Börtön jár a vissza nem adott tárcáért

Börtön jár a vissza nem adott tárcáért

Egytől három hónapig tartó szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható, aki talált tárgyat eltulajdonít, vagyis tíz napon belül nem juttatja el azt jogos tulajdonosának, vagy nem adja le a hatóságoknak. Ilyen bűncselekményért állított össze iratcsomót a Kovászna városi rendőrség.

Egy 70 éves asszony jelentette a rendőrségen, hogy június 6-án elvesztette pénz- és irattárcáját. A nyomozók kiderítették, hogy a tárcát egy 52 éves férfi találta meg, és megtartotta. A tárcát azonosították, vissza is juttatták a kárvallottnak, a nem becsületes megtaláló ellen pedig eljárást indítottak, közölte kedden a Kovászna megyei rendőrség.

Hírdetés

Tájékoztattak továbbá arról, hogy június 17-én Sepsibükszádon tetten értek egy 20 éves fiatalembert, amint jogosítvány nélkül vezetett az országúton, 19-én Uzonban egy 44 éves kamionsofőrt, amint ittasan vezetett, leheletében 0,53 mg/l szesztartalmat mutatott ki az alkoholszonda. A hét végén Kovászna városában és Hidvég községben végzett erdészeti jellegű ellenőrzéseik során 12 bírságot róttak ki 11 ezer lej összértékben, és 15 köbméter faanyagot foglaltak le, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyön 15 közrendészeti bírságot róttak ki kétezer, Bodzafordulón 16-ot három ezer lej értékben.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »