Botka László bukását hozhatja a nyár

Botka László bukását hozhatja a nyár

Még támogatói között sem egyöntetű annak a megítélése, hogy a szegedi polgármester valóban képes lenne-e legyőzni Orbán Viktort.

Április végén újabb közvélemény-kutatást készíttet az MSZP, és ha annak eredménye szerint sem nő a párt támogatottsága, úgy levonják a konzekvenciákat Botka Lászlóval kapcsolatban – értesült a Magyar Idők. Mindeközben Botka arról beszélt, hogy nem kevesen vannak olyan szocialista egyéni képviselőjelöltek, akik megkönnyebbülnének, ha végül nem kellene elindulniuk a választáson.

Az MSZP rendelte a Závecz Research napokban közzétett közvélemény-kutatását, amelynek eredménye szerint negyedik hónapja, azaz Botka László miniszterelnök-jelölti bejelentkezése óta 12 százalékon áll a párt támogatottsága – erősítették meg elnökségi és választmányi forrásaink.

Elmondásuk szerint csalódást okoztak a legfrissebb, márciusi adatok, ezért újabb kutatást készíttetnek április végén. Ha annak eredménye szerint sem nő a párt támogatottsága, úgy levonják a konzekvenciákat Botka Lászlóval kapcsolatban, akinek az eredeti tervek szerint egymillió új szavazót kellene hoznia. Az MSZP forgatókönyve meglehetősen beszédes, mert bár Botka mögé az elnökség és a választmány is felsorakozott, jelenleg csupán jelölt a miniszterelnök-jelölti posztra. Hivatalos jelöltté válásához ugyanis a szocialisták kongresszusi döntése szükséges.

Kétségessé válhat, hogy a párt kongresszusa is esélyt ad a szegedi polgármesternek

Információink szerint erre május végén kerül sor, és ha ekkor nem, úgy legkésőbb szeptemberben születik döntés.

A Magyar Idők már januárban beszámolt arról, hogy az MSZP-ben sokan vannak, akik elhibázottnak tartják Botka László jelölését, és még támogatói között sem egyöntetű annak a megítélése, hogy a szegedi polgármester valóban képes lenne-e legyőzni Orbán Viktort.

Hírdetés

A bizonytalanságra utaltak Molnár Gyula akkori szavai is. – Azt kell tehát megérteni, hogy az MSZP nem jelölte Botka Lászlót, hanem ajánlatként megfogalmazta az általa képviselt politikát Magyarországnak és a partnereknek. Készen állunk arra, hogy abban a rendszerben, amelyet majd közösen kialakítunk, dőljön el, hogy ő vagy más lesz-e a miniszterelnök-jelölt – fogalmazott a Népszavának az MSZP elnöke.

Mindeközben Botka meglepő nyilatkozatot tett az Inforádióban. Szavai­ból kiderült, hogy az MSZP Tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok kampányában hangoztatottak, amivel most az országot járják, nem választási program. – Egy év van a választásokig, tehát ez még nem a választási programunk.

Konkrét választási programmal akkor fogunk előállni, amikor választási kampány lesz – közölte. Az ötvenes éveket és a Rákosi-korszakot idéző kampány célcsoportja – elmondása szerint – a munkából és bérből élők, a munkanélküliek, az átlag alatti jövedelműek, tehát azok a rétegek, amelyek hét éve elfordultak a baloldaltól, és azóta sem sikerült megszólítani őket. Mint fogalmazott: „ők nagyon vártak már egy új hangot, hogy újra higgyenek abban, hogy egy szocdem párt visszatalál hozzájuk”.

A politikus eddig nem tudott új szavazókat szerezni pártjának

Noha Botka márciusban egyértelművé tette, hogy nem akar megállapodni más pártokkal, most újra arról beszélt, hogy közös listában gondolkodik, „csak ehhez az kellene, hogy megjelenjenek a képviselőjelöltek”.

– Az MSZP-nek van 106 egyéni jelöltje, de egészen biztosan van közöttük nem egy és nem kettő, aki inkább megkönnyebbülne arra a hírre, hogy nem neked kell indulni, mert találtunk nálad jobbat – mondta Botka, hangoztatva, hogy mindenhol annak kell indulnia, aki alkalmas a szavazatok maximalizálására.

Fidesz: tisztázzák Sápi attila ügyét a szocialisták!

A Fidesz továbbra is azt várja a szocialistáktól, hogy tisztázzák, mi az igazság az eltűnt zuglói képviselőjük, Sápi Attila ügyében, és milyen köze lehet az MSZP „zavaros, alvilági” ügyeinek az eltűnéséhez – mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója felvetette: milyen alapon bízhatnának a választók az időközi választáson az MSZP új jelöltjében, ha még a régiről sem tudható, hogy mi van vele, miért kellett „eltűnnie a színről”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »