A bolgár kertészből a magyarban „bolgárkertész” lett, azaz sajátos típusú kertészet.
A szó eredete kb. a következő.
Természetesen valamilyen migráció mindig volt Bulgáriából Magyarországra, de tömegesen csak két alkalommal: a XVII. sz. végén és a XIX. sz. 90-es éveitől a XX. sz. 30-as éveig.
Az előbbi egy sikertelen felkelés miatt volt. 1688-ban felkelés tört ki Bulgária egyes északnyugati területein a török uralom ellen.
A felkelés alapja az, hogy 1683-ben a törökök csatát vesztenek Bécsnél, majd a Habsburgok elkezdik a törököket egyre délebbre szorítani. 1686-ban több más ország, még Oroszország is csatlakozik a törökellenes szövetséghez. A törökellenes koalíció komoly sikereket ér el, 1688-ban Belgrádot is elvesztik a törökök.
Ezekből az eseményekből arra következtetnek egyes bolgár aktivisták, hogy hamarosan az egész Balkánon meg fog szűnni a török uralom. Ez tévedés volt. A törökellenes koalíciónak erre nem volt ereje, így végül békeszerződés született új határokkal (karlócai béke). Maradt Bulgária török, s jött a bosszú.
A habsburgok azonban, mivel bíztatták a bolgár felkelést, erkölcsileg úgy érezték, le vannak kötelezve, így politikai menedékjogot adtak minden bolgár aktív fegyveres felkelőnek, s jogot, hogy együttesen letelepedjenek a Birodalom területen. Ezzel a joggal élt kb. 2000 ember. Végül Temesvár környékén lettek letelepítve. Utódaik a „bánáti bolgárok”, ma kb. 10-15 ezer fő, 80 %-ban a mai Romániában, a többi Szerbiában.
Ezzel szemben a második migrációs hullám teljesen gazdasági okok miatt volt.
Miután Bulgária 1878-ban ismét önálló állam lett, a gazdaság nagyrészt összeomlott, hiszen elveszett az addigi hatalmas oszmán piac. A mezőgazdaság helyzetét külön rontotta, hogy szinte teljesen kisbirtokosok és földtelenek voltak az emberek, alig volt életképes méretű gazdaság.
A bolgár zöldségtermesztés egyik központja a Jantra folyó völgye volt. Ez a Duna egyik mellékfolyója. Itt kiváló a termőföld, majd amikor a a XVI. század elején megérkezett a paradicsom és a paprika Amerikából, ez bizonyult a paradicsom- és paprikatermesztésre leginkább alkalmas területnek a régióban.
Azonban egyre nehezebb lett megélni ebből az új viszonyok között. Így elindult a tömeges kivándorlás. Az egész világba, de persze leginkább Európába, s a kedvelt célpont Ausztria-Magyarország volt. Hiszen közel van. S még közelebb lett a modern közlekedéssel. Meg jogi akadály se volt: Ausztria-Magyarország nem korlátozta a bevándorlást.
Gyakorlatilag a kivándorlók 100 %-a kertész volt, s 80 %-uk ebből a térségből jött, a Jantra völgyéből.
Akkor bolgár szemmel Ausztria-Magyarország kb. „Kalifornia” volt: gazdag hely, van munka, könnyű oda menni, nincsenek problémák. Ma Bulgária gazdasági erőben a magyar szint kb. 70 %-án van, életszínvonalban meg kb. a 90 %-án, ez azonban a XIX. sz. végén, a XX. sz. elején abszolút nem így volt, akkor ez 2 szám nagyjából 25 % és 40 % körül lehetett. Szóval érdemes volt kitántorogni oda.
Gyorsan eljutni Bulgáriából Magyarországra a XIX. sz. 80-as éveinek végétől lehetett, ekkor nyílt meg – pontosan 1888-ban – az Isztanbul-Bécs vasúti vonal, mely Szófián, Belgrádon, Budapesten keresztül haladt. Korábban volt az országúti megoldás, ami az autóközlekedés feltalálása előtt 2-3 hét utazást jelentett. Gyorsabb a hajó volt, Rusze-Budapest az kb. 5 nap volt.
Ausztria-Magyarországon belül persze nem csak a mostani Magyarországra mentek emberek, hanem más részekre is. Nekem is vannak rokonaim, akik ma Csehországban élnek. De a fő célpont a mai Magyarország területe volt a hasonló természeti körülmények miatt, ez elsősorban 3 régiót jelentett: Budapest, Miskolc, Pécs, s ezek környéke. Budapest esetében ez a környék elsősorban a mai pesti agglomeráció, a legnagyobb részben a Csepel-sziget, Miskolc esetében pedig a városnak mind keleti (Alsó- és Felső-Zsolca), mind a nyugati (Diósgyőr, Tapolca, Ózd) agglomerációja
Mint minden hasonló esetben, a migránsok zöme egyedülálló fiatal férfi, sőt kamasz fiú volt. Alapvetően csak dolgozni érkeztek, nem letelepedési szándékkal. A korabeli szokás szerint Demeter-napon – október 26. – hazamentek Bulgáriába, majd Trifon-napon – február 14. – megint vissza, hiszen a 2 dátum között nem volt szükség mezőgazdasági idénymunkásra. Jellemzően gazdagabb bolgár kertészek alkalmazták őket amolyan segédmunkásként, egyes esetekben szerb gazdálkodókhoz is mentek dolgozni, hiszen ott a magyar nyelv nem ismerete nem okozott problémát.
Télen csak az maradt, aki vagy sikeresen meggazdagodott, tehát önálló kertész tudott lenni, vagy megházasodott.
A sikeresen megtelepültek jobbmódú része egyenesen saját vállalkozást indított, azaz földet vett, sőt megszervezte a termékek eladását is, zöldségkereskedő is lett, nem csak termelő. A középrétegben meg közös vállalkozások alakultak, ezek jellemzően bérelt földön termeltek.
A közös vállakozások bolgár neve „tajfa”, ami a bolgárban török jövevényszó, a mai bolgárban meg már csak szleng (a bolgár felszabadulás után mozgalom volt a török jövevényszavak ellen, nagy részük el is tűnt, egy kisebb rész megmaradt, de ezek egy része szlenggé vált). Maga a szó persze nem török, hanem arab (nagyon sok arab szó került a törökbe a vallás miatt), eredeti jelentése „nemzetség” vagy „uradalom”, a bolgár szlengben már csak „csapat” vagy „banda”. Magyarul a szó azok számára ismert, akik foglalkoztak spanyol történelemmel: amikor a Kalifátus hatalma időnként meggyengült, sőt megszűnt a mai Spanyolország területén, helyén kisebb muszlim „hercegségek” alakultak, ezeket a spanyolországi muszlimok „tajfák” néven emlegették.
A siker jelentős volt, mert az alkalmazott módszerek ismeretlenek voltak Magyarországon. Egyrészt palántákat ültettek – ezeket lefóliázott területeken keltették ki a tél végén -, másrészt vegyesen ültettek, egymás mellé többféle zöldséget, harmadrészt az öntézéshez az úgynevezett elárasztásos módszert alkalmazták. Mindez oda vezetett, hogy sokkal több hasznot eredményezett egy adott földterület, mint a megszokott magyar módszerrel. Lassan a magyar gazdák is átvették a módszereket, ekkor nevezték el mindezt „bolgárkertészetnek”.
Mivel a vallás akkoriban fontosabb volt a nemzetiségnél, így gyakori volt a beházasodás szerb családokba, ennek eredménye, hogy sok magyarországi szerbnek bolgár gyökerei vannak. A másik megoldás az volt, hogy az október-február közti téli szünet alatt otthon Bulgáriában találtak feleséget maguknak. Később, amikor már volt elég megtelepedett család, a helyi bolgár feleség is megoldás lett. A II. vh. előtti időkben ritkaság volt idegen vallásúval házasodni.
Nagyon sokan így éltek egészen 1947-ig, azaz folyamatosan ingáztak a 2 ország között. Ennek a kommunizmus vetett véget, ekkor dönteni kellett, vagy itt vagy ott, utazgatni nem lehet, s pont. Kb. kétharmad arányban Magyarország mellett döntöttek az emberek ekkor.
Persze korábban is akadt, aki elment Magyarországra, szeretett volna meggazdagodni, ez nem sikerült, így pár év múlva inkább hazament. Ruszében és Veliko Tarnovóban élő rokonaim mind ilyen emberek leszármazottai.
Viszont a nagy többség csak bolgár állampolgár volt. Se a Monarchia, se a Horthy-rendszer nem engedélyezte a többes állampolgárságot, majd a kommunista rendszer is ezt folytatta. A bolgárok zöme inkább nem mondott le a bolgár állampolgárságról, érzelmi okokból. (Az én saját nagymamám 1995-ben lett magyar állampolgár, amikor már ehhez nem kellett lemondani a bolgárról. 1990-tól megszűnt mindkét országban a többes állampolgárság tilalma.)
A hagyományos kertészeti tevékenységet szinte teljesen megszüntette a tsz-esítés. Ez nagy csapás lett. Bár máig létezik kis számban bolgár kertész és pár zöldségkereskedő is van, de már messze az a helyzet, amikor a budapesti piacokon az árusok harmada bolgár volt. Aztán jött a bolgár iskolák megszüntetése: a pécsi és a miskolci egyszerűen be lett zárva 1950-ben, a budapesti megmaradt, átadva, a budapesti bolgár követség alá rendelve. A Bolgár Egyesület megmaradt, sikerült alkalmazkodni az új viszonyokhoz, így immár a két „szocialista nép” barátságának jele lett, azaz maradhatott.
A kis létszám meg eleve a bolgárok könnyű beilleszkedése miatt erős kisebbség sose lehetett. S a II. vh. után már megindult a vallás háttérbe szorulása, ez is hatott, plusz az, hogy ennek mellékhatásaként sok lett a vegyes házasság, melyből aztán a gyerekek szinte mindig színmagyarok lettek.
De így is máig létezik. Személyes megfigyelésem: a legkésőbb kihaló nemzeti jellegzetesség az étkezési szokás. Még teljesen elmagyarosodott, a bolgár nyelvet egyáltalán nem beszélő embereknél is tapasztaltam, hogy a „magyaros étel” kifejezés náluk „rossz étel” jelentéssel bír, lásd valami zsíros, pörköltszerű, szaftos valami tésztával, míg a finom étel az valami roston sült húsféle sok zöldséggel.
Egyszer egy gyűlésen pár embernek elmondtam, nekem személyesen mind a két konyha tetszik, pl. szerintem jó dolog a paprikás csirke nokedlivel, mire többen furcsán néztek rám, hogy én most biztosan csak viccelek, hiszen nyilvánvaló, hogy a nokedlis csirkepaprikás az sehol sincs a sült paprikával és paradicsomkrémmel felszolgált roston sült fasírhoz képest.
Meg hasonló eset. Kellett egy fürdőkád-szakember. Kihívtam egyet a telefonkönyv alapján, teljesen ismeretlenül. Aztán amikor jön, bemutatkozott, kiderült, ugyanaz a neve, mint nekem. Kiderült: szinte nulla a kapcsolata a bolgárokkal, annyi maradt, hogy a Húsvétot kétszer ünnepli, egyszer nyugati, másszor keleti naptár szerint, mert gyerekként ortodoxnak keresztelte a nagymamája, de nem tud többet 10 szónál. Aztán egyszer csak mesél, hogy volt nyaralni Bulgáriában, s „bezzeg ott mennyivel jobb ételek vannak”.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
