A Szovjetunió összeomlása után az elburjánzott korrupció, a katonák szétszéledése szó szerint a padlóra küldte az vörös hadsereget. 1994-ben az orosz védelmi miniszter még úgy nyilatkozott, hogy „A világon egyetlen hadsereg sincs olyan nyomorult állapotban, mint a miénk”.
Aztán jött Putyin, és a politikai vezetés mellett a katonai és stratégiai hozzáállásban is változások következtek be. 2008-ban, a grúziai háború pedig hidegzuhanyként érte a NATO-szövetségeseket, mert nem csak azt mutatta meg, hogy az orosz fel mernek vállalni egy nyílt katonai konfliktust, de azt is, hogy ehhez rendelkeznek megfelelő eszközökkel, működő katonai szervezettel és elszántsággal.
Elszálltak az orosz katonai kiadások
A nyilvánosan elérhető adatokból és becslésekből az elemzők úgy vélik, hogy 2005 és 2018 között az orosz védelmi kiadások megduplázódtak. Pontos számok a titkosított tételek miatt nincsenek, de 150-180 milliárd dollár között mozoghat Moszkva éves katonai büdzséje.
Az elmúlt évtizedben Oroszország 600 új repülőgépet, 840 helikoptert, 2300 harcidrónt állítottak hadrendbe. mondhatnánk, hogy Oroszország hatalmas ország, így ezek a számok nem annyira kivételesek. De ha arányaiban vizsgáljuk a tíz év alatt végbemenő változást, azt látjuk, hogy míg 2007-ben az orosz nehézpáncélosok 99-a elavultnak (több mint harminc évesnek) minősült, két éve a páncélosok 27 százaléka teljesen modernnek számított.
Tizenhárom éve az orosz harcászati repülőgépek 97 százaléka volt elavult, két évvel ezelőtt 71 százaléka már modern besorolást kaphatott. Elképesztően nagy volt a fejlődés a precíziós rakéták terén. Egykor tudományos-fantasztikum volt, hogy az oroszok egy Kászpi-tengeri cirkálóról hajtsanak végre rakétatámadást Szíriában, ma ez már valóság.
Egy esetleges európai háborúban az ilyen rakétáknak az a szerepük, hogy mélyen az ellenséges vonalak mögött tudjanak csapást mérni civil és gazdasági célpontok ellen. Például a front hiába lenne Litvániában, a rakéták a Rajna-vidéki hátországot is képesek lennének tűz alá venni. Ráadásul vannak olyan orosz rakéták, amelyekről a becsapódás pillanatáig nem lehet megállapítani, hogy nukleáris robbanófejjel rendelkeznek-e.
Összetett katonai felderítő rendszerek
Bár Moszkva eléggé lemaradt ezen a téren Amerika és Kína mögött, jelentős fejlődést sikerült elérnie a a felderítő-csapásmérő összetett rendszerek terén. Ennek az a lényege, hogy valós idejű összeköttetésben vannak a levegőben lévő drónok, a szárazföldi páncélosokkal és csapásmérő hadihajókkal és ütegekkel. A drónok azonosítják a célt, az ütegek vagy a hadihajók pedig kilövik, és mindez a technológiának köszönhetően elképesztő gyorsasággal történik. A rendszer arra is alkalmas, hogy rangsorolja a potenciális célpontokat. Az azonosítástól a megsemmisítésig mindössze percek telnek el.
Az oroszok nem csak fegyverzetben és technológiában zárkóztak fel, de rendkívül mozgékonyak lettek. Százezer katonát tudnak mozgósítani páncélos támogatással Európa bármely pontjára mindössze harminc nap alatt. A NATO európai szárnya ennek csak a felére képes és csak könnyűfegyvezettel (nem véletlenül erőlteti a szövetség, hogy a tagállamok a nehézpáncélos haderőt fejlesszék). Állítólag ötezer orosz ejtőernyős szükség esetén 2 óra alatt bevetésre kész.
Amit nem lehet megvenni: a tapasztalat
Az orosz hadseregnek van egy rendkívül nagy előnye európai társaihoz képest, és az a kiterjedt és sokrétű harci tapasztalat. Ezen a téren még gond nélkül verik a hasonló felszereltségű kínaiakat.
Az orosz hadsereg Ukrajnában, a keleti fronton páncélos hadviselés és tüzérségi csatákat gyakorol élesben, kibertámadásokkal és drónokkal kivitelezett csapásokkal megtámogatva a hadműveleteket. Szíriában 63 ezer orosz katonai személyzet állomásozik, nagy részük precíziós rakétatámadásokat végez, vagy légvédelmet irányít a rebellis dróntámadások elhárítására. Mindkét helyszínen rengeteget tanultak az orosz katonák a rádiók, radarok és drónok szabotálásáról, az elektronikus hadviselésről.
Nem minden zajlik tervszerűen
Persze a gazdasági nehézségek, az olajár miatt nem minden alakul a moszkvai döntéshozók akarata szerint. A legmodernebb, újgenerációs harcászati repülőgépek, páncélosok és tankok fejlesztése még mindig késik. Az anyahajók építése rendkívül lassan megy. Az űrben elavult, és ezért rohamosan leépülő műholdhálózattal rendelkeznek. A fejlesztéseket a nyugati szankciók – ha nem is akadályozzák meg, de – megnehezítik.
A másik probléma, ami jóval sebezhetőbbé teszi az orosz hadsereget, az az orosz katonák fizetése. Egy huszonéves harckocsi-parancsnok mindössze 470 eurónak megfelelő orosz rubelt keres, ami az országos átlagbérnél is alacsonyabb összeg. Másik probléma a kötelező katonai szolgálat rövidsége, és a viszonylag gyenge morál – mindkettő javítható tényező, de politikai következményekkel járhat.
A fenntartások ellenére alighanem nem véletlenül aggódnak a NATO egyes döntéshozó az orosz hadsereg ütőképességétől. Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy a németek továbbra sem akarnak sokat költeni a hadseregükre, és a szükséges minimumon tartják a terepen lévő katonáik számát is. Franciaország már jóval aktívabban vállal szerepet, főleg az utóbbi időben, de még így sem bírná ellensúlyozni, ha Európa keleti határainál több ezer orosz páncélos egység jelenne meg.
Egyébként hagyományos hadviselésben Európa mindig is kiszolgáltatott helyzetben volt, hagyományos hadviselésben még az USA segítségével sem tudta volna magát megvédeni a hidegháború idején. A nukleáris verseny egyik mozgatórugója épp az volt, hogy csak a nukleáris holokauszt rémképe tántoríthatja el a vörös hadsereget Nyugat-Európa lerohanásától (a képesség ugyan adott volt, de a következmények miatt nem érte meg…).
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
