Breaking: Világi ezt is elszúrta! Az UEFA kizárta a DAC-ot a Konferencia-ligából!

Megsemmisítő csapás érte a felvidéki futballt: az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan kizárta a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 csapatát a 2025/26-os Konferencia Liga-szereplésből. A döntés indoklása szerint Világi Oszkár klubtulajdonos egyszerre birtokol többségi tulajdont a szlovák DAC-ban és a magyar ETO FC Győrben is – márpedig mindkét csapat indulási jogot szerzett ugyanebben az európai kupasorozatban. Ez pedig egyértelműen sérti az UEFA úgynevezett MCO-szabályzatát (Multi-Club Ownership – több klub tulajdonlása).

A döntéssel a DAC ellenfele – az örmény Urartu és a fehérorosz Neman Grodno párharcának győztese – automatikusan továbbjut a harmadik selejtezőkörbe, anélkül, hogy pályára kellene lépnie a sárga-kékek ellen.

Bár a klub a vizsgálat során azt kommunikálta, hogy „szorosan együttműködik az UEFA-val” és „konstruktív párbeszédet folytat”, a kizárás ellen láthatóan nem tudtak érdemi érveket felmutatni. A DAC egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt a döntés kapcsán.

Hírdetés

Az UEFA már korábban jelezte, hogy a több klub tulajdonlására vonatkozó szabályok célja a verseny tisztaságának védelme, a befolyásolhatóság és az összeférhetetlenség kizárása. A mostani döntés megerősíti, hogy ebben nem ismernek kompromisszumot – még akkor sem, ha ezzel egy teljes nemzeti ligát fosztanak meg a nemzetközi szerepléstől.

A DAC történetében ez az egyik legsúlyosabb sportpolitikai csapás. A szurkolók, akik évek óta álmodnak európai áttörésről, most újra a nulláról indulhatnak. Az eset ugyanakkor rávilágít arra is, mennyire törékeny a siker, ha a háttérben hatalmi és tulajdonosi konfliktusok húzódnak meg.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »