Brutálisan bántalmazta az idős asszonyt a 46 éves cigánynő

Brutálisan bántalmazta az idős asszonyt a 46 éves cigánynő

Brutálisan bántalmazta az idős asszonyt a 46 éves cigánynő

A Békés Megyei Főügyészség társtettesként elkövetett rablás és emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy negyvenhat éves körösladányi nő ellen, míg huszonnégy éves élettársát szintén társtettesként elkövetett rablással, valamint bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja.

Hírdetés

A vádirat szerint a bűntársak 2018. november 13-án, este bementek a tőlük néhány házzal távolabb élő, 88 éves, rossz egészségi állapotú sértett körösladányi otthonába. A nő a sértett házának udvarán talált vascsővel a fején bántalmazta az idős asszonyt, miközben pénzt követelt tőle, majd kilökte őt a folyosóra, ahol test szerte tovább ütlegelte. A földre zuhanó sértett a kövezetbe verte a fejét, amitől erősen vérezni kezdett, a vádlott azonban tovább bántalmazta, többször felsőtestén és combján megrúgta. A férfi elkövető ezalatt az ajtóban várakozott, jelenlétével bátorította a társát.  A nő kutatást végzett a házban, és tűzifát, valamint fagyasztott húst adott át párjának, aki ezután a helyszínről távozott.

A nő ezután az idős sértett készpénzét, ékszereit és mobiltelefonját is magához vette, azonban nem hagyta el az ingatlant, hanem a hideg kövezeten fekvő, láthatóan rossz állapotban lévő idős asszony száját bekötötte, lábait és kezeit összekötözte. A nő az éjszakát a sértett házában töltötte, majd a hajnali órákban távozott, magára hagyva a sértettet, aki lábai kivételével a kötözésből kiszabadította magát, azonban sérülései miatt mozdulni, segítséget kérni nem tudott. A sértettre a késő délelőtti órákban talált rá a szomszédja, akik értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A bántalmazás következtében a sértettnek számos súlyos és életveszélyes sérülése is keletkezett. A hideg kövezeten 16 órán át történő fekvés miatt az idős asszony testhőmérséklete 33,3 °C-ra kórosan lecsökkent, amely közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett. A kihűlés következtében a halálos végkifejlet bekövetkezését csak az időben elkezdett szakszerű orvosi beavatkozás hárította el.

A Békés Megyei Főügyészség a nőt társtettesként elkövetett rablással és minősített emberölés kísérletével, míg élettársát szintén társtettesként elkövetett rablással és bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja. A főügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére is fegyházbüntetés kiszabását indítványozta mindkét vádlottal szemben, akik a bírósági eljárást letartóztatásban várják.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »