképével kapcsolatban. Arra lenne igény, hogy egy műsor kedvéért ne rondíthasson senki össze emlékhelyeket, normális emberektől pedig ne kérdezzenek komolykodó hangnemben komolytalanul nyilvánvalókat. És ami a legszebb lenne, ha ezeknek az elvárásoknak a megsértése eszébe sem jutna senkinek, akinek bármilyen hatalom van a kezében.
A szomorú helyzet az, hogy miként Bud Spencer emlékfala elveszhetett a fékeveszett mohóság, öncélúság és tiszteletlenség terhe alatt, jelenleg úgy tűnik, a magyarok szabadsága, valódi tisztelete és megbecsülése pont úgy fog eltűnni hamarosan. A helyükben pedig nekünk, embereknek csak lefestett képeink, és előre borítékolt válaszaink lesznek néhány olcsó kérdésre.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
