A rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlásba nem fér bele a politikai megtorlás célzatú eljárás.
Az uniós kötelezettségszegési eljárás célja az, hogy abban az esetben, ha az Európai Bizottság (EB) megítélése szerint egy tagállam nem teljesíti az uniós szerződésekből vagy az azok alapján egy jogszerűen megalkotott uniós normából eredő valamely kötelezettségét, akkor az kikényszeríthető legyen.
Ennélfogva a rendeltetésszerű értelmét ennek az eljárásnak az adja, hogy az alkalmazásával az érintett uniós jogi szabály érvényesülését – akár az Európai Unió Bírósága előtti eljárás kezdeményezésével – a bizottság el tudja érni. A menekültek kényszeráthelyezéséről szóló tanácsi kvótarendelet végrehajtatására irányuló brüsszeli kötelezettségszegési eljárás időzítése ebből a szempontból érdekes kérdéseket vet fel.
Az uniós alapszerződés rögzíti, hogy az intézményei – beleértve a bizottságot is – kötelesek a hatásköreiket azok célja szerint gyakorolni. Ez a kötelezettségszegési eljárás esetében azt jelenti, hogy azt a bizottság csak annak érdekében alkalmazhatja, hogy az uniós jog betartását kikényszerítse. Ha valamely jogi kötelezettség tagállami teljesítése ezzel az eszközzel reálisan nem érhető el, akkor nyilvánvalóan nem lehetséges az arra vonatkozó hatáskör cél szerinti gyakorlása.
A rendeltetésszerű és jóhiszemű joggyakorlásba nem fér bele a politikai megtorlás célzatú eljárás. Márpedig miként lehet másként érteni a jelenlegi helyzetet, ha figyelembe vesszük és összességében értékeljük a kényszerkvótával kapcsolatos fejleményeket? Először is, a bizottság 2015 decembere óta pontosan tudja, hogy Magyarország a kvótahatározat végrehajtását megtagadja, hiszen annak megsemmisítése iránt pert indított az Európai Unió Bírósága előtt, amiben a bizottság is részt vesz beavatkozóként.
Teljesen logikus magatartás volt az EB részéről, hogy a per ideje alatt mindeddig nem álltak neki a kikényszerítési mechanizmus elindításának, hiszen a per kimenetelétől függ, hogy egyáltalán érvényes-e az az uniós jogszabály, amelyen a vitatott kötelezettség alapul. A perben idén ősszel már ítélet várható, ezért különösen érthetetlen, hogy ha a bizottság 2015 decembere óta eddig nem tartotta szükségesnek a fellépést, akkor ez most miért változott meg hirtelen. Ráadásul a kötelezettségszegési eljárás csak és kizárólag akkor töltheti be a célját, ha a bíróság nem semmisíti meg a kvótahatározatot, hiszen ellenkező esetben nincs olyan jogszabályi kötelezettség, amelynek a végrehajtását ki lehetne kényszeríteni.
Érdekes lenne tudni: ha az EB másfél évig nem volt olyan mértékben bizonyos a bíróság várható döntését illetően, hogy a kötelezettségszegési eljárást megindítsa, mi történt, ami meggyőzte arról, hogy most viszont már itt az ideje és helye a mechanizmus rendeltetésszerű aktiválásának? Hiszen a bíróság várható döntéséről továbbra sem rendelkezhet több információval, mint korábban – legalábbis erősen bízni kell benne.
Mindenesetre köztudott, hogy idén április 27-én Soros György tiszteletét tette a bizottságnál, amivel összefüggésben a testület szóvivője tett egy kijelentést, miszerint az EB a migrációs válság kérdésével, illetve a közösségi jog érvényesülésével kapcsolatban ettől a találkozótól függetlenül alakítja ki a hozzáállását, noha – tette hozzá – „bizonyos esetekben szükség lehet konzultációra”. A találkozót követően látványosan felgyorsultak az események.
Május 16-án a bizottság kötelezettségszegési eljárás kilátásba helyezésével felszólította Magyarországot és Lengyelországot a kvótahatározat teljesítésére, másnap pedig az Európai Parlamentbe delegált képviselők a sokat emlegetett 7-es cikkely szerinti vizsgálati eljárást szavaztak meg hazánkkal szemben. Június első napján Soros elégedett véleménycikket publikált a Project Syndicate portálon, kifejtve, hogy számára „reményt ad az európai intézmények energikus válasza a Lengyelországból és Magyarországból érkező kihívásokra”. Rá két héten belül a bizottság döntött a kényszerkvótával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás megindításáról.
A másik körülmény, ami a bizottsági eljárás rendeltetés-szerű alkalmazását kétségessé teszi, az az, hogy a kötelezettségszegési eljárások lebonyolításának átlagos hossza a bizottság saját statisztikai adatai szerint 2-2,5 év. Ehhez képest a tanács kényszerkvótáról hozott ideiglenes döntésében ez áll: „Ezt a határozatot 2017. szeptember 26-ig kell alkalmazni.”
Tehát olyan kötelezettség kikényszerítése iránt indult eljárás, amelynek az alapját képező jogi aktus alkalmazhatósága, és ezzel maga a kötelezettség is hamarabb megszűnik, mint hogy az eljárás érdemi döntésig juthatna. Egy nem alkalmazandó jogszabályban előírt kötelezettség kikényszerítésére talán még a brüsszeli logika és jogfelfogás szerint sincs lehetőség – még Magyarországgal szemben sem.
Nem sok értelme van tehát egy eleve kilátástalannak tűnő procedúrát elkezdeni. Hacsak nem sejt olyat a bizottság, hogy a tanács a szóban forgó „ideiglenes” határozatának alkalmazási idejét meg fogja hosszabbítani. Ezt azért sem lehet kizárni, mert a tanács éppen az EB javaslatára hozhat csak ilyen tartalmú döntést. Akkor viszont a kötelezettségszegési eljárást tekinthetjük annak a beismerésének, hogy Brüsszel az „ideiglenes” kvótamechanizmus kiterjesztésére készül?
Összességében két körülmény fennállása esetén tekinthető a bizottság kötelezettségszegési eljárása rendeltetésszerű és cél szerinti hatáskörgyakorlásnak: egyrészt ha a bíróság a kvótahatározatot érvényben tartja, másrészt ha a kvótahatározat alkalmazási ideje szeptemberben meghosszabbodik. Bármelyik hiányában a kikényszerítési eljárás olyan kötelezettségre irányul, amely idén ősszel megszűnik, így az eljárás eleve nem töltheti be a célját. Viszont mindkettő olyan jövőbeni esemény, amelyekre vonatkozóan a bizottság jogszerűen nem rendelkezhet olyan bizonyossággal, ami célszerűvé és időszerűvé tehette volna a kikényszerítési mechanizmus mostani megindítását.
Nyugtalanító ellentmondás.
Dr. Ádám Attila
A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
