Brit kormányfő: a NATO és Európa beleegyezése is szükséges a tárgyalások őket érintő elemeihez

Brit kormányfő: a NATO és Európa beleegyezése is szükséges a tárgyalások őket érintő elemeihez Mészáros Richárd2025. 11. 25., k – 20:39

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint az ukrajnai rendezésről folyó tárgyalások Európát és a NATO-t érintő elemeihez az európai országok és a NATO-tagállamok beleegyezése is szükséges, és ezt Washington is elismeri.

Starmer, aki az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának keddi londoni virtuális tanácskozásán elnökölt, kijelentette azt is, hogy el kell érni az orosz energiahordozók vásárlásának teljes embargóját.

A videókapcsolaton keresztül tartott megbeszélésen – amelyen mások mellett Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia államfő, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vett – a munkáspárti brit miniszerelnök kijelentette azt is, hogy ha az ukrajnai békéről esik szó, az kizárólag a tartós béke megteremtését jelentheti, ezt viszont nem lehet elérni robusztus biztonsági garanciák nélkül.

Starmer szerint éppen ezért hozzá kell kezdeni az Ukrajnát megvédeni képes jövőbeni ukrajnai fegyveres erők kialakításának tervezéséhez és a finanszírozás megszervezéséhez.

A brit kormányfő szerint ennek létfontosságú elemét képezi majd az ukrajnai rendezés biztosítására készen álló országok koalíciójának Multinational Force Ukraine névvel létrehozni tervezett új nemzetközi alakulata.

Starmer ennek az alakulatnak a tervét a nyáron ismertette. Akkori tájékoztatása szerint az alakulat központja Párizsban lesz, létrehozásának célja pedig az, hogy támogatást nyújtson a majdani ukrajnai békemegállapodás végrehajtásához, amint az egyezség létrejön.

Hírdetés

A londoni miniszterelnöki hivatal egyidejűleg ismertetett beszámolója szerint az új szerveződés a jövőben Kijevbe is telepítene egy koordinációs központot, amikor a majdani békemegállapodás biztosítására hivatott alakulat vezénylési struktúrája végleges formát ölt.

A koalíciós országok keddi londoni virtuális tanácskozásán a brit miniszterelnök kijelentette, hogy a résztvevő országok katonai tervezői jelenleg is dolgoznak a többnemzetiségű egység készültségének megteremtésén, és a következő lépéseket összehangolják az amerikai fegyveres erők tervezési tevékenységével.

Starmer hozzátette: mindehhez erőteljes politikai garanciavállalásra is szükség van, mert meg kell mutatni Oroszországnak, hogy a koalíciós országok komolyan gondolják a válaszlépéseket a majdani megállapodás bármiféle megsértése esetén.

Hozzátette: a tartós ukrajnai béke egyetlen támasztéka az, ha Oroszország el is hiszi, hogy a biztosítékokat vállaló országok komolyan veszik a válaszadást a békemegállapodás bármilyen megszegésére.

A brit kormányfő szerint mindeközben fenn kell tartani az Oroszországra gyakorolt nyomást, és ehhez haladást kell elérni az orosz energiahordozók vásárlásának teljes körű embargója felé, mivel ez tényleges károkat okoz az orosz gazdaságnak.

Keir Starmer szerint Nagy-Britannia kész együttműködni az Európai Unióval abban is, hogy Ukrajnának a szankciók keretében zárolt orosz vagyoneszközök értékére alapozva nyújtsanak pénzügyi támogatást.

Starmer szerint mindemellett folytatni kell Ukrajna katonai támogatását is, és Nagy-Britannia ennek jegyében a következő hetekben újabb légvédelmi rakétákat szállít az ukrán fegyveres erőknek.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »