Örökbe kaptuk az 1968-ban történt hazai megyésítés alkalmával Udvarhely anyaszék Bardóc fiúszékének tekintélyes darabját, melynek területével megnagyobbult az aránylag épen hagyott régi Háromszék vármegye. Sajnáltuk délen Keresztvár és Bodola Brassó megyéhez csatolt vidékét, de még jobban Bodzavám környékét, az egészen az ezeréves határig felnyúló vidéket. Még a többi kisebb változással is megbékéltünk, de az, hogy Háromszéket a Kovászna megye elnevezéssel cserélték fel, az „újjászületés” változásának legnagyobb meglepetése volt. A ma élőknek régi mesének tűnik ez a változás, bő fél évszázad alatt lassan történelemmé lett. Azt azonban meg kell adni, gazdaságföldrajzi tekintetben Bardóc szék népének mindig is könnyebben elérhető volt az erdővidéki bányaipar, Barót iskolái és szerdai piaca.
Egy régi nyár
1956 nyarán a kolozsvári Bolyai Egyetem záróvizsgáikhoz közeledő geológushallgatóit kemény terepgyakorlatra kötelezte a fakultás. Az évfolyamról hárman kerültünk a Barátka környéki bányavidékre, aztán egy évre rá az erdővidéki lignitbányákhoz. Életem legnagyobb óhaja teljesült, látni felszínen és föld alatt e csodálatos vidék – a szülőföld – földtani érdekességeit: a barátkai kitermeléshez tartozó Feketepatak feketeszén- és az erdővidéki bányák élőlénymaradványokkal teli lignitrétegeit. Csoportunk kijelentette, hogy amilyen izgalmas volt számunkra a bányamélyek vallatása, éppen olyan színes és gazdag Erdővidék északi részének, éppen a Bardóc fiúszékkel örökölt területnek földtani képe. Ekkor szerettem meg és csodáltam Bardoc-Füle környékét s százszor jutottak eszembe apám szavai: „jó, hogy a geológiát választottad, jegyezd meg, a barátok becsaphatnak, de a kövek sohasem!”
Amit ez a vidék nyújtott, felejthetetlen: Vargyason a szén, Szármányban az azbeszt, a fülei Kóság-patakban a színes félnemes opálok és a „palabánya” diatomitrétegeiben a gyönyörű és kikristályosodott faopálok. Milyen nagy veszteség volt sokunk számára az uzonkai Bardocz Barna hirtelen halála, aki miután Pesten elvégezte az ötvösművészetet, megígérte, hogy hazatelepedik s a vidéket ismerő geológusok segítségével (mert nem csak magam voltam egyedül ott szakember) megpróbáljuk ötvös ékszerekben megjeleníteni a színes erdővidéki opálokat, megteremteni a székelyföldi ékszeripart! Most örömmel tölt el, hogy felidézhetem és mesélhetem emlékeimet, mesélhetek a két izgalmas múltú és figyelemre méltó település értékeiről. Hozzáteszem, ha nem tudok több igaz mesét mondani, nem marad hátra más, mint hogy megszólaltassam, meséltessem magát a falut!
Elő a mindent mentő nyomdafestékkel
Bardoc névadója volt az egykori Udvarhelyszék fiúszékének. Van olyan névmagyarázat is, ami szerint Bardoc férfi keresztnév, de olyan is, hogy a név a párducból jön, így nevezték ugyanis a régi székelyek a Dél-Hargita erdőségeiben most is honos hiúzt, a pávaiak pedig a fajdkakast vadpávának. A település az Egres- és Kormos-patak összeömlésének övezetében helyezkedik el. Hogy mitől Kormos? Attól a fekete tőzegiszaptól, amit a Lucs tőzeglápjából hord alá a víz, ez vonja be a mederben mind a köveket. Bardoc határában régészek a vidékre jellemző opálból készült eszközökre találtak: az ún. bardoci bronzkori gyűjtelékes leletben balták, kardpengetöredékek és aranysodronyok voltak. Itt is, akárcsak az egész erdővidéki Felvidéknek nevezett északi medenceperem területén, primitív vasolvasztásra utaló nyomokat őriz a táj. Később az itt működő „bardoci tábla” számos neves perben hozott döntést és végzett sok-sok tanúkihallgatást.
Idegenforgalmi értékű a községközpont református temploma, melyben tiszteletes Balázsi Zoltán lelkipásztor kalauzolt körbe. Itt őrzik az eklézsia XIV. századi harangját, feliratát Benkő Elek történész, harangkutató fejtette meg. Gót betűs feliratán az ABC hiányos betűi akár Jézus szavaira is utalhatnak: én vagyok az alfa és az omega, a kezdet és a vég. A templom közelében levő parókia is emlékhely: az ott álló régi papi lakásban született Benkő József (1740–1814) református lelkész, történetíró, nyelvész és füvész, nevét felvette a falu iskolája, az épület előtt éppen az ő mellszobra áll.
A múlt században és e század elején még hagyományos mesterség volt a szövőszékekhez nélkülözhetetlen borda készítése. Jelenleg a templomba „menekült” egy példánya, ott őrzik, ez a tárgy a névadója Bardoc ragadványnevének. „Nagybardoc” nevéhez fűződik a Sugár Jankó ismert újkori népballada, amely egy 1907-ben történt gyilkosságot dolgoz fel. Bardoc jelességeinek emlékét a nyomdafesték őrzi. A magyar szabadságharcban harmincnyolc bardoci férfi vett részt – számolta össze Demeter László történész –, ezredesi rangja volt a közkegyelemben részesült Cserey Ignácnak (1803–1897), nevét emlékkopja őrzi a templom előterében. A községközpont 300 oldalra rugó históriáját a település néhai református lelkipásztora, kedves régi ismerősöm, Antal István (1927–2020) állította össze (kiadták Baróton 2009-ben). Megjelentek azonban a jelenkor tollforgatói is: a helyben élő Benkő Emő nyugalmazott magyar szakos tanár, volt erdőfülei iskolaigazgató szakmájához kapcsolódó nyelvészeti-nyelvjárási könyvsorozattal jelentkezett: Nyelvünk lelke – a magyar nyelv ősgyökei erdővidéki székely tájszavakban és földrajzi nevekben, valamint Magyar nyelv – madárnyelv címmel, s mint elmondta jelenleg székely nyelvünk ősgyökereinek kutatásával foglalkozik.
Újabban bardoci eredetű tősgyökeres család sarjaként Tókos Levente riportkötete jelent meg Erdővidéki arcélek címmel (2022), aki ötvenkét külföldön és itthon élő erdővidéki személyt faggatott a távolba szakadás és az itthon maradás roppant aktuális jelenkori sorskérdéseiről.
Ésfalva és Füle
Ésfalván túl Füle, mert nevének előtagja későbbi eredetű. Valóban meggyőző erejű volt a könyvszerző Benkő Emő véleménye, miszerint az archaikus elemeket tartalmazó székely nyelvünket frappáns, különleges módon alkotja meg még a ma embere is, szerintem teljesen egyedi, amiként a bardoci és fülei ember Ésfalva nevet adta annak néhány tömbháznak, ami Bardoc és Erdőfüle között emelkedik. Ha jól emlékszem, egy német költő mondta: a világ legszebb nyelve a magyar, ha jobban ismerte volna, szebb verseket írhatott volna.
A vashámoráról híres Erdőfülét éppen Ésfalva köti össze Bardoccal, mert nevét inkább a szabadságharc háromszéki eseményeivel kapcsolatos írásokból ismerheti a vidéktől távolabb lakó, hiszen az itt működő egykori vaskohó és vasgyár is a szabadságharc ügyét szolgálta. „Ágyúgolyók készültek itt” – emlékeztek a szájhagyomány alapján a régiek, a gyárban puskaművest is alkalmaztak, bizonyítja egy korabeli dokumentum. 1848 decemberében Heydte osztrák császári kapitány feldúlta a környék vaskőféleségeit feldolgozó gyár egykori épületeit, szerencsénkre megmaradt a gépház, az élelmiszerraktár, az üzemvezetői ház és négy korabeli lakóház. A lakóházként szolgáló gépház épületét 1998-ban emléktáblával jelölték meg. A vasgyárban készült egykor magánmúzeumi tárgyak – üst, lábas, vasaló, mozsár, ekevas stb. – kiléte felől sajnos semmilyen tájékoztatást sem kaptam. A XIX. században itt öntötték a nagyszebeni vashidat, a Hazugok hídját, derített erre fényt a fülei kötődésű Hermánné Szőcs Rozália nyugalmazott történelem szakos pedagógus, Erdőfüle történetének megírója.
„Erdőfüle félreeső kicsiny székely falu, történelme tipikusan a székely katonai határőrfalvak életét mutatja – idézzük a szerzőt. – Elzártsága miatt sokkal tovább őrizte az évszázados belső rendet és hagyományokat, pedig nem kerülték el a történelem nagy viharai, melyek a magyarságot (székelységet) érték. Feldúlta a tatár, osztrák, de megmaradt és befogadta a környéken elpusztult falvak – Dobó és Valál – lakóit, tovább vitte hagyományait. Nem hagyták érintetlenül a kor nagy eseményei: az erdélyi fejedelmek nagy harcai, az osztrák uralom bevezetésével a határőr-katonaság újjászervezése, a két világháború, a sok hatalomváltás. Erdőfüle megfizette a maga véradóját minden alkalommal, de megtartotta önazonosságát, konoksággal őrizte hagyományait, ápolta akkor is, amikor a politikai hatalmak ezt akadályozni próbálták.”
Füle református templomát 1897–98-ban építették – tájékoztatott Nagy Zoltán tiszteletes, aki közel ezer református hívének éppen 28 esztendeje lelkésze. A falu lebontott régi középkori temploma XIV. századi lehetett, félköríves szentéllyel és késő gótikus építészeti elemekkel bírt. Északi falán a Szent László-legenda jelenetei voltak láthatók. Ezeket Huszka József másolta le és örökítette meg rajzban még a lebontás előtt, 1882–84-ben. A falképek kora a XIV–XV. század fordulójára datálható. 1899-ben ismét megjelenik a fülei Szent László-képsor, Gulyás Károly marosvásárhelyi rajztanár rajzaként Karácson Béla kisújszállási tanár Füléről szóló egyházközség-történetében. A templomban őriznek egy majuszkulás feliratú gótikus (sajnos elhasadt) harangot. Felirata: O REX GLORIE (Óh dicsőség királya). Készítési idejét a XIV. századra tehetjük, amiről a sorozatosan öröklődő helyi szájhagyomány azt állítja, hogy „még Dobó faluból kerülhetett Füle első templomába.”
A templom előtti tér emlékhely, s mert Erdőfüle a faragott fejfák igazi hazája, fülei típusú mintakincsek felhasználásával készültek a templom előtti kopjasorok a honfoglalás millecentenáriumára, az 1848-as szabadságharc emlékére, az olaszteleki Nagy József helybeli hámori puskaműves, valamint a két világháború áldozatainak emlékére. Jelenleg Balázsi Gyula és Kelemen József faragómesterek készítenek sírjelként kopját. A falu központjában 2001 óta turulmadaras millenniumi emlékmű áll, építészeti emlék itt a teljesen felújított dupla tetős, oromfalas és árkádos Boda-udvarház, a népi reneszánsznak empire átépítést nyert jellegzetes alkotása.
Itt az alkalom, hogy megemlékezzünk a lófőszékely nemes fülei Fosztó család tagjáról, dr. Fosztó Béla jogász-földbirtokosról (1892–1954), aki tanulmányait Udvarhelyen, Kolozsváron és Budapesten végezte. Kivette részét az első világháborúból, megjárta az orosz és az olasz frontot. 1920-ban főhadnagyként jött haza itthoni birtokára, pártolta a helyi magyar művelődési mozgalmat, mindent, ami a székelység jogait illeti. Több írása jelent meg az Erdővidék című lapban. A román hatóságok háborgatták, többször áttették a határon, letartóztatták, fogdában tartották, bardoci lakásába a téesz költözött be. Neje Zajzon Erzsébet volt. Édesapjával közös sírban nyugszik az erdőfülei temetőben.
Erdőfüle a jelenben is lelkes hagyományőrző falu. Közel 100 tagú, Dobó nevű népi tánccsoportja széles körben ismert, oktatójuk Csog Lehel. A múlt és a jelen értékeinek őrzését három jeles fiatal – Szőcs Szilárd, Deák András és Szőcs Editke – vállalták fel, akik a fotó-videó segítségével mentett anyagukat nyomtatott formában is elkészítették Székelyföld száz arca – Erdővidék címmel. Szilárd elmondta, hogy újabban drónfelvételeket készítenek minden településről Erdővidék madárszemmel című fotó-gyűjteményük számára.
A Kormos-völgy turistaparadicsom
Itt is jelen van a múlt, hiszen távolabb Fülétől, az erdős övezet kezdeténél egykor település volt. A „palabányával” átellenben Csipán mezejének hívják a gyér fás legelőt, de Faluhely néven ismeri a környék. Itt terült el a tatárjárás előtti időben a Dobó nevű település. XIV–XV. századi templomának alapfalait és a közelében fekvő, félköríves apszisú kápolna romjait feltárták, konzerválták és részben restauráltatta a Dobó-Valál Egyesület. A környék szájhagyománya úgy tartja, hogy a tatárbetörés elől elmenekült lakosság Fülében és Száldoboson telepedett le. Erdőfüléből a Kormos völgyét követve erdőipari úton juthatunk fel annak forrásvidékéig, a Lucs nevű, növényritkaságokban bővelkedő láperdőig. Ebben a letűnt jégkorszak reliktumaként él a pici nyír (Betula nana). A kiterjedt Kormos-vidék érdekességeit inkább a turisták keresik fel. Mesénk végén csak megemlítjük, hogy látnivaló itt a Kuvaszó-patak vízesése, a Kuvaszó-tövi barlang, közelében pedig a Kormos panzió-étterem és magán táborozóhely. Időnként és alkalomadtán itt szokták megtartani a Kuvaszó Napok elnevezésű rendezvényt. A falu fölötti ún. Kankós-kertben nyílik a környéken is ritka csillagnárcisz, melyet a helybeliek kankósvirágnak vagy kankósdinak neveznek. Messze földön híres az erdőfülei kisüsti szilvapálinka.
Balázsi Dénes közösségben gondolkodik
Látogatásunk idején gondolatait, eredményeit és terveit községi szinten sorolta Balázsi Dénes polgármester. Székelyszáldobosról külön meséltünk tavaly, a községhez tartozó Olasztelekre most készülünk. Bardocot Erdőfülével egy történetbe szorítjuk, hogy felszínre juthasson a „derékfalu” súlya, igazi „felvidéki” tenni akarása, lelkesedése.
Ennek a jele az, hogy mondhatni az egész község modern infrastruktúrája elkészülni látszik, van ivóvíz-, szennyvízhálózat, még a száldobosi cigányokhoz is eljutott az ivóvíz, s – mondotta az elöljáró – a cigányság 90 százalékba be is kötötte azt a lakóházakhoz. Ha valamelyik falu ünnepelni akar, teheti, de amit az önkormányzat rendez, az mindig a Bardoci Napok nevet viseli. Úgy tudom, hogy megszabadult a Felvidék népe a sártól, megérdemlik ők is az aszfaltot, a bardoci mellékutcák aszfaltozásának tervezetét is támogatják, a Saligny-programba van beépítve. Kaptak anyagi támogatást az egyházközségek, egyesületek is.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
