Borrell: „súlyos háborús bűncselekmény” Mariupol támadása

Borrell: „súlyos háborús bűncselekmény” Mariupol támadása

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve „súlyos háborús bűncselekménynek” nevezte az ukrajnai Mariupol város elleni orosz támadást.

„Ami most Mariupolban történik, az súlyos háborús bűncselekmény. Az oroszok mindent lerombolnak, lebombáznak és válogatás nélkül mindenkit megölnek” – jelentette ki Borrell a jelen lévő újságíróknak.

Hírdetés

Elmondta, hogy a külügyminiszterek hétfői tanácskozásukon megvitatják az Ukrajnának nyújtandó további támogatást, valamint azt, hogy a már bevezetett gazdasági büntetőintézkedések sorát kiegészítsék-e az orosz energiaágazatot célzó újabb szankciókkal.

Annalena Baerbock német külügyminiszter is határozottan elítélte az ukrajnai civilek elleni támadásokat. „A törvény feladata hogy megítélje, ezek a támadások minek minősülnek, de számomra egyértelmű hogy ezek háborús bűncselekmények” – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hogy „ezek a támadások is azt erősítik meg, hogy az EU-nak, mint szabályokon alapuló nemzetközi rendet követő közösségnek egyértelműen el kell szigetelnie az orosz rezsimet”. Baerbock hangsúlyozta azt is, hogy Németországnak „fokozatosan, de feltartóztathatatlanul” meg kell szabadulnia az orosz energiahordozóktól való függőségtől.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »