Ha őrült beszédnek is véljük Emmanuel Macron megnyilvánulásait, de talán van benne rendszer
Pontosabban őrült beszéd, de van benne rendszer, ahogy Hamlet mondja. Nos, ha őrült beszédnek is véljük Emmanuel Macron megnyilvánulásait, de talán van benne rendszer, igaz kicsit szürreális, de arra mindenképpen érdemes, hogy eltöprengjünk felőle.
Nem árt tudni, hogy Macron egy Rothschild-műhelyben nagy műgonddal legyártott „célszerszám”, úgy, hogy megnyilatkozásai mögött mindig adódhat „valami”, amit nem árt végiggondolni, és alighanem most is erről van szó. Látszólag ugyan valóban őrültségnek tűnhet a háborús uszítás, a NATO nyílt konfrontációjának sürgetése Oroszországgal, de ha ezeket a kijelentéseket egy másik értelmezési keretbe helyezzük át, e megnyilatkozások értelme is gyökeresen megváltozik. Egyre több jel utal arra, hogy a „birodalomkiválasztó főhatalom” meghozta a döntését az amerikai birodalom további sorsát illetően. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy e projekt végrehajtója csak Donald Trump lehet, akit ugyan most gyilkos nyomás alatt tart a birodalom jelenlegi uralmi struktúrája, ám groteszk módon ezzel éppen ő maga járul hozzá Trump vélhetően nagyarányú győzelméhez.
A régi/új elnök feladata az lesz, hogy gyökeresen átalakítsa Amerika, mint globális birodalom világhatalmi struktúráját. Ma még csak nagyon bizonytalanok e stratégia körvonalai, de azért néhány alapvető összefüggés mégiscsak felsejlik. Például az, hogy az „új” amerikai birodalom maradék energiájának többségét Kínára és a csendes óceáni térségre irányítja majd, és ezzel párhuzamosan lényegében érdektelenné válik számára Oroszország, Európa és benne Ukrajna is. Oroszország azért, mert láthatólag képtelen már úgy kifosztani, mint a „régi szép jelcini időkben”, vagy legalábbis, mint azt az Ukrajnában kiprovokált proxyháborúja bizonyítja, olyan magasak lennének e kifosztás fajlagos költségei, hogy ez már nem éri meg a birodalom számára. Ahogy Afganisztánból is azonnal kivonult, amikor az „deficites” projektté vált. Európa pedig olyan mértékben gyengült meg és értékelődött le, hogy ezért vált érdektelenné az amerikai birodalom számára.
És itt kezd megmutatkozni a „rendszer” Emmanuel Macron őrült beszédében. Ha ugyanis az amerikai birodalom számára érdektelenné válik Oroszország, Európa és benne Ukrajna, akkor automatikusan elkezdődik a hatalmi harc az európai dominanciáért, meg persze Ukrajna újrafelosztásáért. Formálisan persze „fennáll” majd továbbra is egy Ukrajna nevű ország, de olyan befolyási övezetekre tagolva, ami ezt a szuverenitást formálissá teszi. Az a háború utáni roncstemető, amivé Ukrajna válik, amúgy sem volna alkalmas arra, hogy egységes entitásként létezzen. És mivel Európa meghatározó hatalma, Németország hanyatlóban és szétzüllőben van, hisz lényegében minden dimenzióban meggyengültek uralmi pozíciói, ez automatikusan felerősíti a francia hatalmi ambíciókat. Macron őrült beszéde, a látszólag Oroszországnak szánt fenyegető üzenetei tehát legfőképpen Németország számára jelentenek figyelmeztetést, azt teszik közhírré, hogy Franciaország atomhatalom, és kész betölteni azt a katonai és hatalomgazdasági űrt, amit a meggyengülő, széthulló Németország hagy maga után.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Németország számára nemcsak nyugat felől, hanem kelet felől is megjelent az új rivális, a soha nem látott gyorsasággal militarizálódó Lengyelország „személyében”. (A NATO-n belül messze Lengyelország költ a legtöbbet katonai kiadásokra, GDP arányosan többet, mint az Egyesült Államok, egész pontosan négy százalékot.) Egyre inkább realitásként jelenik meg egy olyan „új birodalom víziója”, amely a Baltikumtól a Balkánig húzódó lengyel–litván–ukrán–román hatalmi koncentrációként rendezné birodalommá ezt a Köztes Európát, természetesen lengyel dominanciával. Ez egy újabb „cordon sanitaire” volna Oroszországgal szemben, de egyúttal Németországra is figyelmeztető-fegyelmező erővel bírna. Azt pedig már talán nem is kell hangsúlyozni, hogy Franciaország nyújtaná a nukleáris védőernyőt ennek a Németországot keletről „ingyen” sakkban tartó konstrukció számára. És innen már talán kissé érthetőbb az „őrült beszéd” és a belőle felsejlő „rendszer”.
Ma még talán kicsit (nem kicsit, nagyon!) szürreális mindez, de érdemes végiggondolnunk azt, hogy az elmúlt két év során csupa olyan dolog történt, amit nem sokkal előtte még egy beteges agy sötét, szürreális víziójának gondoltunk volna. Az, hogy sok százezer halálos áldozattal járó iszonyatos háború dúl, és egyértelművé válik, hogy az európai határok ezután is ugyanolyan brutálisan fognak változni, mint az elmúlt évszázadok során, ma már evidencia. Az is kiderült (pedig eddig is sejthettük volna), hogy nincs gyerekesebb illúzió, mint a „szuverenitás” mítosza, mert újra világossá válik, hogy „szuverenitásod” csak akkor és addig van, amíg van erő, ami ezt biztosítja számodra, mert egyébként pillanatok alatt hullik szét minden, amiről hajlamos voltál azt hinni, hogy örökké tart majd. Never say never, mondja az angol, soha ne mondd, hogy soha, és persze sohase mondd, hogy örökké.
Az utóbbi közel nyolcvan év valóban sikeresen építette fel azt az illúziót, hogy előbb-utóbb mindenütt győz a liberális demokrácia plusz szabad piacgazdaság kombó, és akkor mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Most az látszik kiderülni, hogy ez a kombó eddig is csak a globális hatalomgazdaság kegyetlen diktatúráját elrejtő virtuális valóság volt, ám a világ „nem létező” urai már nem szórakoznak többé e látványtechnikai mutatvánnyal, hanem közvetlenül tolják arcunkba a brutális valóságot. Ahogy Cseh Tamás énekli: álomnak vége van.
Bogár László
A szerző közgazdász
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
