Blanár: a szlovák kormány szorgalmazza a békés megoldások keresését a svájci békecsúcson

Blanár: a szlovák kormány szorgalmazza a békés megoldások keresését a svájci békecsúcson

Juraj Blanár külügyminiszter azt mondta, nem számít arra, hogy konkrét eredményekkel zárul a svájci békecsúcs, mivel például sem Oroszország, sem Kína nem lesz ott – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyminisztérium kommunikációs osztálya, hozzátéve, hogy a tárcavezető részt vesz a csúcstalálkozón.

„Azt várom, hogy reálisan lássuk az ukrajnai katonai konfliktus kirobbanását és alakulását, mivel ez fontos előfeltétele a tűzszünet elérésének és a békés megoldás megtalálásának” – mondta Blanár.

A miniszter Robert Fico miniszterelnököt fogja képviselni a csúcstalálkozón.

Hírdetés

„Beigazolódik az, amit a kormány állít, hogy a konfliktus harmadik éve nem hoz katonai megoldást. Mindenekelőtt tárgyalásokra van szükség, és diplomáciai megoldásokat kell keresnünk az ukrajnai konfliktus diplomáciai úton történő megoldására” – tette hozzá a külügyminisztérium.

Az ukrajnai békéről szóló csúcstalálkozót június 15-én és 16-án rendezik meg a svájci Bürgenstock üdülőhelyen. Célja megteremteni a feltételeket a magas szintű egyeztetésekhez, hogy elinduljon egy folyamat, amely a nemzetközi jog és az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alapján komplex, igazságos és tartós békét hoz Ukrajna számára.

A csúcstalálkozó témái között szerepel a nukleáris biztonság, humanitárius szempontok, az élelmezésbiztonság, valamint a hajózás szabadsága. Mintegy 90 küldöttséget várnak a csúcstalálkozóra a világ minden tájáról.

(TARS/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »