Brutális fagykár érte a barackokat

Brutális fagykár érte a barackokat

Akár 50-80 százalékos is lehet a fagykár a kajszi- , és őszibarackosokban a Délalföldön, Kecskemét, Röszke és Zákányszék térségében – mondta az InfoRádiónak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Ledó Ferenc az InfoRádiónak elárulta: akkora fagykár, mint tavaly volt, még nincs. Március 20-én és 25-én hajnalban voltak -3 és -6 fok körüli hidegek Kecskemét és Röszke térségében. A déli településeken jelentős fagykárok is jelentkeztek. Két-három hét múlva érkezik a természetes gyümölcshullás, akkor lehet majd látni, pontosan mekkora a kár – mondta az elnök.

„Bordányi, zákányszéki, zsombói kollégám is fagykárbejelentésekkel foglalkozik egyfolytában, egymás után jönnek a termelők” – mondta a delmagyar.hu-nak Mavracsics Beáta megyei főfalugazdász. Március közepe óta egyszer -4 és -9, másodszor -6 és -9 fokos hideget mértek éjjel, amit a kajszi- és az őszibarack is megszenvedett.

Hírdetés

A szakértő elárulta: a leginkább érintett ültetvények Mórahalom térségében vannak. Hiába védekeztek a gazdák füstöléssel, fagyvédő öntözéssel. Hogy mekkora a kár, az akkor derül ki, amikor szemlét tartanak. Tavaly hamarabb jött a fagy, most lehetett bizakodni. Ez már a harmadik ilyen év.

Ezek a gyümölcsök azért járnak így gyakran, mert ha a fák mélynyugalmi állapotának végén jó az idő, rögtön megindul az élettevékenységük. A fagy a rügyeket is, a virágbimbókat is károsítja. Most sem volt kemény tél, korán kezdődött a virágzás.

Zsombó és Forráskút térségében eddig 46-an jelentettek be fagykárt, ez kajszira és őszibarackra is vonatkozik – tájékoztatott Gyuris Ferenc falugazdász. „A határidő lejártáig szerintem eléri ez a szám a százat. Biztosat két hét múlva tudunk mondani, és a kár mértéke a fajtától is függ, de a saját gazdaságunkban 90 és 100 százalék közötti” – fogalmazott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »