A Falkland, vagy ahogyan Argentínában hívják, a Malvinák (Islas Malvinas), egy nagyobb szigetcsoport alig 400 kilométerre Argentína, ellenben 14 000 kilométerre Nagy-Britannia partjaitól. A döntő részben terméketlen, sziklás és gyéren lakott területért immár 200 éve vívja harcát a szigeteket jelenleg uraló Nagy-Britannia és a jogokat magának követelő Argentína.
1982-ben a latin-amerikai ország háborút indított a szigetek visszaszerzéséért, ami alig több mint két hónappal később az argentin csapatok vereségét eredményezte. Bár a konfliktus azóta látszólag befagyott, a mindenkori buenos aires-i kormány soha nem adta fel a reményt, hogy fegyverhasználat helyett diplomáciai úton kaparintsa meg a Falkland feletti ellenőrzést.
A szigetek 2021. március közepén újfent azzal kerültek címlapra, hogy a Brexit tárgyalások eredményeként – erős argentin lobbimunka hatására – Nagy-Britannia 14 tengerentúli területéről (overseas territories) Európába érkező áruk a jövőben nem fognak mentesülni az uniós vám alól – ezáltal a gazdasági csőd szélére taszítva épp a falklandi telepeseket.
A Birodalom visszavág
A 2016-os Brexit referendumon a Falkland-szigetek lakossága nem volt jogosult véleménye kifejezésére. Épp ezért is érthetetlen sokuk számára az Unió mostani döntése. A mintegy 3000 – egykor döntően Skóciából betelepült „kelper” – lakos halászatból él, a falklandi termékek mintegy 90 százalékát Európába exportálják.
Boris Johnson még 2020 karácsonyán üzente meg a falklandiaknak, hogy az Európai Unió hajthatatlan, ami a 14 brit tengerentúli terület termékeinek vámmentességét illeti. Brit lapok már ekkor Buenos Aires lobbizását sejtették a színfalak mögött. 2020. február elején maga az argentin elnök, Alberto Fernández tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel és Angela Merkel német kancellárral, hogy a Falkland-szigetek vámkötelességét kieszközölje – a jelek szerint sikerrel.
Fernández és egyben Argentína álláspontja világos:
„ … továbbra is követelni fogjuk azt, ami a miénk. Nemzetközi fórumokon, békésen fogunk kiállni az igazunkért, és ezzel soha nem fogunk leállni.”
– majd hozzátette:
„Nem fogom Nagy-Britannia engedélyét kérni, hisz argentin területet bitorolnak, és ezügyben sem hátrálásnak, sem jómodornak nincs helye.”
A brit kedélyeket tovább borzolja Hector Timerman egykori külügyminiszter 2013-as nyilatkozata, melyben kijelentette, hogy a Falkland-szigetek 2033-ra érett almaként fog Argentína ölébe hullani – és az óra megállíthatatlanul ketyeg. Ebben a helyzetben Boris Johnson reakciója egy abszolút lépéskényszer. Hogy London a fegyverhasználattól sem riad vissza, világos jelzés egyrészt a falklandiaknak, másrészt Buenos Aires-nek is.
A The Telegraph brit napilap tulajdonába került jelentés szerint egy esetleges argentin invázió esetén (ami az argentin fegyveres erők állapotát nézve jelenleg finoman szólva is kétséges, megj.) Johnson azonnal bevetné a brit hadsereget és kifejtette: „(Katonai) erőt fogok alkalmazni, hogy megvédjem a Falkland-szigeteket”.
„Könnyek és eufória között” – az argentin trauma
A szigetek 16. századi felfedezése óta angolok, franciák és spanyolok is megfordultak itt. 1811-ben Spanyolország beszüntette a gyarmat finanszírozását, miközben annak birtokjogáról nem mondott le (Ez a lépés alkotja egyébként az argentin álláspont gerincét, megj.). Argentína, mint az egykori spanyol gyarmatbirodalom egyik jogutódja történelmi, kulturális és földrajzi alapon ezt követően rövid időre átvette az ellenőrzést. Azonban 1833-ban a britek támaszpontot létesítettek a szigeteken és elűzték az argentin kormányzót.
A két ország közötti ellenségeskedés a második világháború utáni időben erősödött fel újra. Az úgynevezett dekolonializációs folyamat hatására az egykori brit gyarmatbirodalom szétesett és ebben a szituációban Argentína a Falkland/Malvinas (mint brit gyarmati terület) „hazatérését” várta – mindhiába. Nagy-Britannia a mai napig foggal-körömmel ragaszkodik a még megmaradt 14 tengerentúli birtokához. A cérna akkor szakadt el, amikor 1982-ben az argentin katonai junta a belpolitikai válságot háborús hódítással akarta elfedni, amihez a Falkland-szigetek kérdése szinte tálcán kínálta magát.
1982. április 2-án argentin speciális alakulatok szálltak partra Kelet-Falklandon és egy bravúros akcióban elfoglalták a fővárost, Port Stanley-t. A kis brit helyőrség rövid ellenállás után megadta magát. Míg Buenos Aires hazafias mámorban úszva győztesnek kiáltotta ki magát, London egy expedíciós haderőt küldött a helyszínre és 1982. június 14-én kapitulációra kényszerítette a szigeteken állomásozó nagyszámú argentin haderőt.
A háborús vereség egy egész generációt rántott magával. 649 argentin katona – többségében fiatal sorköteles – esett el és a hazatértek ezrei évekkel később is poszttraumatikus sokkban szenvedtek. Hogy az állam mekkora csődöt mondott, világosan mutatja, hogy az 1982-2019-es időszakban hozzávetőlegesen 500 veterán követett el öngyilkosságot. A Falkland/Malvinas kérdéskör nemzeti traumává szélesedett, ami a mai napig fájdalmas súlyként nehezedik az argentin társadalom vállán.
Az 1982-es háború a győztes brit oldalnak is feladta a leckét. A konfliktus világossá tette, hogy az argentin fenyegetőzés reális veszélyeket rejt. Már 1985-ben egy új katonai bázis létesült a helyi fővárostól, Port Stanley-től nyugatra. A bázison egy 2012-es adat szerint 1350, nehézfegyverekkel és légierővel megtámogatott katona szolgál (összehasonlításképp: 1982-ben mindössze 57 tengerészgyalogos és 11 tengerész alkotta a helyőrséget).
Miért olyan fontos a Falkland/Malvinas?
Mialatt Buenos Aires máig a brit „gyarmattartó” elvonulását követeli, addig London a falklandiak „önrendelkezésével” kontrázik (ami nem is nehéz, hiszen a 3000 lakos britnek vallja magát, megj.). Ezek mögött a frázisok mögött valójában kőkemény geopolitikai és gazdasági érdekek húzódnak meg. A szigetek stratégiai elhelyezkedése elsőrangú. Ezen felül a tenger alatt óriási ásványkincskészletek rejtőznek, melyek kitermelési jogát mind Nagy-Britannia, mind Argentína fenntartja.
Ezeket a tényeket szem előtt tartva nem meglepőek azok a történések, melyeket az elmúlt hónapok hoztak. Argentína ügyesen használja ki a Brexit okozta nehézségeket és kétségtelenül taktikai győzelmet aratott. Hogy Nagy-Britannia sem marad tétlen, szinte borítékolható. Ezt világosan alátámasztja Johnson nyilatkozata is.
Boris Johnson egyébként Spanyolországnak is „megüzente” a háborút. A felállás azonos: Nagy-Britannia jogtalanul bitorolja Gibraltárt, amit a Spanyol Királyság visszakövetel. A sérelmek mögött természetesen itt is hatalmi érdekek dominálnak. A brit miniszterelnök megteheti, hogy a távoli Argentínát fenyegeti, hisz az európai közvélemény a Falkland-szigetek létezéséről sem tud. De mi a helyzet Spanyolországgal?
Orbán Gábor, MA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
