Duna-parti kaleidoszkóp címmel március 13–14-én konferenciát tartott a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, melyre elsősorban a partnerintézményeit hívta a főiskola. A Tudományok határmezsgyéi alcím jegyében az előadók megválaszthatták, miről szeretnének beszélni; bemutathatták azokat a témáikat is, amelyek amúgy „kilógnak” a szakterületükből.
A legmagasabb szinteken képviseltette magát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE), a Gál Ferenc Egyetem (GFE), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).
A voltaképpen a márciusban esedékes Sapientia Nap kibővített változataként megvalósuló rendezvényt Kisnémet Fülöp OSB moderálta.
Bagyinszki Ágoston OFM házigazda rektor köszöntő szavaiban hangsúlyozta, közös gondolkodásra, párbeszédre hív ez a konferencia; találkozási teret szeretne létrehozni a Sapientia főiskola.
Március 13-án, pénteken három szekcióban nyolc előadás hangzott el. A Társadalmi-szervezeti tapasztalat szekció Kiss Orhidea Edith, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánhelyettese előadásával kezdődött, aki a szervezeti bizalommal kapcsolatos kutatások eredményeit osztotta meg. A gyorsan változó, polikrízisben élő világunkban működőképes vezetői viselkedéseket vizsgálták, külön kitekintéssel a covidjárvány időszakára.
Ezt követően Zachar Péter Krisztián, a NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kara dékánhelyettese a kormányzás változó megközelítéseiről beszélt a komplexitás korában. Tudománytörténeti áttekintésében kiemelte Magyary Zoltán (1888–1945) iskolateremtő, nemzetközi hírű tudós, a Magyar Közigazgatási Intézet alapítója munkásságát.
A Normativitás, szabályozás, intézményes tudás szekciót Komáromi László, a PPKE Jog- és Államtudományi Kara dékánja nyitotta meg a jogászképzés etikai dimenzióiról, a keresztény értékek bevonásáról osztva meg gondolatait, kiemelve a nagy előd, Zlinszky János munkásságát.
Birher Nándor, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara dékánja filozófusokat is segítségül hívva elemezte a szabályozáskomplexitást. Eddig jellemzően szavakkal szabályoztunk; a mesterséges intelligencia egy új korszakot nyitott a tömegével generált tartalmakkal.
A szekciót Szabados Tamás, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara dékánhelyettese zárta Értékek a magánjogban című előadásával. A nem szakértő hallgatóság számára is érthetően megvilágította többek között a nemzetközi magánjog problémás eseteit, és rámutatott arra is, hogy a jog értékhordozó, az értékek védelmének egyik mechanizmusa.
A péntek délután harmadik szekciója a Szakralitás, teremtett világ, egzisztenciális tapasztalat címet kapta. Janka Ferenc görögkatolikus pap, a GFE rektorhelyettese a szakralitásra nyíló tér, idő, személyes kapcsolatok kérdését vizsgálta, irodalmi kitekintésekkel, többek között Rilke Archaikus Apolló-torzó című versét elemezve.
Pajtókné Tari Ilona, az EKKE rektora teremtésvédelmi témát mutatott be: hogyan szolgálják a tudományok a teremtés védelmét, ez hogyan valósul meg a gyakorlatban, például az egri katolikus egyetemen; milyen vállalásokat tettek ennek érdekében, a térségért is felelősséget viselve.
A Sapientia rektorának előadása zárta az első napot. Bagyinszki Ágoston a fundamentális teológián belül is ismeretelmélettel foglalkozik. A tapasztalat határfogalma a kereszténységben című előadásában három fogalmat vizsgált abból a szempontból, hogy valóban tapasztalatról, tapasztalásról beszélhetünk-e például a bioszféra, a szervezeti bizalom vagy az igazság kapcsán; különbséget téve a tapasztalat különböző formái között.
*
Március 14-én, szombaton még inkább kaleidoszkópra emlékeztetett a konferencia programja; ezen a napon az egyetemek delegált képviselői adtak elő, változatos témákban, az újdonság erejével is inspirálva a közönséget.
Juhász Gergely, a Sapientia rektorhelyettese, majd Kék Emerencia, a Sapientia Morálteológiai Tanszékének docense, a rendezvény ötletgazdája köszöntötte a jelenlévőket. Kék Emerencia bemutatta a főiskola külügyi munkacsoportjában megszülető koncepciót, a partneregyetemekkel rendezett konferencia gondolatát.
A hallgatóság először az Észlelés és emberkép szekcióban két pedagógiai, gyógypedagógiai témájú előadást hallott.
A második szekcióban a PPKE Információs Technológiai és Bionikai Karának kutatásait ismerhették meg az érdeklődők; először Iván Kristóf prodékán mutatta be az eredendően is határterületen mozgó kar (BIOlógia + elektroNIKA) tevékenységét, jelentős sikereket felmutató kutatólaborjaikat, illetve a Cybathlon nevű „bionikai olimpián” való szerepléseiket. A zürichi versenyen olyan támogató technológiákkal lehet nevezni, amelyek a fogyatékossággal élőket a mindennapi feladatokban támogatják.
Előadást tartott Gelencsér-Horváth Anna, a látássérülteket, vakokat találmányaikkal segítő pázmányos kutatócsoport (Magyar Bionikus Látásközpont) egyik vezetője, a Cybathlonon első helyet szerző LetSee team tagja is.
Hatalom, eskü, bizalom címmel két előadást hangzott el a harmadik szekcióban.
A kétnapos rendezvény utolsó szekciója a Keresztény horizontok és hermeneutikai távlat címet kapta. Először Sárkány Péter egyetemi tanár, az EKKE Társadalomtudományi Intézetének vezetője szólt a keresztény identitású nevelésfilozófia kérdéseiről, a katolikus kötődésű filozófusok modernitáshoz való viszonyáról.
Maróti Gábor egyházjogász, aki a PPKE Hittudományi Karát képviselte a konferencián, azt mutatta be, miért szükséges a társtudományokat bevonni, szakértőket alkalmazni a kánonjogi igazságkeresésben. Rámutatott, a jog nem autonóm megismerési rendszer, hanem más tudományokra támaszkodik; a ténymegállapítás interdiszciplináris.
Az utolsó előadó, a Sapientia rektorhelyettese, Juhász Gergely a British Library egy 1994-es szenzációs könyvbeszerzésének történetével indította előadását: ekkor vásárolt meg a könyvtár mintegy 1 millió fontért egy könyvritkaságot, az első angol nyelvű nyomtatott Újszövetség egy példányát, amelyet William Tyndale fordított. A rektorhelyettes beszélt az eretnekség gyanúja miatt Angliát elhagyni kényszerülő Tyndale munkásságáról; a korabeli antwerpeni nyomdászokról és szerepükről a népnyelvű bibliák terjesztésében; illetve egy sporttáskáról, amelyben egy korábban félrekatalogizált, nagyértékű fordítás lapult. Végezetül kiemelte: Tyndale is az együttműködések révén tudott nagyot alkotni.
A Duna-parti kaleidoszkóp konferenciát Dobszay Benedek OFM, a Sapientia tudományos munkatársa zárta, aki a közös pontok keresését és a komplexitást emelte ki a felmerült témák kapcsán. Hangsúlyozta, hogy a komplex dolgokat csak a határokra elmenve tudjuk vizsgálni. A határok veszélyeket is jelenthetnek, akár identitásválságokat is okozhatnak, de „határaidon ő ad békét” (vö. Zsolt 147).
A konferenciáról szóló bővebb beszámolót IDE kattintva olvashatják.
Szöveg: Verestói N. Anna
Fotó: Merényi Zita; Kormány Gábor
Forrás: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »

